Farkas, medve és hiúz – állatok, akik „hivatalosan” hazánkban már nem élnek. Mostanában mégis felbukkannak. Főként emberek által nem látogatott területeken hagyják ott nyomaikat, előfordul azonban néha, hogy bemerészkednek a lakott területekre is. Az igazi sikertörténet a toportyáné.
Eger környékén nemrég egy farkas bukkant fel, a szakértők szerint a Bükkben vadászó állat sérült, ezért nem képes vadászni. Hogy élelemhez jusson, bemerészkedett a városba. Emberre nem támad, de barátkozni azért nem érdemes vele. Nem ez az egyetlen farkas, aki hazánkban portyázik. A kóborló példányok mellett néhány éve megfigyeltek egy almot rakó szukát is, az állat tehát folyamatosan jelen van erdeinkben. Néhány éve egy medvemama is hazánkba látogatott bocsával, ők az Aggteleki Nemzeti Park területén kóboroltak. Tavaly is sikerült lefényképezni egy vándorló mackót, ő a Bükkbe látogatott el. Évről évre keresik fel hazánk erdeit a főként Szlovákia vagy Erdély felől érkező barnamedvék, megtelepedésükre azonban kevés az esély, hiszen Magyarországon nincs számukra elégséges élettér. Az utolsó itt élő barna medvét 1983-ban Zebegénynél lőtték ki, ekkor ugyanis még nem volt védett állat. Kevesen tudják, de Magyarországon élnek hiúzok is. Az eurázsiai hiúz, Európa legnagyobb macskaféle ragadozója a Kárpátokban őshonos. Hazánkban az Északi-középhegység ad otthont néhány példánynak, számuk azonban rendkívül alacsony, nem éri el a húszat sem, főként az élőhely hiánya miatt. A ritkán látható, veszélyeztetett és hazánkat csak időszakosan felkereső fajok mellett sok állatot fenyeget a kihalás. A természetvédelem egyik fő feladata, hogy az alacsony egyedszámú fajok életterét védje, illetve ahol szükséges, mesterséges úton, betelepítéssel segítse a fajok fennmaradását. Egy ilyen akció keretében jelentek meg hazánkban ismét a hódok is. Az eurázsiai hód, mely valaha egész földrészünket benépesítette, életterének fogyatkozása és a vadászat miatt nagyrészt kipusztult. Ma gyar or szágon 1854-ben figyelték meg az utolsó egyedeket. Ám a Természetvédelmi Világalap (WWF) kilencvenes évek elején kezdődő visszatelepítési programjának és a természetes bevándorlásnak köszönhetően a becslések szerint ma ismét ötszáz hód él hazánkban. Hasonló módon sikerült megállítani, és talán visszafordítani a rákosi viperák számának csökkenését is. A faj elsősorban életterének szűkülése, a kereskedelmi célú gyűjtés, valamint a szándékos pusztítás miatt került veszélybe. Bár a kígyó a századfordulón még rendkívül elterjedt volt, jelenleg szabadon kevesebb, mint 500 példány él. A Rákosivipera-védelmi Központban a fogságban született egyedek kitelepítésével segítik a faj fennmaradását. A rákosi vipera fokozottan védett, csak Magyarországon élő állat, pénzben kifejezett eszmei értéke egymillió forint. Vannak azonban továbbra is erősen veszélyeztetett fajok. Ilyen Magyarország egyetlen honos teknősfaja, a mocsári teknős is. Bár aránylag nagy számú populáció él hazánkban, egyedszáma folyamatosan csökken. Egyes halastavakon a vélelmezett károkozás miatt irtják a teknősöket, annak ellenére, hogy védettek, eszmei értékük 50 ezer forint. Vannak azonban sikertörténetek is. Ilyen az aranysakál, más néven toportyán esete is. A múlt század közepére kihalt, másfél évtizede ismét megjelent hazánkban, jelenleg több ezer példány él Magyarországon. Főként egerekkel, pockokkal táplálkozik, de megeszi a rovarokat és növényi terméseket is. Legutóbb hírt adtak arról, hogy egy somogyi gazdának 250 birkáját tépték szét a toportyánok, a szakértők szerint ez azonban nem igaz. Megesik, hogy egy-egy juhot elragadnak, de a tömeges pusztítás nem jellemző rájuk. Az aranysakál vadászható faj, az Országos Vadgazdálkodási Adattár nyilvántartása szerint Magyar országon tavaly 647 példányt lőttek ki. A különböző fajok egyedszámának csökkenése elsősorban természetes életterük eltűnése miatt következik be, de az illegális vadászat is tizedeli számukat. A különböző természetvédelmi kezdeményezéseknek köszönhetően azonban néhány faj állapota javult az utóbbi időben. A többire is oda kellene figyelni.
A mosómedve Európában úgynevezett invazív faj. Eredetileg Észak-Amerikában őshonos állat, melyet 1934-ben telepítettek be Né met országba. Hermann Göring engedélyezte, hogy néhány mosómedvepárt szabadon engedjenek, „a Birodalom faunájának gazdagítására”. Mivel a mosómedvének Európában nincs ellensége, jelentősen elterjedt. Magyar országon a 20. század végén jelent meg. Vetélytársak híján az őshonos fajok állományait is veszélyezteti, mivel versenytársukként kedvezőtlenül hat állományaikra. Otthoni tartása, annak ellenére, hogy nem javallott, igen elterjedt. A mosómedve nem szelídíthető, ezért a megunt kedvenceket gyakran kiteszik az utcára. Ennek elkerülése érdekében a Veresegyházi Medveotthon befogadja az otthon nemkívánatos mosómedvéket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
