A közvéleménytől függetlennek lenni – ez az első feltétele annak, hogy valami nagyot hozzunk létre, írta Hegel. De azt is tőle tudjuk, hogy a közvéleményben együtt van a hamis és az igaz. Az igazán fontos feladat ebből kiszűrni az értéket, az igazat.
Márpedig a közösség véleményének kutatói egy ilyen kemény feladvánnyal álltak elénk. A Medián 2005-ös felmérését megismételve arról (is) kérdezte az embereket, hogy kiket becsülnek, illetve ítélnek el a 20. századi magyar történelem meghatározó személyiségei közül. Horthy Miklós megítélése változott a legnagyobb mértékben. Az egykori kormányzóra ma 9 százalékpontnyival többen gondolnak elismeréssel, mint 13 éve. Az elutasítottsága is nőtt, de csak 3 százalékponttal.
Nagy Imre, az ’56-os forradalom miniszterelnöke összeszedett ugyan négyszázaléknyi pluszt 13 év alatt (ennyivel többen kedvelik), de eközben 9-cel nőtt az elutasítottsága. Épp ez a szám jelzi Horthy rokonszenvindexének növekedését is. Az adatfelvétel idején vált véglegessé, hogy a kormány eltávolítja Nagy Imre szobrát a Parlament melletti Vértanúk teréről. Az 1936 és 1945 szeptembere közt ott álló Nemzeti vértanúk emlékművével váltják fel. Nagy Imre a mostanra elért 16 százaléknyi negatív szavazattal 13 éve feljött volna közvetlenül Rákosi, Szálasi és Horthy mögé az elutasítottak csoportjában. De akkor ilyen értékelése még mérhető mértékben nem volt. Igaz, a pozitív versenyt a mostani számmal akkor is nyerte volna.
A felmérést közreadó 444 megjegyzi, hogy Orbán Viktor is elmozdult Horthy megítélésében az elmúlt években a pozitív tartomány felé. Kormányzati ihletettség fedezhető fel a negatív töltetű események megítélésében is. Növekvő többség tartja a legfontosabb nemzeti tragédiának Trianont. 2005-höz képest 19 százalékponttal többen gondolják ezt. A legtöbben. Ezzel hátrább sorolódnak az 1944-es deportálások, a holokauszt. Ezeket 12 százalékponttal kevesebben említik, mint 13 éve.
Csakúgy, mint Horthy megítélésekor, itt is azt látjuk, hogy a közvélemény megy a kormányzati álláspont után. Vagy fordítva? A hatalom követi az alapkérdésekben a népi pozíciót?
Egyértelműen nem eldönthető a kérdés, viszont nem ismerünk történelmi változást, amely indokolná Horthy vagy Trianon megítélésének jelentős változását. Olyan benyomás keletkezik inkább, mintha tömegek járták volna be a Terror Háza kiállítását, hogy magukévá tegyék annak történelemértelmezését. Azt, amelyet a hatalom nagy apparátussal, erőteljesen és immár tartósan présel a társadalomba. Igaz, ezt nem tehetné ilyen sikerrel, ha nem lenne rá fogadókészség. Emlékeztetek Hegelre: a közvélemény tele van igaz és hamis ítéletekkel. A nagyság az igazak kiválogatásában rejlik. A kicsinység – tegyük hozzá – az ellenkezőjében.
Figyelemre méltó, hogy a Carnegie Endowment közvélemény-kutatása szerint Sztálin támogatottsága az oroszok körében ma jóval nagyobb, mint a Szovjetunió felbomlása (1991) idején volt. Akkor az oroszok 12 százaléka sorolta őt a legjelentősebb történelmi személyiségek közé. Tavaly már 42 százalék. A történelmi szerepek nem összevethetők, de a népszerűségi ív és az azt alakító erők Horthyt idézik.
Minél fejlettebb, központosítottabb egy hatalom tudatformáló ipara, annál nehezebb neki ellenállni. Különösen, ha olyan hamisságokkal támad, amit a befogadó közeg szívesen fogad. Roppant nehéz ilyenkor a védekezés. Egészen addig az, míg a tömeg a saját bőrén nem tapasztalja a hazugságok kínos hatásait. Kiszámíthatatlan, hogy ez mikor következik be, de mindig megtörténik.
Lábjegyzet a történelmi személyiségek megítéléséről: A Nobel-békedíjas Nelson Mandeláról nem lehet a magyar fővárosban teret elnevezni. A Fővárosi Közgyűlés javasolta ezt, az érintett XI. kerület demokratikus ellenzéki pártjai támogatták, a Jobbikból kivált Mi Hazánk, Toroczkai László pártja viszont tiltakozott. Szerintük rasszista (fehérellenes) kommunistáról ne nevezzenek el teret. A Fidesz-többség a lakosság megkérdezésében látta a megoldást. Erre a főváros visszavonta a javaslatot.
Mandela a Long Walk to Freedom című életrajzi könyvében azt írta, hogy mindig lesznek, akik azt mondják, a kommunisták használták az ő egyenlősítő mozgalmukat. De ki mondhatja, hogy nem mi használtuk a kommunistákat? – kérdezi.
Erről kellett volna dönteni a népnek Újbudán. Azon az alapon, hogy kommunista nem lehet névadó, Nagy Imre tér sem lehetne Budapesten. De van. A Duna túlpartján, a Parlamenttel szemben. Az oda vezető úton egy másik magyar mártír miniszterelnök, az első szabad magyar kormányt vezető Batthyány Lajosról elnevezett metrómegállónál kell leszállni. Őt a közvélemény most épp feledi.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
