Minden negyedik forintunkat élelmiszerekre költjük. Ha valóban olyan mértékben nőnek jövőre az árak, ahogy az a kormány elképzeléseiből következik, akkor két eset lehetséges: vagy ugyanebből a pénzből eszünk majd kevesebbet, vagy kénytelenek leszünk még többet áldozni arra, hogy ehessünk. Csakhogy egyre többen vannak azok, akiknek már nincs miből többet költeni. Nekik marad az első lehetőség. Milliónyian vannak már ebben az országban.

Mi, hol, mennyi?

Kíváncsiak voltunk, hogy az ország különböző pontjain, másmás típusú boltokban hogyan tudunk kijönni a pénzünkből.

Ezért megkértünk néhány ismerőst, hogy ugyanazzal a bevásárlólistával induljanak el a boltba, ahol bevásárlásaikat intézik. Tesztelésre egy csütörtöki napot választottunk, az egyetlen feltételünk az volt, hogy ha van több lehetőség, akkor mindig a legolcsóbb termék kerüljön be a kosárba. 1 liter tej, fél kiló kenyér, 20 deka párizsi, 1 kiló krumpli, 1 kiló csirkecomb, 1 zacskó tészta, fél kiló túró, 20 deka szalonna és 1 kiló alma – ez állt a bevásárlólistán.

Endre, aki Dunakeszin él, a legközelebbi hipermarketbe ment, mivel hazafelé is oda szokott beugrani. Nem véletlenül, ugyanis, mint mondja, saját lakhelyén az árak jóval, egyes cikkek esetén akár 30-40 forinttal is magasabbak. Végül 1956 forintot költött, de nem volt megelégedve, ugyanis a megvásárolt tételek közül egy sem volt éppen akciós. „Ezt máskor ki tudnám hozni egy százassal olcsóbban is, ha mondjuk a hús vagy a tej le lett volna árazva” – magyarázta. Péternek egy fokkal nagyobb szerencséje volt, ő a főváros harmadik kerületében ment be a CBA-ba, méghozzá késő délután, így belefutott néhány leértékelésbe. 1941 forintot fizetett, tehát nem sokkal kevesebbet, mint amennyibe mindez a hipermarketben került volna, de az alma is akciós volt (99 Ft kilója) és a csirkecombot is éppen leárazták 599 forintra. „Máskor a guta üt meg, mert olyan drága a tej, most viszont a legolcsóbb csak 189 forintba került, úgyhogy jól jöttem ki a dologból” – mondta. Amúgy ő is csak hazafelé ugrik be ebbe az üzletbe, ha nagyon kell valami. A nagybevásárlást viszont nem itt intézi, hanem a valamivel messzebb található Tescóban, ahol tapasztalatai szerint jobbak az árak.

Mátyásdombon, a Fejér megyei, valamivel kevesebb mint 800 lakosú kistelepülésen mindössze egyetlen bolt található. Ide András látogatott el, és neki sikerült a legkevesebbet költenie, összesen 1365 forinttól kellett megválnia. Csakhogy volt egy kis gond: a boltban csütörtök lévén éppen nem volt hús, az ugyanis hetente mindössze egyszer érkezik, mert ennyire van igény, cserébe viszont drágább lett volna, mint máshol. Krumpli sem volt, az pedig azért nem szükséges cikk a kisközértben, mivel a településen a többség megtermeli maga vagy a közeli ismerősöktől megveszi. A kistelepülésen András szerint egyébként nem is a napi fogyasztási cikkek hiánya okoz igazán problémát, de például a tisztító-, tisztálkodási szerekhez vagy a nem alapélelmiszerekhez akár 15–30 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni, ha a legközelebbi, mintegy 35 kilométer távolságban lévő bevásárlóközpontig elmegy az ember.

Valójában tehát, bár ő költötte a legkevesebbet, de nem ő jött ki a legjobban az üzletből. És nem csak az a baj, hogy drágábbak az élelmiszerek az egyetlen helyi boltban, de tovább növeli a gondokat, hogy az átlagjövedelem is alacsonyabb, mint mondjuk a fővárosban: míg Budapesten csaknem 230 ezer forint a havi bevétel, addig Fejér megyében 177 ezer forintból lehet gazdálkodni. Vagyis kevesebből kell többet költeni.

Kirívó különbségeket egyébként a három bolt között épp az olyan termékek esetében találtunk, mint mondjuk az alma, ami Mátyásdombon kifejezetten drága (219 forint kilónként), míg a CBA-ban akciós volt (99 Ft/kg), a hipermarketben pedig középáras, 169-ért. Óriási a különbség a kenyérfronton is, míg fél kiló a hiperben 65 forintba kerül, Mátyásdombon 110-ért adják, a CBA-ban pedig még többért, 129 forintért.

Mire tudunk költeni?

Ma Magyarországon a KSH elemzése szerint 87 500 forintból szerényen, de meg lehet élni.

A létminimum összegét ugyan megmondta a hivatal, ám immár harmadik éve nem közlik, hogy hányan élnek ennél kevesebből. Annyit lehet mindössze tudni, hogy egymillió magyar munkavállaló fizetése nem éri el ezt az összeget. Az is bizonyos, hogy 2012-ben átlépte a 4 milliós határt azok száma, akik ennél a bizonyos 87 500-nál kevesebből élnek. Ami már csak azért sem meglepő, mert a minimálbér összege (nettó 66 483 forint) jóval elmarad a létminimumétól.

Élelmiszerekre háztartásonként és fejenként 16 134 forint jut havonta, átlagosan. Ám nem mindegy, hogy ebből a pénzből hol és mit tudunk megvenni. A magyarok közel harmada ugyanis nem tud minden második nap húst enni. A különbségek pedig óriásiak.

Nem mindegy ugyanis az sem, hogy az ország melyik részén megyünk el bevásárolni. Hatalmasak a különbségek mind az árak tekintetében, mind abból a szempontból, hogy mennyi pénzt tudunk mi magunk az élelmiszerekre és minden másra fordítani.

A vásárlóerő az adózás után egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve bármilyen állami juttatást). Magyarország e tekintetben centralizált: a leggazdagabb 100 település az ország középső részén, a főváros vonzáskörzetében és az észak-dunántúli régióban található, a legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező települések pedig az ország északkeleti és a délnyugati határvidékein vannak. A GfK kutatása szerint hazánkban csupán hat megye vásárlóereje haladja meg az egy főre jutó országos átlagot, ami 4949 euró (az európai átlag 37,7 százaléka). A rangsort toronymagasan vezető Budapesten egy főnek 6367 eurós a vásárlóereje.

A másik oldalon viszont rettentően elkeserítő a helyzet: a legszegényebb régiókban a magyar átlagnak csupán 29 százalékából, alig 1500 eurós összegből kell élniük az embereknek.

Hogyan tovább?

Olcsón tehát hipermarketekben lehet igazán vásárolni – nem véletlen, hogy a magyar vásárlók 40 százaléka 15 percet, 25 százalékuk több mint fél órát is hajlandó autózni azért, hogy elérjen egy bevásárlóközpontot. Ám ha a jövőben valóban tovább sarcolja az állam a külföldi áruházláncokat, könnyen elképzelhető, hogy egy év múlva már ezeket a néhány száz forintokat sem tudjuk majd megspórolni, ami egy-egy ilyen nagybevásárlás során eddig összejött.

Márpedig ez a terv: az új adótörvények értelmében jelentősen megemelné 2015-től a kormány az élelmiszer-biztonsági felügyeleti díjat. Ezt az élelmiszer-gazdaság szereplői jelenleg is fizetik, hogy az őket felügyelő hatóság kiadásait fedezzék, ám míg az adó mértéke most 0,1 százalék, a jövőben azoknak a kisés nagykereskedőknek, akiknek éves bevétele 50 és 100 milliárd forint közé esik, tízszer ennyit kéne fizetniük, és minden további 50 milliárd forintnyi bevétel után nőne a díj, így 300 milliárdot meghaladó forgalom után a mostani összeg hatvanszorosát, vagyis az éves bevétel 6 százalékát kellene majd befizetniük a cégeknek. Ez elsősorban az olyan üzletláncokat érintené, mint például a Tesco a maga 705 milliárd forintos éves bevételével, de beleesik még a „szórásba a Coop, a CBA, a Spar és a Reál is. Ezekben a boltokban jövőre tehát – tetszik vagy sem – számítani lehet áremelésre. Hogy mennyire? Ha a teljes díjat a vásárlókra terhelik a cégek, akkor például a tojás ára 38-ról 40 forintra is nőhet – ha pedig azt vesszük, hogy évente egy magyar átlagosan 128 darabot eszik meg, máris 256 forintot veszítünk. Ennél jóval drámaibb a húsáruk esete: a disznócomb kilója 80 forinttal lehet drágább, míg a cukor 25 forinttal kerülhet többe, utóbbi évente akár 300 forintos többletet jelent.

És ez még csak a jéghegy csúcsa: esett már szó vasárnapi zárva tartásról is, ami szintén a nagyobb üzleteket, üzletláncokat érintené (igaz, ez a KDNP javaslata, és egyelőre meglehetősen zavarosak az információk arról, a kormány mennyire támogatja az ötletet), és természetesen a vásárlók zsebét, hiszen a kisboltok mindig drágábbak a hipereknél.

Még ennél is súlyosabban érintené a nagy üzletláncokat az a jogszabály-módosítás, amely értelmében, ha egy kereskedő cég két egymást követő évben veszteséges vagy nullszaldós eredményt ér el, akkor automatikusan fel kell számolnia magát.

És akkor az ingyenes buszjáratok megszüntetésének ötletéről még nem is beszéltünk… Talán nem csoda, hogy az érintettek egyelőre nem kívánnak megszólalni az ügyben – valószínűleg kivárják, valóban véghez viszi-e a kormány a terveket.

Mindazon túl pedig, hogy az intézkedések nyilvánvalóan lecsapódnak majd a vásárlók pénztárcájában is, ennél hosszabb távú nehézségeket is előrevetítenek.

Egyes becslések szerint csak a vasárnapi nyitva tartás korlátozása 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat (a kereskedelemben jelenleg 530 ezren dolgoznak), és további tízezrek bérezését is hátrányosan érintené. Vagyis: még kevesebben lennének azok, akiknek lenne miből költeniük. Például élelmiszerekre.

Mi volt eddig?
A kormány korábban sem volt szívbajos, ha az élelmiszerláncok sarcolásáról volt szó. Az elmúlt években több olyan intézkedés is életbe lépett, amelyek súlyosan érintették az ágazatot. Mindez 2010-ben kezdődött, ekkor lépett hatályba (és tartott 2012-ig) az a különadó, amely a kiskereskedelem teljes ágazatát érintette, alapja pedig pusztán az árbevétel volt.

Az adó mértéke akkor is sávosan emelkedett: az adómentes 500 millió forintos adóalaptól egészen a 100 milliárd forint feletti adóalapra számítandó 2,5 százalékos mértékig – vagyis szintén elsősorban a külföldi kereskedelmi láncokat érintette kellemetlenül. Ezt követte az iparűzésiadó-alap újrakalibrálása, ami újra csak a nagyvállalkozások és a vállalatcsoportok helyzetét súlyosbította. Emellett az olyan rendelkezések, mint a chipsadó bevezetése, a dohánytermékek árusítási jogának korlátozása vagy éppen az online pénztárgépek kötelező beüzemeltetése, tovább súlyosbították a helyzetet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!