Próbálok pozitívan fogalmazni – szuggerálta magát a választás esélyeit firtató interjú közben többször is dr. Wiener György, utalva arra, hogy nem akarja elvenni a kormányváltást óhajtók életkedvét. A magyar politika történetét, adatait betéve tudó, egykor a parlamenti beszédgyakorisági versenyeket rendre megnyerő volt szocialista képviselő, immár választási elemzőként végül egy „határozott talánig” merészkedett az ellenzék győzelmi reményei kapcsán.
– Ha készpénznek vesszük egyes kormánypárti politikusok elszólásait, azaz valóban április 6-án lesz a választás, akkor bő 90 napja maradt a baloldalnak, hogy ledolgozza a közvélemény-kutatások szerint tetemes hátrányát. Elég lehet erre ez az idő?
– A helyzet nem ilyen egyszerű, a demokratikus ellenzéknek ugyanis nem elég behozni a lemaradását, hanem jóval több szavazatot kellene gyűjtenie a kormánypártoknál, hogy egyáltalán meglegyen a szűk parlamenti többsége. A Haza és Haladás Alapítvány 2011-es elemzése szerint a mostani szabályokkal a Fidesz a 2006-os választást is megnyerte volna, 2010-ben pedig nem kétharmados, hanem háromnegyedes győzelmet aratott volna. Ennek oka, hogy az új választási törvénynek legalább 8 olyan eleme van, amelyik egyértelműen a Fidesz–KDNP pártszövetségnek kedvez.
– Melyek ezek közül a legfontosabbak?
– A választók számára a legszembetűnőbb, hogy a voksolás egyfordulóssá vált. A Fidesz ezzel az erősen megosztott demokratikus ellenzéket arra kényszerítette, hogy már a választás előtt tárgyaljon az együttműködésről. Korábban elegendő volt, hogy az egyes pártok a két forduló között egyeztettek a jelöltek visszaléptetéséről, már az első körös eredmények ismeretében.
– És mi tagadás, ha úgy kalkuláltak, hogy ez nem megy majd simán, akkor elég jól bejöttek a számításaik…
– A Fidesz könnyű helyzetben volt, mert neki nem kell tárgyalnia senkivel, hiszen az évek során a jobboldalon már minden hagyományos politikai erőt magába olvasztott. Ernyője alatt a KDNP mellett ott vannak az MDF-ből és a kisgazdapártból kivált szervezetek is, azaz lényegében mindhárom ’90-es kormányzópárt, ráadásul ’94 és ’98 között jelentős számú SZDSZ-szavazó is átáramlott hozzájuk, 2002 óta pedig az akkori MIÉP-szimpatizánsok jelentős részét is maguk mellett tudhatják. Így a jobboldalt a szélsőjobbtól a nemzeti liberális centrumig lefedő erőtér jött létre, amelyet egy fordulóban csak majdnem teljes összefogással lehet legyőzni. Nem véletlen, hogy amikor még nem valósította meg az „egy a tábor, egy a zászló” koncepcióját, a Fidesz is ellenezte az egyfordulós rendszert.
– Ami viszont egy olcsóbb megoldás, amely érvre a választók alighanem vevők.
– Igen, a közvélemény megnyerhető ezzel, más kérdés, hogy akkor miért nem rendezik azonos időpontban az országgyűlési és az európai parlamenti választásokat? Az EP-választást Európa- szerte május 22. és 25. között tartják, míg az Alaptörvény szerint az országgyűlési választást áprilisban vagy májusban kell lebonyolítani: azaz május 25-én, vasárnap lehetett volna mindkettő. Először szó is volt erről, aztán úgy látták, mégis jobb lesz különválasztva. Szerintem azért, mert a Fidesz–KDNP-nek kedvező új választási törvényben számos olyan elem van, amely az EP-szavazáson „nem működne”. A kormánypártok így az április eleji országgyűlési választáson elért nagy győzelemtől várják, hogy jobb pozícióba kerüljenek a május végi újabb voksoláson.
– Milyen elemekre gondolt, amelyek az EP-választáson nem működnének?
– Az európai parlamenti választás az egész országot egy választási körzetnek tekinti, így ott mit sem ér, hogy a Fidesz önmagának kedvezően szabta át a választási térképet: az egyéni körzetek határait és egyes megyék választókerületeinek számát. Ezek azonban az országgyűlési választáson szoros versenyben akár döntő tényezők is lehetnek, ahogy az a kompenzációs rendszer is, amely a választási rendszerek történetében egyedülálló módon a győztest is kárpótolja. Az egyéni körzetek győzteseinek a második helyezettekkel szembeni szavazattöbblete, mínusz egy voks, az országos listára kerül, amelyen így ott lesznek az arra leadott voksok, a vesztes töredékszavazatai, a győztes töredékszavazatai, valamint a külhoni magyarok szavazatai.
– A külhoni magyarok voksai befolyásolhatják a választások kimenetelét?
– Január 1-jéig 95 ezren regisztráltak közülük, de ez is csak olyan, mint az adóbevallás, tehát a határidőhöz közeledve biztosan felgyorsul a névjegyzékbe való bejelentkezés. Azért megjegyezhetjük, ha valamiért elképzelhető, hogy mégsem április 6-án lesz a szavazás, akkor az az, ha a határon túliak közül a vártnál kevesebben regisztrálnak, ezért a Fidesz úgy dönt, meghosszabbítja külhoni mozgósítási kampányát. Ennek persze nagyon kicsi a valószínűsége. Most úgy vélem, hogy a bejelentkezők számát tekintve 350 ezer az alsó és 500 ezer a felső határ, a realitás valahol a kettő között lehet. Ez 2-3 mandátumot jelenthet, van azonban egy talán ennél is fontosabb hatása a külhoni szavazatoknak, mégpedig, hogy az országos listára kerülve abszolút számban megemelik az 5 százalékos bejutási küszöböt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a küszöb környékén mozgó pártoknak, így az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak a magyarországi szavazatokból az 5 százaléknál tizedpontokkal többet kell elérnie a bejutáshoz, a kutatások szerint ugyanis a határon túliak körében ezek, akárcsak az LMP, aligha számíthatnak voksokra.
– A fentiek alapján jelentős szembeszélben küzdő ellenzék mostanra a lehető legoptimálisabb együttműködési formát alakította ki?
– A közvélemény-kutatási adatokat és a Fidesznek kedvező választási mechanizmusokat figyelembe véve egy, a mostaninál átfogóbb összefogásra lenne szükség. Erről már egy vezető szocialista politikus, Molnár Zsolt is nyilatkozott, mikor azt mondta, ha a DK tartósan 5 százalék feletti támogatottságot ér el, újra kell gondolni az együttműködést. A kérdésben a véleményem az, hogy az MSZP-nek és a szintén a küszöb körül billegő Együttnek közös egyéni jelöltekkel és közös listával kellene indulni a választáson, és ehhez csatlakozna DK és adott esetben más politikai szervezet. Ezzel megszűnne az a veszély, hogy 4,9 százalékkal kiesik két demokratikus erő, ami a legrosszabb forgatókönyv.
– Kikre gondol? Mindenkire, aki október 23-án színpadra lépett Kuncze Gábortól Fodor Gáboron át Bokros Lajosig?
– A mérhető támogatottsággal rendelkező erőkre szorítkoznék, márpedig a Fodor fémjelezte Liberálisokat a Századvég nemrég 2 százalékra mérte. Ha ez nem egyszeri eredmény, akkor számolni kell velük, mint ahogy adott esetben Schmuck Andorral is, akinek a Tisztelet Társaságára gyakorolt hatása az idősebbek körében jelenthet támogatottságot – ne feledjük, 2006-ban részük volt az MDF parlamentbe jutásában.
– Mekkora a realitása egy ilyen 4 vagy akár többszereplős összefogásnak? A közelmúltban annak a bizonyos két erőnek sem ment éppen zökkenőmentesen az egyezkedés.
– Nem valószínű, de a választói hangulatot figyelembe véve nem is zárható ki, hogy létrejön egy közös lista. A támogatottsági arányok alakulását figyelembe véve ehhez a jelenlegi elosztáshoz képest elsősorban az Együttnek kellene egyéni körzeteket, köztük nyerhetőket is, átengednie a DK-nak, vagy más mérhető erőknek. Akárhogy is, ugyanazt a hibát nem szabad újra elkövetni, mint az MSZP–Együtt-megállapodásnál, vagyis az esetleges vitának nem szabad a nyilvánosság előtt zajlania. A háttérben meg kell egyezni, és ha van végeredmény, azzal kiállni a választók elé.
– A közös listához közös miniszterelnök-jelölt dukál.
– Én nem hangsúlyoznám ezt. Horn Gyula ’94-ben úgy lett miniszterelnök, hogy hivatalosan nem volt miniszterelnök-jelölt.
– De akkor is oda kell írni valakit a lista élére, akit ezután a közvélemény joggal kezelne „A Jelöltként”.
– Ha azt nézzük, melyik a legerősebb szereplő, akkor ennek a listavezetőnek az MSZP elnökének kellene lennie. Mesterházy Attila viszont ebből a pozícióból a Bajnai Gordonnal történt megegyezés alapján valamelyest visszalépett, mert bár azt mondták, hogy győzelem esetén a több szavazatot kapott lista vezetője lesz a miniszterelnök, és ez a realitások talaján mozogva csak az MSZP és Mesterházy lehetne, azért ez mégsem ugyanaz, mint egy kimondott elsőhegedűs szerep. És ez a visszalépés utólag már nem látszik korrigálhatónak. Ebből persze az is következik, hogy Bajnai sem lehet kormányfő-jelölt. Gyurcsány Ferenc meg közölte, hogy nem is akar az lenni. Nem is feltétlenül kell ezt előre eldönteni, hiszen belátva, hogy jelenleg a személyi ambíciók nem kedveznek egy közös jelölt megnevezésének, a felek egy sikeres választás után is megegyezhetnek a miniszterelnök személyében.
– De hol az a győzelem? Az is erősen kétséges, hogy sikerülhet egy előtérbe tolt vezető nélkül, aki Orbán Viktor kihívójaként léphetne fel.
– Ennek csak akkor lenne igazán jelentősége, ha lenne egy miniszterelnök-jelölti vita. Márpedig Orbán Viktor, bárki is lenne az ellenfele, nem állna ki vele.
– Meg lehetne ezt tenni jelentős presztízsveszteség nélkül?
– Jelenleg igen, mert a mostani helyzetben arra hivatkozna, hogy nem is igazán lehet tudni, ki az ellenzék jelöltje. Ha pedig lenne egy jelölt, arra valami olyasmit mondana, hogy nem áll le vitázni olyan politikai erők vezetőjével, amelyek tönkretették az országot. Annak egyébként, hogy az ellenzék előre megegyezzen egy személyben, ma nincs realitása. És ez talán nem is akkora baj, ugyanis szerintem ez lesz az a választás, amelyik nem személyekről szól majd.
– Hanem?
– Azokkal értek egyet, akik szerint ez egy kvázi népszavazás lesz. Népszavazás arról, hogy vissza kell-e állítani a demokratikus berendezkedést, vagy fennmarad a két világháború közöttihez számos területen hasonlító keresztény-nemzeti kurzus. És igaz ugyan, hogy ez utóbbit ma elsősorban Orbán Viktor testesíti meg, egyes publicistákkal szemben én mégsem sarkítanám le a kérdést kizárólag az ő személyére.
– Ha igaz ez a kvázi népszavazás jelleg, akkor, személyi viták ide vagy oda, az ellenzéki pártok neve mellett a kutatásokban szereplő számok egy az egyben összeadhatóak?
– Egy az egyben azért nem, azonban a magyar választástörténeti tapasztalatok azt mutatják, hogy az átszavazási hajlandóság még akkor is nagy, ha egymástól gyökeresen eltérő táborok kényszerülnek arra, hogy a kedvenc pártjuk hiányában egy másikra, vagy közös listára voksoljanak.
– És mi a helyzet a bizonytalanokkal? Ők a ciklus közepén több intézet szerint is 50 százaléknál nagyobb arányban voltak a teljes népességben, ez mostanra valamelyest csökkent, de még mindig milliós potenciális szavazóbázisról beszélhetünk.
– Korábban ez valóban elérhette az egymilliót, de az Ipsos decemberi felvétele szerint jelenleg a választók 8 százaléka aktív bizonytalan, azaz részt kíván venni a szavazáson, de nem tudja, kire voksol, ami mintegy 650 ezer főt jelent. Más kérdések mentén kétharmadukról megállapítható, hogy inkább baloldaliak, ez tehát egy 400-450 ezres tartalék az ellenzék számára. Ez nem kevés, bár ezt ellensúlyozandó ott vannak a külhoni szavazatok
– No meg azok, akik az elmúlt egy évben a „hangulatjavító intézkedések” miatt pártoltak vissza a Fideszhez.
– Az Ipsos mérései alapján tavaly 650-700 ezer ember tért vissza a Fideszhez – döntően a rezsicsökkentés miatt. Velük együtt most 2,1 millió körüli biztos szavazója van a kormánypártoknak, míg a demokratikus ellenzéknek a DK-val együtt is csak 1,6-1,8 millió. A rezsicsökkentés egyébként, mint közismert, jórészt a választási regisztrációt váltotta ki, melynek alapvető funkciója az volt, hogy a szegényebb és képzetlenebb társadalmi csoportokat távol tartsa az urnáktól.
– Mi rajzolódik ki ezekből a számokból három hónappal a választás előtt?
– A minimális cél a kétharmados vereség elkerülése, ekkor ugyanis a baloldal a kudarc ellenére az őszi fővárosi önkormányzati választást majdnem biztosan megnyerheti. A kétharmad egyrészt a nagy vereség demoralizáló hatása miatt jelentene akadályt, illetve a Fidesz ekkor átalakíthatja az önkormányzati struktúrát is. A maximális cél természetesen a választás megnyerése, a kormányzati hatalom visszaszerzése. De látható, hogy a sikerhez valamennyi feltétel együttes teljesülésére van szükség.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
