Igazán nem akarunk a próféta szerepében tetszelegni, de januárban, a korisainkról szóló, „Sikersztori születőben” címet viselő cikkünkben úgy fogalmaztunk, a pjongcsangi olimpia szervezői a ceremóniákhoz a biztonság kedvéért bekészíthetik a magyar himnuszt is. Nos, a sikersztori – s vele az első magyar téli ötkarikás arany – a férfi váltó fináléjában meg is született, péntek dél tájban pedig Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor tiszteletére Erkel Ferenc (átdolgozott) zeneműve is felcsendült.

Akárhogy próbáljuk rekonstruálni, mi vezetett a sporttörténelmi aranyhoz, miért épp ebben a számban jött össze a bravúr, arra jutunk: az egész nagyon sorsszerű volt. Mert bár a sportág évek óta töretlenül fejlődik, az olimpiai bajnoki cím speciel három hónappal ezelőtt még nagyon távolinak tűnt. A Világkupa novemberi, szöuli záró állomásán a magyar fiúk csak kívülről nézhették a döntőt, ahol a kazah váltó egy esetleges dobogós hellyel megfoszthatta volna a mieinket az ötkarikás kvótától. A sokat látott hazai sportrajongó jól tudja, a magyar versenyzőkkel ilyenkor 10 esetből 9-szer „kiszúrnak” a többiek. A koreai, a holland és az amerikai váltó azonban – bár nekik a kvalifikáció szempontjából már mindegy volt – sportszerűen nem engedte előre a kazahokat, kikaparva nekünk a gesztenyét. A sors iróniája egyébként, hogy e három fair csapat közül a mostani olimpián végül egyik se állhatott dobogóra. Az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy az oroszok kizárása miatt végül az utolsó pillanatban a kazahok is bekerültek a mezőnybe, de nyilván egészen más volt nekik a bizonytalanság közepette készülni, mint a mieinknek, akik nyugodtan edzhettek a váltóra.

Az előjelek aztán Pjongcsangban sem voltak a legkedvezőbbek, Liu Shaoangot például mindhárom egyéni számban kizárták, bátyja pedig, bár sokan esélyesnek tartották, nem tudott dobogóra állni egyik távon sem – de Knoch Viktornak és Burján Csabának sem úgy sikerültek az egyéni viadalok, ahogy szerették volna. Ezek után viszont ez a négyes egy olyan hat és fél percet „rakott össze”, hogy a nyilatkozatokat hallgatva senki se érezte túlzásnak, mikor „minden idők legtökéletesebb futamáról” beszéltek. Knoch és Burján, bár egyénileg lehet, hogy gyengébbek, mint kínai és kanadai riválisaik, nagyszerűen tartották tűzközelben a váltót, hogy aztán az utolsó három és fél körben előbb Liu Shaoang megelőzze az egy órával korábban 500-on világcsúccsal olimpiai aranyat szerző kínai Vu Ta-csinget, majd Liu Shaolin Sándor az első helyért – ahogy azt a sportág berkein belül mondják – „levadássza” a kanadai Samuel Girardot.

És ha már korábban sorsszerűséget említettünk, hozzátehetjük, hogy éppen az említett Vu és Girard voltak azok, akik mögött első számú ászunk az elődöntőben kiesett legerősebb távján, 500-on. Mit is mondhatnánk: méltó visszavágás. Afelől pedig ne legyen kétségünk, hogy Liu Shaolin Sándor is ezzel az arannyal a legboldogabb, amelyet öccse és két jó barátja társaságában ünnepelhetett egyik újdonsült kedvenc sportcsarnokunkban, a Kangnung Jégarénában. 


Az aranyérmes magyar férfi váltó a 6:31.971-es idejével több, mint 10 másodpercet faragott az olimpiai rekordon, és három másodpercre megközelítette az amerikaiak 2017-es világcsúcsát. Más kérdés, hogy ebben a sportágban nehéz összevetni az időket, hiszen egyfelől nincs két egyformán gyors jég, másrészt pedig a váltódöntők elejét sokszor hajlamosak „ellazsálni” a korisok.


28 millió
forintos jutalmat kapnak fejenként az aranyérmes magyar váltó tagjai
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!