Hatásos a menekültellenes kormányzati kampány. A Publicus és a Vasárnapi Hírek közös kutatása szerint megfordult a trend a korábbi, a kampány beindulása előtt felvett májusi adatokhoz képest: ma már, hibahatáron belül ugyan, de többen tekintik nagyobb gondnak a bevándorlást, mint a kivándorlást.

A pártpreferencia szerinti bontásból kitűnik, hogy a kampány elsősorban a Fidesz és a Jobbik táborában erősítette fel az idegenellenes nézeteket. Ez persze megfelel Orbán Viktor politikai szándékainak: megállítani a Fidesz-tábor átvándorlását a Jobbikhoz. Érdekes ugyanakkor, hogy a menekültellenesség szimbólumává vált határzárat, vagyis a szerb–magyar határra tervezett kerítést elutasítja a többség, azt még a fideszesek többsége sem építené meg. Ha a menekültekhez való viszony úgynevezett attitűdkérdései alapján akarunk képet alkotni a társadalomról, azt látjuk, hogy a többségben vannak (56%) a szolidárisak, a menekültekkel szemben 44 százaléknyi válaszadó előítéletes. A menekültellenesek megint csak a Fidesz (57%) és a Jobbik (65%) táborában vannak többségben, a bizonytalan szavazók 62 százaléka szolidáris, és csak 38 százaléka inkább menekültellenes.

A Publicus és a Vasárnapi Hírek 2015. júliusi közös kutatása

 

A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2015. július 7–9. között.
A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1000 fő került.
A teljes mintában a mintavételi hiba +/– 3,2 százalékpont.

 

Ön szerint mi a nagyobb probléma? Inkább a magyarok külföldre történő kivándorlása? Inkább a menekültek megjelenése?
(A mérés 2015 májusában és júliusában is elvégeztük)

 

Ha Önnek kellene döntenie, hogy felépüljön a szerb-magyar határon  kerítés, akkor hogy döntene?


Ön hogy gondolja, a kerítés alkalmas lesz a menekültek megállítására?
 


A kutatás során megkérdezték a válaszadók véleményét a következő állításokról:

Huszonöt éve már lebontottunk egy vasfüggönyt, hiba lenne egy másikat felépíteni.

A határainkra érkező menekültáradatot mindenképpen meg kell állítani.

1956-ban befogadta a világ a magyar menekülteket, így nekünk is szoldárisnak kell lennünk.

Az életveszély elől menekülőket be kell fogadnunk, de akik a könnyebb megélhetésért jönnek, azokat nem.

A kerítés valós célja nem a menekültek megállítása, inkább figyelemelterelés miatt épül.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!