Május 20-áig rendelkezhet személyi jövedelemadója 1+1 százalékának felajánlásáról. Lapunk munkatársai azzal is segítenek, hogy elárulják, milyen szervezeteknek, milyen célokra ajánlják fel adójuk egy százalékát.

3700 forint a magyar átlagjövedelem adójának 1 %-a.

Adónk 1+1 százalékának felhasználása több egy-egy technikai szám feltüntetésénél az adóbevallásunkon. Alapvető lépés a helyes adománykultúra kiépítésében és a civil társadalom megerősítésében. Érezzük a súlyát, szánjunk rá egy kis időt és figyelmet – ahogy teszik ezt évről évre lapunk munkatársai is.

A kitörés iskolája

Nézzétek! Patkányt fogott a macska. Városi gyerek nem rajzolna ilyet – így kezdődött az első riportunk, amelyet évekkel ezelőtt közöltünk az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézményről és vezetőjéről, L. Ritók Nóráról. A pedagógus gyerekrajzokat mutatott az újságírónak, hogy értse, lássa, honnan is jönnek azok, akiket ő tanít és nevel. Maga mondta el: egy gyerek felzárkóztatásával már nem megy semmire. Mert mikor a kisdiák hazamegy a nyomorba, lenullázódik mindaz, amit az iskolában tanult. Ezért már nem csak kisiskolásokat tanít, a gyerekek szüleit is neveli. A berettyóújfalui kistérség komfort nélküli házaiban tengődő gyerekekből hozza elő a tehetséget, kitörésre tanítja őket, csodálatos eredménnyel. Az Igazgyöngy Alapítványnál biztosan jó helyen van az az 1 százalék. Sok mindenre kell a pénz, nehéz lenne felsorolni mindazt, amire sokszor 3700 forintot költhetnének. De érzékletes a példa: egy beteg gyerek gyógyszereit kiválthatják belőle, hogy minél előbb újra az iskolapadba ülhessen.
GÁL J. ZOLTÁN

A szabadság őrzői

A szabadság nem tudja megvédeni magát – szól a 20 éve működő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) mottója, és hozzátehetnénk, hogy sok szegény, kiszolgáltatott ember sem, akik tehetetlenek jogaik érvényesítésében. Őket képviseli a TASZ. 3700 forintba került, hogy Strasbourgba, az Európai Emberi Jogi Bíróság részére eljuttassák a beadványunkat a magyar egyháztörvény kapcsán. Ezt a pert (9 egyházat képviselve, akiket megfosztottak státusuktól) később meg is nyerték.
ZALAI ISTVÁN

Tovább tekerni

Bringázni jó, bringázni izgalmas. Bár az utóbbi években a magyar városok egyre inkább kerékpárosbaráttá váltak, még mindig van min dolgozni. Éppen ezért támogatom a Magyar Kerékpáros Klubot, hogy tovább tevékenykedhessenek az érdekünkben, megőrizve függetlenségüket. 3700 forintból jól használható, valóban funkcionális biciklitámasz készülhet, vagy 1 méterrel lehet hosszabb egy kerékpár sáv, esetleg 10 centivel tovább épülhet egy szeparált, biztonságos kerékpárút – nekem már ezért megéri rájuk ruházni az 1 százalékomat.
HARDI JUDIT

Helyettük kérni

Tíz évvel ezelőtt találkoztam Göncz Árpádnéval. Azt kérdeztem tőle, miért éppen egy olyan alapítvány létrehozását támogatta, amely halmozottan fogyatékos emberekkel foglalkozik? Zsuzsa néni akkor azt mondta: „Mert ők azok, akik kérni se tudnak.” Azóta támogatom én is minden évben adóm egy százalékával a Kézenfogva Alapítványt. 3700 forint másfél órára biztosít speciális felügyeletet egy fogyatékos gyermek számára, amíg a szülei egy kis pihenéshez juthatnak. Vagy több mint 600 érintett családtagnak teremt lehetőséget, hogy fontos információkhoz jusson a www.kezenfogva.hu oldalon.
KÖVESDI PÉTER

Kutyáknak tett ígéret

Most már évek óta a Lelenc Kutyamentő Egyesületet segítem. Mert ez a maroknyi csapat nap mint nap időt, pénzt, energiát nem kímélve látja el a kutyákat, mert komolyan veszik azt, hogy a kutya egy életre szóló felelősség. A Lelencben öreg kutyák vannak, állandó gyógyszerezésre szorulók, örökösöknek nem kellők. Amikor egyikük sok ezer forintnyi gyógyszert fogyaszt, amikor másikuk csontsovány és hizlalódnia kell, akkor jól jöhet még ez a 3700 forint is. A Lelenc egyszer megígérte a kutyáknak, hogy náluk jó lesz. És akkor már nem lehet másképpen…
SZÜCS GÁBOR

Hűséges szemek

A fiú mindennap végigment az Egressy úton a Vezér útig. Fehér botja beakadt a járda repedéseibe, a kerítések vasába, a bokrok ágaiba. Amikor több százszor végig csetlettbotlott az útvonalon, félretette a botját. Háromszor esett el. Visszafelé szinte rátapadt a kerítésekre, és szégyentől görnyedten esett be a családi ház ajtaján. Hetekig nem láttam. Aztán újra: a megállóban várta a trolit. Magabiztosan állt, könnyedén lépett fel a lépcsőn, egyből az üres székhez ment. Térdmagasságban egy fekete labrador feje – térdmagasságban egy fiú hűséges szeme. A vakvezető kutya maga a világ – de csak a rászorulók töredéke kap ilyen társat. Hogy minél több nem látó élhesse meg az életét, aki teheti, támogassa a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványt.
NAGY B. GYÖRGY

Nagyszerű emberek mellé

Vannak pillanatok, amelyek örökre beégnek az ember retinájába, hangulatok, amelyek örökké beköltöznek a lelkünkbe. Ilyen volt az, amikor tizenöt évvel ezelőtt beléptem a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának ajtaján. Azóta támogatom a klinikát, a Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítványt, mert tapasztalatom szerint nagyszerű emberek dolgoznak ott, kiváló orvosok, ápolók és nővérek. A 3700 forint önmagában is nagy segítség (egyetlen műanyag injekciós tű, varróanyag ára), de sokszor 3700-nak kell összegyűlnie ahhoz, hogy elindíthassák egy 5 millió forint értékű hordozható röntgengép vagy például egy 15 millió forint értékű laparoszkópos torony beszerzését.
F. TÓTH BENEDEK

Tudás a hallásért

Sokkolt bennünket, mikor kisfiunkról 11 hónapos korában kiderült: súlyos hallássérült. Félő volt, hogy sem hallani, sem beszélni nem fog tudni megtanulni. Ám mindez ma már nem probléma, hiszen itthon is két évtizede ültetnek be cochleáris implantátumokat (CI) az ország 4 klinikáján – a készülék gyakorlatilag visszaadja a hallást! A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete (MACIE), mely az implantáltak érdekképviseletét látja el, a tájékoztatásban is segíti az érintett családokat. Én őket támogatom adóm 1 százalékával. Az egyesület havi családi napja terembérletének egyharmada is kijöhet 3700 forintból. A támogatásuk segítségével jelenhetett meg például a Péterke beszélni fog című mesés kötet is, melyben a feleségem írjarajzolja meg kisfiunk történetét a hallás felé vezető úton.
RÁCZ I. PÉTER

Biznisz a madarakkal

Amióta tehetem, nem kérdés, hogy kinek utaljam az 1 százalékot. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén az odúlakó madaraknak teremt otthont az adóforintokból. Erdeink túl fiatalok ahhoz, hogy a fákba bújó madaraknak megfelelő helyet biztosítsanak. 3700 forintból egy odút tudnak kihelyezni a természetbe, amelyre ráadásul nem csak a madaraknak, de más állatoknak is szükségük van. 1 százalék – egy odú. Ennél jobb üzletet el sem tudok képzelni.
DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA

Nem válogatnak

Nem egy szerethető ügy – mondta egyszer nekem a hajléktalansággal kapcsolatban egy a területen dolgozó szakember. Vannak azonban olyanok, akiknek igen. Évekig voltam az Oltalom Karitatív Egyesület munkatársa és tapasztaltam meg közvetlenül azt az állhatatos munkát, amelyet különböző intézményeikben végeznek egyre nehezülő feltételekkel. Az alapítványhoz ezer szállal kötődő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség évek óta küzd egyházi státusának visszaállításáért és a nekik időközben felajánlott egyházi 1 százalékok megszerzéséért. 3700 forint nem is gondolnánk, milyen sok pénz. Ebből az összegből az Oltalomban hat napon át tudnak meleg ételt adni egy rászorulónak. Én őket választom, mert ők nem válogatnak.
KERTÉSZ ANNA

Adok, hogy adhassanak

Huszonévvel ezelőtt, gimnazistaként egészen magával ragadott a kalózrádió-hallgatás romantikája. Hosszú drótokkal, székre állva addig ügyeskedtem, míg sikerült befogni a rádiójelet. Izgalmas volt elképzelni, ahogyan a műsorkészítők nejlonszatyorba rejtett rádióadóval futnak a rendőrök elől. Később, a legalitásban is megőrizték alapértékeiket: függetlenek, sokszínűek, szabadon gondolkodnak - ez a Tilos Rádió. A műsorokat önkéntesek készítik, a hallgatók felajánlásaiból a rádió működési költségeit fedezik. 3700 forintnyi támogatásom félórányi adás létrehozására ad lehetőséget.
STURM DÁNIEL

Feledni a betegséget

Lelkes önkéntesein keresztül ismertem meg a Bátor Tábort, ahol súlyos, krónikus, daganatos beteg gyerekek élményterápiájával foglalkoznak. A betegség hosszú hónapjai közben és után nyolc napig végre ismét gyereknek érezhetik magukat a résztvevők, felhőtlenül játszhatnak, sportolhatnak. A Bátor Tábor Alapítvány 3700 forintból fedezni tudja a táborozó gyerekeknek emlékbe adott csoportképek előhívását egy turnusban vagy akár elegendő lufit vehetnek három turnus íjász foglalkozásához, ahol alkalmanként 70 gyerek vesz részt ingyenesen.
SZABÓ KATA

Hogy gyógyultan kapjuk vissza őket

„Vince, nagyon örülök neked!” – mondta mosolyogva dr. Környei László, a Gottsegen György Kardiológiai Intézet gyermekkardiológus főorvosa a sikeres szívműtét után. Kisfiam idén tavasszal egyike volt annak az évente sok száz gyereknek, akinek szívkatéteres beavatkozását az intézet Gyermekszív Központjában végezték el. Adóm egy százalékával a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítványt támogatom, hogy mások is gyógyultan kaphassák vissza gyermeküket.
LAKOS GÁBOR

Nem csak élsport létezik

Kezdhetném azzal, hogy miközben több tízmilliárd forintból épülnek stadionok, a tömegsportra mostanság ennek töredéke sem jut. Vagy azzal a kutatásokkal is alátámasztott ténnyel, hogy minden sportolásra költött forint idővel a sokszorosát hozza vissza egészségügyi megtakarítás formájában. Ehelyett egyszerűen mindenkit arra biztatok, ha teheti, támogasson adója 1 százalékával egy, a környezetében lévő, mindenkit „megmozgató” klubot. Az én választottam a tárnoki Tollszár Közhasznú Sportegyesület, amely hétről hétre biztosít játéklehetőséget a pingpongozni vágyóknak. Itt a pénzéért meglehetősen sokat kap az ember: azért a bizonyos 3700 forintért például mintegy 40-50 darab labdát. Márpedig az, ahogy azt e sorok írója is sok óvatlan lépésnél tapasztalja: fogyóeszköz.
BERÓ ZSOLT

Hagyományőrzés és segítés

Mióta Para-Kovács Imrétől Réz Annán át György Péterig terjed az érdekes előadásokat tartók névsora, gyakrabban járok a Bálint Házba. Amely egyébként 20 éve ápolja és népszerűsíti a zsidó kulturális hagyományokat színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, gyerekprogramokkal, közéleti témájú beszélgetésekkel, ünnepi megemlékezésekkel. Aki a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítványnak (MAZS) adja adója 1 százalékát – ahogy én teszem –, az nemcsak a kultúrára áldoz, hanem támogatja a Jaffe családsegítő működését és a szarvasi nyári tábort is, hiszen mindezen feladatköröket felvállalja a szervezet. 3700 forintból például gyerekcipőt vesznek egy rászoruló családnak.
KRAUSZ VIKTÓRIA

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!