Háborúról háborúra él, mégis fejlődik. Többször eltemették, ma mégis erősebb, mint valaha. 70 éves a Közel-Kelet egyetlen valódi, parlamentáris demokráciája, amelyet mostanában a magyarországihoz hasonló belső konfliktusok feszítenek.
Kevés olyan téma van a világtörténelemben, amelyet annyira másképpen látnának az abban szereplők, mint Izrael állam történetét. A különbségek megértéséhez évezredeket kell visszaugranunk. Az ókorban a Hettita Birodalom, Babilónia és Egyiptom között elterülő aprócska földdarabért évszázadokig dúlt a harc. A babilóniai nyelven Kinnahunak (Kánaánnak) nevezett terület sokáig egyiptomi fennhatóság alatt állt, mígnem az időszámításunk előtti 1200- as években megjelent egy törzs, amelyet az írásos emlékek Izraelként említettek.
Ezzel nagyjából egy időben érkeztek a területre az úgynevezett „tengeri népek”, amelyek ellen a fáraó elkeseredett csatát vívott. Közülük az egyik peleszetnek nevezte magát, mai szóval ők voltak a filiszteusok. Innen datálódik a területért folytatott izraeli–filiszteus háború. A ma itt élő palesztinok a fiiszteusok leszármazottainak tartják magukat, bár erre nincsenek megbízható történeti bizonyítékok. Az viszont tény, hogy a mai Izrael területén évezredek óta élnek zsidók és arabok is. Mint ahogy az is tény, hogy Jeruzsálemet mind a három nagy vallás: a zsidó, a muszlim és a keresztény is szent városnak tartja, nem véletlen, hogy birtoklásáért évszázadok óta vívnak háborúkat. (Kr. u. 136-ban a Bar Kohba-lázadás leverése után Hadrianus római császár több mint félmillió zsidót gyilkoltatott meg és üldözött el. Ezzel kezdetét vette a zsidók évszázados szétszóratása, a diaszpóra.)
Egy állam – a zsidó álom
Hosszú háborúk és rövidebb békés periódusok, menekülés és állandó visszatérés jellemezték a zsidó–arab együttélést. A zsidó népesség gyarapodása általában egyenes arányban állt az antiszemitizmus erősödésével a világban. Az egyiptomi kivonulástól, a 15. századi spanyolországi pogromokon át egészen a 18-19. századi üldöztetésig és az erre válaszul létrejövő haszid mozgalmakig tartott a zsidók első bevándorlási hulláma, vagy ahogy a Bibliában is szerepel: alijája a Szentföldre.
Az, hogy a zsidóknak Palesztinában kellene új hazát találniuk, egy magyar származású, Bécsben élő zsidó újságíró, Theodor Herzl (Herzl Tivadar) ötlete volt. Herzlt az erősödő európai antiszemitizmus (különösen a francia Alfred Dreyfus kapitány elleni koncepciós per) késztette A Zsidó Állam című vitairat kiadására. Ebben azt javasolja, hogy a világon élő zsidók térjenek vissza Palesztinába, ahonnan annak idején elűzték őket. Herzl politikai cionizmusnak nevezett mozgalma tárgyalásokat kezdett a terület gazdájával, az Oszmán Birodalommal, de ezek nem vezettek eredményre. Herzlék mozgalma azonban új lendületet adott a zsidók letelepedésének. 1882 és 1903 között – első- sorban az oroszországi pogromoknak köszönhetően – több tízezer telepes érkezett Palesztinába, ahol gazdag európai zsidók, főleg Edmond de Rothschild pénzéből jelentős területeket vásároltak, és kezdték meg a földek megművelését.
Jönnek és jönnek
Az első világháború után kezdődik az ország iparosodása, az infrastruktúra kiépítése. Ahogy a zsidó telepesek elfoglalják a korábban művelhetetlennek hitt területeket, sivatagokat, mocsarakat, úgy szaporodnak a kibucok (mezőgazdasági közösségek) az országban. Ekkor Palesztina már brit gyarmat, és az is marad egészen 1948-ig, a függetlenség kikiáltásáig. A második világháború elő- estéjén, a hitleri fasizmus elől egyre többen érkeznek Palesztinába Európából. A menekülők között sok a német és osztrák zsidó: akadémikusok, orvosok és más értelmiségiek. 1939-re a zsidó népesség eléri a 475 ezret, Palesztina lakosságának 40 százalékát.
A háború alatt zsidók tízezrei menekülnének Palesztinába, de a britek – hogy ne húzzanak ujjat az arab többséggel – kvótát vezetnek be a menekülőkre. A palesztinai zsidók azonban minden eszközt bevetetnek annak érdekében, hogy mentsék Európában rekedt testvéreiket. Az embercsempészet mellett virágzik a terror is. Mindennaposak az utcai zavargások: arabok és zsidók gyilkolják egymást és a briteket, akik végül az ENSZ 1947-es rendezési tervének megfelelően bejelentetik a mandátum végét, és azt, hogy 1948. május 14-ig kivonulnak Palesztinából. A terv szerint két ország jött volna létre a területen: egy zsidó és egy palesztin állam, Jeruzsálem pedig ENSZ-fennhatóság alá került volna. A rendezési tervet a közgyűlés 33 igen, 13 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadta ugyan, de az arab országok az Arab Liga vezetésével sosem egyeztek bele.
Új nemzet, új kihívások
1948. május 14-én, egy nappal az utolsó brit katona hajóra szállása előtt David Ben Gurion (1886–1973), az ország első miniszterelnöke kikiáltja a független Izrael Államot. Az új ország egyetlen napot sem tölthet békében: szomszédai lerohanják, és kezdetét veszi az első arab–izraeli háború, amelyet még számos összecsapás követ. 1948-ban több mint félmillió palesztin hagyja el otthonát a háború miatt.
Izrael a háborúinak zömét megnyerte, és közben fejlődő agrárországból technológiai nagyhatalommá vált. A ma 8 és fél millió lakosú országban (75 százalékuk zsidó, 20 százalék arab), amely nem rendelkezik természeti kincsekkel, területének felét sivatag borítja és folyamatos hadiállapotban van, az Egyesült Államokat és Kínát leszámítva a legtöbb induló technológiai vállalkozás, úgynevezett start-up cég születik. Izraelben a világon a legmagasabb összeget fordítják kutatás-fejlesztésre: évi több mint 6 milliárd eurót, a GDP csaknem 5 százalékát (nálunk ez jelenleg a GDP 1,4 százaléka, az uniós átlag 2,03 százalék!). De ami a legnagyobb eredmény, 70 év alatt egy új nemzet született a Földközi-tenger partján.
A 70. születésnap ezzel együtt nem felhőtlen Izraelben. Kívülről az iráni–szíriai fenyegetés, belülről pedig a kormányzó Likud Párt vezetőjének, Benjamin Netanjahunak a korrupciós ügyei uralják a politikai életet. „Izrael ma számos kihívással küzd, de ezek gyökeresen mások, mint amelyekkel születésekor kellett szembenéznie – mondja Novák Attila történész, a tel-avivi magyar követség egykori kulturális attaséja. – A veszélyek nem múltak el, bár két szomszédos arab országgal – Egyiptommal és Jordániával – békeszerződést kötött, és a titkos diplomácia eszközeivel sikerült közelednie több Öböl-országhoz, köztük Szaúd-Arábiához. Az Amerika támogatta izraeli katonai fölény és a szaúdiak Irán-ellenessége egy- értelműen biztosítja Izrael fennmaradását abban a régióban, ahol a széttagolt Szíriában véres polgárháború zajlik, mely a világban zajló migrációs válságnak is az egyik oka. Izrael másik kihívása abban rejlik, hogy a kormányzó Likud és szövetségesei – hasonlóan a magyarországi folyamatokhoz – régi egyensúlyokat látszanak felborítani a törvényhozásban és a belpolitikában. És bár a gazdaság jól működik, nőtt a szegények és a gazdagok közötti távolság, mely arra utal, hogy elmúlt a szocialista–szociáldemokrata gyökerű egyenlőség uralma az izraeli társadalomban.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!