Szavazáshoz időzített stadionok

Magyarország kiemelt figyelmet fordít a sportra, amit a tetemes mennyiségű anyagi befektetés is igazol. A következő években országszerte húsznál is több arénát építenek vagy újítanak fel; a beruházások összköltsége 160–180 milliárd forint. S bizonyára senki sem ellenzi a honi sport támogatását, érdemes elgondolkozni azon, kifizetődő-e ezt, így.

Az NB I. idei küzdelmei a 21. fordulóig átlagosan 2793 nézőt csalogattak ki a lelátókra. Jogosan merül fel a kérdés: illendő-e új stadiont felhúzni olyan kluboknak, mint például az MTK és a Vasas, amelyek mindössze pár százas nézőátlagot tudnak felmutatni. Az egyik érv így szól: manapság sokan elfelejtik, hogy nem csak akkor kell új arénát építeni egy csapatnak, ha az előzőbe már nem férnek be a tolongó nézők. Ha európai színvonalú focit szeretnénk látni Magyarországon, ahhoz bizony európai színvonalú infrastruktúra kell. Néhány élvonalbeli stadion pedig, mint például az említett kluboké, nem üti ezt meg, így néha kénytelen-kelletlen össze kell tákolni néhány vadonatúj létesítményt.

Ez pedig ma jellemzően közpénzből történik. De még ezzel sincs semmi baj, hiszen egy sportlétesítmény, mint kulturális érték a társadalom igényeinek kielégítésére is szolgál. A másik érv viszont így szól: csak a sorrend rossz. Előbb legyen színvonal, arra mennek a nézők, akik joggal formálnak igényt egy minőségi stadionra. Az adófizetők pedig joggal várják el, hogy pénzüket az illetékesek a legésszerűbben használják fel.

A gond ott merül fel, amikor nem csak kívülről nézve látszik úgy, hogy a stadionok, arénák és uszodák építése inkább az aktuális országos hatalmi politika kampányeszköze, az egyik választás előtt leteszik az alapkövet, aztán hosszú ideig még kapavágás sem történik a területen (lásd a gödöllői uszoda sorsa, cikkünk illusztrációja az alapkőletételnél készült felvétel), majd a következő választás előtt hirtelen kinő a földből a létesítmény, amit a média kellő reflektorfényében át lehet adni a közönségnek. De nézzük, mi állhat egy-egy létesítmény építése mögött.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint egyetlen futballstadiontól és az azt működtető egyesülettől nem várható el reálisan az építési költségek kitermelése. Az viszont igen, hogy utána előteremtse a további járulékos költségeket. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha egy aréna, pontosabban a benne játszó klub mérkőzései vonzóak a fizetőképes kereslet számára. (Értsd: a fiúk-lányok magas színvonalon játszanak.) Jelen pillanatban azonban azt kell látnunk, hogy – ha csak a focit nézzük, és vénaszkenner-mizéria ide vagy oda – nem nagyon van magyar csapat a Fradin kívül, amelyik eleget tenne ennek.

Vagyis, száz szónak is egyetlen kérdés a vége: a jó focihoz szükség van korszerű stadionokra, de tényleg ilyen mennyiségben? Pláne úgy, hogy sikeresebb sportágak sikeresebb csapatai csak várnak a hasonló támogatásra…

„Az önmagában nem probléma, hogy nagy tőkét ölnek a stadionok építésébe. Közpénz és támogatás mindig van elég ilyen célokra. Arra is lenne pénz, hogy megfordítsuk a Duna folyását, vagy, hogy felhúzzunk egymás mellé nyolc cukorgyárat. Az már más kérdés, hogy ennek mennyi értelme lenne” – mondja Dénes Ferenc. Azt ugyanis számos európai példa bizonyítja, hogy lehet ezt jobban is csinálni. Rómában két világhírű csapat, a Roma és a Lazio egy stadionon osztozik (általában meg is töltik), de nincs ez másként valamivel északabbra, a Milan és az Inter esetében sem. Sajnos, amíg nem látja az ember a logikát, a számtalan bejelentett projekt inkább tűnik politikai kampányeszköznek – függetlenül az éppen regnáló párt kilététől. Ha ezen az úton haladunk, a 2018-as választások idejében újabb húsz stadionnal gazdagodunk. Már csak néhány csapat kéne hozzá…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!