Mi lelte a világgazdaságot? – ez az utóbbi évek egyik izgalmas kérdése. Általános válságról ugyan nem beszélhetünk, viszont több ország került krízisbe, és időnként a legjobban működő rendszerek is komoly gondokkal küzdenek. Vajon vannak-e hasonlóságok a lokális válságokban, és befolyásolják-e egymást? – a globális világban ezek korántsem mellékes kérdések.
Látszólag töretlenül szárnyal, sárkányként lovagolva a felhőkön a kínai gazdaság, amely évekig 10 százalék feletti GDP-növekedést produkált. Ez csak az utóbbi években csökkent 6 százalék körülire. Vásárlóerő-paritáson mérve Kína a világ legnagyobb gazdasága, de lassulni látszik az állandó növekedés.
Nagy kínai megtorpanás
Az áprilisi Boao Fórumon már olyan ígéretek hangzottak el Hszi Csin-ping elnök részéről, hogy a jövőben a nyitásra fognak koncentrálni, a szellemi tulajdon védelmére és a vámtarifák csökkentésére. Mindháromnak köze van az Egyesült Államok kifogásaihoz, melyek kapcsán akár gazdasági háború indítása is szóba került – más kérdés, hogy ezt végül mind a kínai, mind az amerikai fél elvetette.
A kínai növekedés olyan különös eredményekkel is járt, mint Kangbashi szellemvárosa, amit a belső-mongóliai szénbányászat központjának számító ordoszi terület másfél millió munkása számára építettek. Közben azonban megváltozott a gazdasági környezet, és a háromszázezer lakásból alig húszezerben laknak emberek – világra szóló látványosság lehetne a lakatlan metropolisz, ha könnyen elérhető volna. Félő az is, hogy a kínai GDP növekedéséről szóló, közismerten szemrevaló adatok is kissé kozmetikázottak. Egyes, főként műholdas elemzések arra utalnak, hogy nem csak Kína, de sok más állam is hamis adatokkal operál.
Kis görög kilábalás
Márpedig ez nagy baj, hiszen láthattuk a tíz évig tartó görög krízist: az azért állt elő, mert a világ készpénznek vette a kormány által nyilvánosságra hozott sarokszámokat. Nos, tényleg – ott milyen a helyzet?
Görögországban jelentősen javult a gazdaság állapota, tavaly 1,6 százalékos volt a – reális – növekedés, idén elérheti a 2,5-öt is. Az átlagbér 1100 euró, a minimálbér 680: így valamivel jobban állnak, mint Magyarország, bár a németet közelítő korábbi életszínvonalnak nyoma sincs.
Dióhéjban úgy sikerült a talpra állás, hogy Ciprasz miniszterelnök belátta: helyre kell állítani az államháztartási egyensúlyt, és olyan életszínvonalon stabilizálni a helyzetet, ami még megfelel a gazdaság teljesítőképességének. Természetesen az adósságtörlesztésekről sem feledkezett meg, valamint a nyugdíjrendszert is megreformálta. Vége tehát a görög válságnak? Ha még nincsenek is teljesen jól, a válságkezelés első eredményei már mutatkoznak.
Erdogan véget vetne
De hogy van az örök ellenség, a szomszédvár? Ott bizony nagy a baj… Törökországban rendkívüli állapot uralkodik, a kurdok lakta vidékeken népirtás folyik, a vélelmezett puccsistákat százasával ítélik súlyosbított életfogytiglanra, rövidesen népszavazást tartanak a prezidenciális rendszerről, vagyis Erdogan élethosszig tartó teljhatalmáról. Nos, mit kér ebben a helyzetben az elnök az ő népétől? Pénzt kér.
Pontosan ezekkel a szavakkal kérte egy Erzerumban tartott fórumon: „Testvéreim, akiknek van egy kis dollár vagy euró bevarrva a párnacihába. Váltsátok át a pénzeteket lírára! Együtt véget vetünk ennek a játéknak.”
Milyen játéknak? A török líra válságának. Törökország éppen egy pénzügyi krízis szélén táncol, a lakosság és a cégek úsznak a dollárban felvett hitelekben, az infláció 11 százalékos. Ez a régiós bizonytalanságokkal és Erdogan egyre autoriterebb fordulataival eldurvuló belpolitikával együtt arra ösztönözte a befektetőket, hogy eladják a lírájukat. A török valuta értéke így folyamatosan esik, ebben az évben már 20 százalékot veszített az értékéből, az elmúlt napokban pedig még meredekebb zuhanásba kezdett.
Az a dollárhitel Törökországnak, ami a svájcifrank-hitel volt nekünk: az elmúlt pár évben könnyen lehetett hozzájutni, szinte bárkinek elérhető volt a 2008-as válság után – gyakorlatilag ebből finanszírozták a gazdaságot. Magyarországhoz képest az államadósság jóval alacsonyabb, ugyanakkor a magánszektor eladósodottsága 15 év alatt négyszereződött, és így kiteszi a GDP 85 százalékát. Az ország tartalékai nem érik el az úgynevezett Guidotti-Greenspan szabály szerinti minimumot, azaz a tartalék nem elegendő az egy éven belül lejáró hitelek kifizetésére. Az amerikai jegybank, a FED pedig lassan, de biztosan emeli a kamatokat, így minden adott egy válsághoz. Mivel a török gazdaság jelentős fizetési és kereskedelmimérleg-hiánnyal működik, a különbséget csak újabb adósságokból lehetne finanszírozni. Ám azoknak már egyre magasabb lenne a kamata, miközben a líra árfolyama zuhan.
A megoldás egy produktív gazdaság lenne, csak annak a kialakulásához már késő. Az ankarai kormánykörök állítják, szó sincs problémákról, ellenkezőleg, „bizonyos pénzügyi körök” indítottak „szervezett és összehangolt támadást Törökország ellen, melyért nagy árat fognak fizetni”.
Erdogan zsarnoki rendszerét úgy tűnik, nem a vaskezű hatalomgyakorlás által kiváltott népharag, hanem a válság fogja elsöpörni.
Chávezt nyögi Venezuela
De nézzünk át az óceánon: sötét fellegek gyülekeznek Venezuela egén is. Az ő helyzetük egyenesen kétségbe ejtő: pár napja csökkentették ezredére a forgalomban lévő pénz, a bolívar fuerte névértékét. Az ottani válság egészen sajátos: Venezuela a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkezik. Igaz, mást nem is nagyon termel. Húsz évvel ezelőttig példaszerűen teljesített a gazdaság, csak egy év múlva átvette az uralmat a populista Hugo Chávez. A viszonylag magas nemzetközi olajárakat kihasználva az elnök szociális programokat finanszírozott, és az alapvető termékeket, így az élelmiszereket és a gyógyszereket is külföldről importálta. Aztán az állam 2001-ben felvásárolta a központi Petróleos de Venezuela nevű vállalatot, amely akkoriban Latin-Amerika legnagyobb olajtermelője volt. Az iparág gyengülni kezdett, ráadásul a kormányzati kiadások ezzel egyidejűleg nőttek. A bevételek és a kiadások közti feszültség kihatott a teljes gazdaságra. Ezek után hiteleket vettek fel – majd jött a 2014-es olajárzuhanás, ami megártott még az orosz gazdaságnak is.
Az időközben meghalt Chávez helyére választott Nicolás Maduro népszerűtlensége általános. A venezuelai olajtermelés 66 százalékkal csökkent az elmúlt két évtizedben, és csak az utóbbi évben négymillió állampolgár hagyta el az országot. Az emberek szó szerint éheznek, és orvosi ellátás nélkül halnak meg: itt egyrészt Chávez populista programja, másrészt az egy pillérre, vagyis a kőolaj-kitermelésre támaszkodó gazdaság hibáztatható.
Kétes hitelesség
Miben hasonlítanak egymásra a válságba jutott államok? Mindegyikben erős politikai irányítás alatt áll a gazdaság, sőt egyszemélyi uralom dönt mindenben. Mindegyikük adósságállománya hatalmas, és hamis adatok alapján sikerült felvenniük jóval több pénzt, mint amennyit kaphattak volna. Harmadrészt, ezek a gazdaságok vagy egyoldalúak, vagy improduktívak.
Ha körülnézünk a világban, elmondhatjuk: válság – úgy általában – nincs. Csak válságok vannak. De azok számosan.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
