Átfogó politikai életrajzot mindössze egyet írtak Göncz Árpádról. A sors különös játéka, hogy az első magyar köztársasági elnök politikai portréját egy dél-koreai egyetemi tanár, dr. Dae Soon Kim jegyzi. Talán néha nem árt, ha kívülről néznek minket. A Hankuk Külföldi Tudományok Egyetemének oktatóját Szöulban értük utol. Magyarul beszélgettünk.
– Hallotta a hírt?
– Igen, és nagyon lesújtott. Göncz Árpádot nagy embernek tartom.
– Tudom, személyesen is többször találkoztak.
– Háromszor. Az első egy villáminterjú volt a hivatalában, a Kossuth téren. Akkor még diák voltam. Iszonyúan izgultam, és ezt észrevette. Csokoládéval kínált, azt mondta, higgyem el, ez használ. Nem volt sok ideje, de megvárta, amíg megeszem, és iszom egy pohár vizet. Utána mindenre válaszolt. Akkor értettem meg, miért hívják őt a magyarok Árpi bácsinak. Nem egy volt elnökkel ültem ott, hanem egy kedves emberrel, egy valódi plebejus figurával.
– Kitűnően beszél magyarul, van alkalma gyakorolni?
– Idehaza ritkán, de azért igyekszem. Mivel jelenleg is magyar politikatörténetet tanítok a Hankukon, sok forrást olvasok magyarul.
– Árulja el, hogy jutott eszébe egy koreai fiatalembernek éppen magyarul tanulni?
– Mindig érdekelt Európa, azon belül is Kelet-Európa fejlődése. Így kerültem a Hankuk külpolitikai karára. Hogy végül a sok lehetőség közül éppen a magyar mellett kötöttem ki, annak egyetlen oka volt: az ottani hallgatók voltak a legszimpatikusabbak.
– Könyve, Göncz Árpád politikai életrajza tulajdonképpen a doktori értekezésének bővített változata. Miért választotta éppen őt témájául?
– Az egyetemi mentorom tanácsára kezdtem foglalkozni Göncz Árpád munkásságával. Végül Glasgow-ban doktoráltam, az ottani témavezetőm javasolta a politikai életrajzot mint formát. Amúgy akkor derült ki számomra, hogy Göncz Árpádról nem készült még hasonló munka. Ami a személyes motivációt illeti: nagyon emlékeztetett Kim Dae-jungra, Korea első köztársasági elnökére. Ő is egész életében a demokráciáért küzdött.
– Lát-e a két elnök személyén kívül hasonlóságot a két ország politikai fejlődésében?
– Hasonlóságok és különbségek is vannak. Dél-Korea, akárcsak Magyarország, diktatúra volt. Igaz, nem kommunista, inkább a ’80-as évek délamerikai vagy dél-európai diktatúráira hasonlított, kiépült piacgazdasággal. Nálunk 1993-ban voltak az első demokratikus választások, tehát ebben Magyarországnak van négy év előnye. Kim Dae-jung Göncz Árpádhoz hasonlóan börtönben ült a nézeteiért, halálra ítélték, de végül életfogytig tartó büntetést kapott. Ahogy Göncz Árpád, ő is amnesztiával szabadult, részt vett a demokratikus mozgalmakban, majd elnök lett. Óriási szerepe volt abban, hogy javultak a kapcsolataink Észak-Koreával. Ezért Nobel-békedíjat is kapott. Nagy politikusnak tartom őt is. Ami még nagyon hasonló a két ország történelmében és jelenlegi belpolitikájában, az a végletes megosztottság. A jobb és bal összebékíthetetlen ellentéte. És ahogy Göncz Árpád próbált híd lenni a különböző szekértáborok között, így volt ezzel Kim Dae-jung is. Göncz Árpád szerepét sokan sokféleképpen ítélik meg. Ez érthető: nem volt előtte példa. Ő a saját értékrendje szerint politizált egy átmeneti időszakban, és ezért gyakran szembekerült a kormánnyal vagy az Alkotmánybírósággal. A taxisblokád idején vagy a médiaelnökök kinevezésekor.
– Manapság mennyire követi a magyar belpolitikát?
– Hozzátartozik a napi munkámhoz.
– Milyen a megítélésünk Koreában? Egyáltalán: érdekli a koreai embereket, hogy mi történik Magyarországon?
– Az átlag koreai általában nem sokat hall Magyarországról, de sajnos a menekültválság kapcsán mostanában egyre többet. Én személy szerint jobban szeretném, ha az itteni emberek kiegyensúlyozottabb képet kaphatnának az országról. Ma – olvasva a koreai sajtót – Magyarország inkább egy különös, zárkózott, nem túl barátságos ország képét mutatja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
