Börtönélet csomó pénzért - Hogyan él egy magyar zsoldoskatona? - Munkatársunk, Kövesdi Péter Hódosi Zoltánnal, aki Kilenc évet Irakban, egy évet Afganisztánban húzott le, egy belvárosi étteremben beszélt meg találkozót. "Mondta, kockás ing lesz rajta, onnan ismerem meg. Így utólag, ha közben inget cserélt volna se téveszthettem volna el. Tudniillik pont úgy nézett ki, mint a saját könyvéhez készült illusztráció. Napbarnított, izmos figura, szigorú tekintet, frissen nyírt körszakáll, két milliméteres haj, homlokra tolt napszemüveg."
Az interjú "Mintha pénzért lennék sitten" címmel a friss Vasárnapi Hírekben jelent meg.
Részlet Hódosi Zoltán–Nóti-Nagy Attila: A zsoldos című könyvéből:
„Ameddig csak vissza tudok emlékezni, mindig valaki akartam lenni. Anyáméknak volt egy üzlete, két étterme, nyaralója a Balatonon. Jól éltünk – én unalmasan. Gyerekkoromban beültem apám gépkocsijába a kertben, bal kezemben a patronos pisztoly, jobb kezem a kormányon, az ülésen a Monopolyból kivett játék pénz, és azt játszottam, hogy a rendőrök üldöznek, én meg menekülés közben hátrafordulva lövöldözök a szirénázó rendőrautókra. Budapest egyik peremkerületében nőttem fel, a környékünk tele volt zsiványokkal, gengszterekkel, kisebb-nagyobb brigádokkal, de menőbb éjszakai emberek is feltűntek nálunk, pl. Seres Zoltán, akit aztán ’99-ben agyonlőttek.”
A terveire vonatkozó kérdésre Hódosi Zoltán így válaszol:
"Irakban már mindent végigcsináltam, ami nekem szakmailag fontos volt. Az egyetlen, ami nem hiányzik, a háború az Iszlám Állam ellen. Úgyhogy az év végéig csinálom, és vagy elmegyek az Indiaióceánra, hajóra, vagy visszajövök Európába. Ha a másodikat választom, még több lesz a dolgom. Vak, aki nem látja, hogy ezzel a mostani menekülthullámmal érkező, nagy tömegű, más kultúrájú ember beillesztése az európai közegbe nem lesz zökkenőmentes. Kellenek azok, akik tudják, hogyan kezeljék a kialakuló problémákat."
Iraki szolgálata körülményeiről - amellett, hogy megvallja, az Iszlám Állam által állandóan fenyegetett térségekbe szerződni már nem érez túl sok kedvet - elmondja:
"Amikor kint vagyunk, napi 10-15 órát dolgozunk. Kint vagyunk a terepen, kísérjük a konvojokat, vigyázunk a megbízóinkra. Jellemzően világcégekről van szó, úgyhogy nagyok az elvárások. Amikor azt mondom, napi 15 óra munka, akkor azt úgy értem, hogy heti hét napban. Reggel ötkor kelünk, ha jó napunk van, akkor fél 6-kor. Nincs se pihenőnap, se szabadnap.
VH: – Úgy érti, hogy ki se mozdulhatnak a táborból?
– Úgy. Nincs shopping, nincs piac, nincs séta a városban. Egy konténervárosban lakunk, 3 kilométerre Baszrától, elzárva mindentől és mindenkitől. A mostani megbízásom szerint 56 napot nyomok le egyben, utána 28 nap szabadság.
VH: – Nem hangzik valami lenyűgözően.
– Nem is az. Nyáron 55-60 fok van odakint, ez több mint embertelen. A melón kívül nincs is miért kimennünk. A konditermen kívül egyetlen szórakozásunk a mobil, az internet. Tulajdonképpen olyan ez, mintha pénzért lennék sitten."
Az interjú, "Mintha pénzért lennék sitten" címmel az október 17-én megjelent VH-ban olvasható.
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!