Hátradől, megijed, visszanéz: Riportunk a castingról. - Szereplőválogatást tartott Alföldi Róbert. Új, zenés passiójátékához keresték a tömegjelenetek táncos résztvevőit. A múlt vasárnapi fagyban mintegy százan érkeztek a castingra. Többségük huszonéves lány, izgulva várakoztak, esélyeket latolgatva, vagy éppen bemelegítettek, tánccipőt húztak, s akadt olyan, aki szteppcipőben tipegett – vagy csizmában és flitteres farmerben várta, hogy a próbaterembe léphessen.

 
 

Jó kérdés, hogy mi történne, ha Jézus ma eljönne… illetve felismernénk-e egyáltalán.

Nagyjából így lehetne összefoglalni a Passió XXI. című modern, zenés passiójáték lényegét, amely Jézus utolsó napjait mutatja be – mai köntösben. Alföldi Róbert, a rendező így beszélt a darabról: „A passió története kultúrantropológiai alaptörténet, ami mindannyiunk életét meghatározza, ebből bújt elő az egész európai kultúra. Mindenki számára szolgál mondanivalóval és azt kutatja, hogy Jézus szenvedéstörténete mit mond a 21. század emberének.”

A castingra elvileg bárki eljöhetett, de persze sokan rendelkeztek táncos múlttal. Erika, az egyik őnevetve mondja, hogy már a sokadik ikszen túl van, viszont nem csak imád táncolni, de Alföldi-rajongó, így nagyon szeretne vele dolgozni. Tamás meg azért jött, mert tavasszal éppen ráér, vidékről vonatozott a válogatóra – próba-szerencse alapon.

Alföldi Róbert, a darab rendezője egy interjút követően máris eligazítást tart tömegtáncból: „ugyanolyan rangú szerep ez, mint Jézusé vagy Pilátusé. Kemény meló. Nem olyan, hogy ide-oda ugrálunk a színpadon. Meg lehet kérdezni azokat, akik az István, a királyban szerepeltek, hogy időnként milyen szívás.” Aztán kiderül: márciustól egy hónapig tart a próbaidőszak, általában napi nyolc órában, majd jön a főpróbahét, április 9-én, virágvasárnap pedig a két előadás.

Feszes tempó, és még csak meg sem kell hozzá mozdulni. A fi úk vannak kevesebben, így velük kezdenek. Gergye Krisztián koreográfus mutat egy gyakorlatsort. A srácok hellyel-közzel utánozzák. Alföldi ekkor így szól: most ugyanezt háromszoros tempóban. „Támad, ugrik, felnéz, hátradől, megijed, visszanéz!” – hangzanak a vezényszavak. Alföldi kutyája, Panka mindent felügyel: járkál, szaglászik, ám amikor már túlságosan láb alá kerül, a gazdi rászól. Kugler Zsolt koreográfus zenét is hozott magával. Mutatja a gyakorlatsort, közben Alföldi járkál, jegyzetel: „Lássuk, kik vagytok!” Aztán hazaküldenek néhány srácot, a többiek mehetnek méretvételre.

Érkezik a lányok első csoportja: nem megy könnyen a hatos sorokba állás. „Édesem, maga hol áll?” „Középen” – hangzik a megszeppent válasz. „Haha, azt csak szeretné.” A röhögések után összeáll a rend.

Alföldi fi gyelmezteti a hölgyeket: mivel nem igazán fűtött a terem, ne nagyon vetkőzzenek.

Gergye Krisztián ugyanazt a gyakorlatsort mutatja be, mint a fiúknak, és így biztatja a résztvevőket: „mindenki szarul érezné magát a helyetekben, úgyhogy nyugi”. Hárman azonnal kiesnek a válogatóból. Ismét Kugler Zsolt, ugyanaz a zene, ugyanaz a mozdulatsor.

„Nem kérek balettiskolás mozdulatokat” – teszi hozzá. Majd jön a lányok második csoportja és az ukáz: „szándékokat akarok látni”. Végül 48 hölgy marad 30 helyre. Megállás nélkül ugyanazokat a mozdulatsorokat táncolják, a rendező pedig folyamatosan körbejár. „Köszönöm”, mondja azoknak, akik nem felelnek meg, a többiek azonban „ropják” tovább. Aztán már csak redukálva kell ismételni a mozdulatsort, egyre kisebb gesztusokkal, végül pedig már csak fejben – azaz mozdulatlanul állva egy pontra meredve. „A szemed érdekel, engem nézz!” – kiabálja Alföldi.

A kezdés után 2,5 órával megvannak a „kiválasztottak”, két tartaléktáncossal – irány a méretvétel, adatfelvétel. A terem hamar kiürül, de kint is oszlik a tömeg. Aurélia végig az első sorban állt, a legutolsók között esett ki. Az egyik fővárosi színészképzőben harmadéves, kisgyerek kora óta népi táncol, hiphopozik. Nagyon örült volna, ha egy Alföldi-darabban, arénabeli szerepléssel indul a karrierje. „Iszonyú rossz a végén kiesni, pláne, hogy nem tudom az okát – mondja. – Mindent beleadtam, élveztem is. De az ember mindig túl valamilyen: túl alacsony, túl magas, túl szőke, de hogy pontosan miért nem felelt meg, az nem derült ki. Ez a legrosszabb.”

Erika is legfeljebb a nézőtérőol nézheti majd a darabot, Tamást meg elvesztettük szem elől, így csak a következő próbákon derül ki, helyet kap-e a színpadon.

A Passió XXI. darabban az elmúlt évtizedek slágerei szólalnak meg – például a Tankcsapda, a Quimby, az Anna and the Barbies és a Subscribe előadásában. Jézust Szabó Kimmel Tamás, Júdást Stohl András, Pétert Feke Pál, Máriát Pápai Erika, Kajafást László Zsolt, Pilátust Fekete Ernő, Mária Magdolnát pedig az első jelentős színpadi szerepére készülő Tóth Gabi alakítja. Alföldi Róbert formabontó színpadképpel, nagyzenekari kísérettel és 150 táncossal viszi színre a Székely Csaba által írt történetet. A díszletet Menczel Róbert, a jelmezt Tihanyi Ildikó tervezi. A Papp László Budapest Sportaréna átalakul majd: a színpaddal szemben lesz egy másik pódium is, a kettőt pedig egy 50 méter hosszú „keresztút” köti össze.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!