Hátizsákkal a Föld körül - A négyéves nászúton a többi utazótól tanultak a legtöbbet

Az utazáshoz nem kell vagyonokat költeni. Ezt állítja Zita és Árpi. Alaptőke nélkül persze nem megy, gyűjtögetni is kell. Esetükben ez sok túlórát jelentett, és a menyasszonytánc összege is az utazásra ment. A kinti léthez pedig külföldön is lehet pénzt szerezni: „Alkalmi munkát lehet vállalni, de szerettünk volna mindent legálisan intézni – magyarázza Zita. – Erre leginkább Európában volt lehetőségünk. Lehet keresni például a cikkekkel, amiket írunk, és amit örömmel vesznek meg utazási magazinok, blogok. A képeket, amelyeket különleges helyeken készítünk, fel lehet tölteni különböző oldalakra, némi pénzért cserébe közölhetik újságok vagy magánemberek. Útközben készítettünk naptárat, de küldtünk képeslapot is előzetes kérések alapján.”

Vannak persze más, passzív kereseti módszerek is. A Beerides cég ötletén például mindenki keres: a cég parkolójában hagyott autókért nem kell fizetni, sőt a kocsi pénzt termel, ha előre meghatározzuk, mennyi ideig nincs szükségünk a járműre. Addig a cég ugyanis – mint autókölcsönző – kiadja azt. A hazatérő utazót pedig kitisztított autó várja. De kiadhatjuk a lakásunkat is Airbnb-n, a Booking.com-on keresztül, vagy akár hosszú távon, albérletként. Ehhez csupán megbízható bérlőre van szükségünk, aki az utazás alatt rendre küldi a lakbért…

Garázs és luxus

A szálláson Zitáék könnyű szívvel spóroltak. Az utazás első felében még hajlandók voltak többet tekerni a legolcsóbb szállásért, később már – „lehet, fáradtabbak voltunk, vagy az igényeink változtak, de ha tudtuk is, hogy például két kilométerrel odébb olcsóbban kapunk szállást” – már nem feltétlenül tekertek el addig. Aludtak ötcsillagos szállodában és garázsban, tömegszálláson és apartmanban. A luxusszálloda ajándék volt, valaki írt nekik, hogy régóta olvassa a blogot és szeretné meghívni őket egy éjszakára – saját szálláslehetőségét (amit hűségpontokkal gyűjtött össze) adta át: „Ott aztán kiélveztünk minden kényelmet: az európai ételeket, annyi reggelit ettünk, amennyit nem szégyelltünk, és olyan sokáig álltunk a zuhany alatt, mint már régen” – mondja Zita és Árpi, aki ha újra elindulna ilyen hosszú útra, leginkább a poggyászok méretén változtatna: „rá kellett jönnünk, hogy sokkal kevesebb holmira van szükségünk. Kevesebb ruhát, kevesebb gyógyszert pakolnánk be.”

Amúgy rengeteget tanultak az utazásuk alatt. A legtöbbet a többi utazótól. „Nem érdemes az útikönyvünkbe feledkezni, érdemes nyitottnak lenni, hiszen senki nem ismeri úgy a környéket, mint a helyiek” – meséli tapasztalatait Árpi, aki szerint a terveket el kell tudni engedni. Elég egy rossz időjárás, egy betegség, fertőzés. Meg kell tanulni sodródni az eseményekkel.

Soha nem érezték magukat veszélyben. Mindenhol kedvesen fogadták őket, gyerekek, felnőttek egyaránt: „Újra és újra tudatosítanunk kellett magunkban, hogy az emberek alapvetően mindenütt ugyanolyanok: szeretetre, elismerésre vágynak. Az pedig a mi felelősségünk, hogy az ő országukban az ő szabályaikat kövessük. Nem mindenhol egyszerű hozzászokni a néha nagyon is különböző szokásokhoz, de utazóként ez több mint alapvető udvariasság.”

Újra itthon

Zitáék egyébként a visszatérésre is tudatosan készültek: hónapokkal a hazaérésük előtt tudták már, mikor érkeznek Európába, mikor szállnak át a budapesti gépre. „Olyan volt, mintha tudtuk volna, mikor halunk meg… Persze, ez csak így kimondva hangzik rosszul. Megnyugtató volt tudni, mikor lesz vége a kalandnak. Arról nem is beszélve, hogy itthon is sok új kalandunk van: izgalmas feladat a házunk szépítgetése, felújítása, és itthon is akad még felfedezni való környék.”

Most éppen a Kéktúra útvonalát teljesítik Zitáék, akik rengeteg újdonsággal találkoztak itthon: „Megépült a négyes metró, rengeteget fejlődött a kerékpáros infrastruktúra, beindult a Bubi. Nem lehet a kocsmákban dohányozni. Egyszerre mindenki keze tele lett okostelefonnal: mikor elindultunk, még alig pár ember használta, mostanra mindenki ilyen okoskütyükkel rohangál.
De hogy személyesebbet mondjak, a családban, baráti körben több gyerek született, akiket hazatérésünk után láttunk először. Meg hiányzott a család, persze, nagyon jó volt újra látni őket.”

Ahogy mondják: „pont akkor jöttünk haza, amikor már elég volt. Az ember egy idő után telítődik ezzel a sok új élménnyel, kellenek a »szürke hétköznapok« is. Az pedig hatalmas élmény, amikor nem kell ivás előtt megszűrni a vizet.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!