Október 6-án és 7-én rendezik meg Romániában a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazást. A referendumot a homofób Koalíció a családért elnevezésű román civil szervezet kezdeményezte. A baloldali bukaresti kormány, az RMDSZ és a magyar egyházak zöme kiállt a referendum mellett. Az emberi jogi szervezetek tiltakoznak, az erdélyi magyar társadalmat pedig mélyen megosztja az RMDSZ álláspontja.

 

Hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze a Koalíció a családért elnevezésű, fundamentalista ortodox, nyíltan homofób civil szervezet annak a támogatására, hogy foglalják alkotmányba, a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapszik. Igaz ugyan, hogy Romániában pillanatnyilag nem engedélyezett sem az azonos neműek házassága, sem a bejegyzett élettársi lehetőség, de az alkotmány jelenlegi vonatkozó cikkelye szerint „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapul. Ezt korrigálnák a kezdeményezők, biztosítva ezzel a melegházasságok alkotmányos tilalmát.

Meglepő támogatás

A kezdeményezők az ortodox egyház mellett a romániai magyar egyházak támogatását is élvezve gyűjtöttek aláírásokat polgári kezdeményezésük alátámasztására 2016-ban. A magyar egyházak kiállása meglepő volt. A kezdeményezők lózungja szerint a hagyományos család védelmét célozzák ugyan, de a Koalíció a családért nemcsak homofób, hanem legionárius elveket valló csoport is. (A legionarizmus a fasizmus román változata.) Maga az ortodox egyház sohasem volt „barátságos” a romániai magyarokkal szemben, az 1990. márciusi marosvásárhelyi etnikai konfliktus kirobbanásában is ezen egyház papjai játszottak főszerepet, az ő buzdításukra mentek a megyeközpontba a hodáki megtévesztett románok.

Ezen túlmenően a magyar egyházak kiállása azért is meglepő, mert kisebbségiként egy másik kisebbség ellen lépnek fel. Kivételt csak az unitárius egyház jelentett, amely először elhatárolódott az aláírásgyűjtésbe való bekapcsolódástól, majd főjegyzője (püspökhelyettese), Gyerő Dávid azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy támogatja a melegházasságot is. A fiatal unitárius főtisztségviselő a rá zúduló támadások tüzében leszögezte: a melegházasság kérdésében a kiindulópont maga az ember – mint legfontosabb érték. Ha pedig az ember a legfőbb érték, akkor az ember szexuális orientációjának kérdésében is a szeretet és a szabadság talaján kell állnunk – fejtegette. „Ha valakinek a faji, a nemzeti, a vallási önmeghatározása szabad, akkor a szexuális orientációjára vonatkozó önmeghatározása is az. Ha a hit Isten ajándéka, a nemi identitás és a szexuális orientáció is Isten ajándéka”, az embernek szabadnak kell lennie szexuális orientációjának megélésében, kinyilvánításában és megmutatásában is, beleértve a párválasztást, a családalapítást és a házasságot – szögezte le.

Gyávaságviták

Gyerő azonban fehér hollónak számít a romániai magyar közéletben. Miután a polgári kezdeményezés sikere nyomán a román parlament megkezdte az alkotmánymódosító eljárást, az RMDSZ politikusai 17 igen, 5 tartózkodás és 2 nem arányban megszavazták azt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök zavaros, semmitmondó nyilatkozatokat tesz a kérdésben, sem a nemet, sem az igent nem meri felvállalni, a parlamenti szavazáson nem vett részt, néhány nappal a referendum előtt pedig még mindig azt mondja, nem döntötte el, hogyan szavaz, vagy egyáltalán leadja-e szavazatát. A szövetség második embere, Porcsalmi Bálint ügyvezető igazgató azonban a referendum napirendre tűzése után bejelentette, elítéli azt, nem vesz részt a homofób kezdeményezésen és reméli, az RMDSZ sem támogatja azt.

A magyar képviselet „gyávasága” komoly vitát szült romániai magyar körökben, főképp a városi értelmiségi berkekben talált negatív visszhangra. Sokan emlékeztetik a szervezetet, hogy ha maga is támogatja egy kisebbség diszkriminációját, mennyire hitelesen tud fellépni az általa képviselt kisebbséget ért sérelmek ellen. „Ma a melegek, holnap mi jöhetünk”, olvasható egyre gyakrabban a közösségi oldalakon az RMDSZ-nek és az egyházaknak szánt figyelmeztetés.

Több nap mint szavazás

A közelgő népszavazás a második olyan ügy, amely igen komoly sebet ejtett az RMDSZ értelmiségi-városi támogatottságán. (A másik az igazságügyi törvénymódosítások kapcsán tanúsított álláspontja.) Az ellenzők túlnyomó többsége ezt a „Fidesz-fiókpárttá válással” magyarázza, azzal, hogy Kelemenék nem a bukaresti, hanem az Orbán-kormánynak kívánnak így kedvére tenni, mások viszont a kormányzó román szociáldemokratákkal (PSD) való együttműködés kényszerének tulajdonítják mindezt. Abban mindenki egyetért, hogy az RMDSZ a romániai magyar egyházakkal nem mert ujjat húzni.

A bukaresti kormánykoalíció nagyobbik pártja, a PSD kérdésben tanúsított álláspontja sem szokványosan európai szocialista. Vélhetően azzal magyarázható, hogy a komoly bajban lévő PSD, amely folyamatos tüntetésekkel és kormányválsággal küszködik, a nagy befolyású ortodox egyház védőszárnyai alatt remél felszínen maradni. A Dancila-kabinet mindent meg is tesz a referendum sikeréért, sürgősségi kormányrendelettel nyújtotta például kétnaposra a népszavazást.

A jelenlegi szabályozás szerint az érvényességhez a választásra jogosult román állampolgárok több mint 30 százalékának, vagyis több mint 5 millió 670 ezer választónak kell az urnák elé járulnia, ami több ellenzéki párt és román civil szervezet meghirdetett bojkottja mellett egy nap alatt aligha jönne össze.

FOTÓ: DANIEL MIHAILESCU, AFP

 

Címkék: Románia

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!