Indul, beszállás! Józsefváros 'balhés' lelkésznője a képviselői testületben küzdene tovább az elesettekért

– Egy lelkésznő, egy rapper és egy konzervatív kurzuspolitikus összecsap a gettó mélyén – amerikai filmdráma szinopszisába illő felállás. Vegyük végig a történet szereplőit, akik valójában a következő józsefvárosi időközi képviselő-választás jelöltjei. Ki mennyire autentikus figura?

– Azt gondolom, mindhárman azok vagyunk, hiszen egyértelműen megjelenítjük azt, amit képviselünk. Dopeman sokáig élt itt a kerületben, ha ő már nem is, de a stílusa itt van. Azonosulni tud a helyiekkel és ők is vele. Ugyanez a másik indulóról, az alpolgármesterről, Kocsis Máté jobbkezéről, a KDNP-és Sántha Péternéről már nem mondható el. Az V. kerületben él, ide a táskáját magához szorítva jön. De kétségtelen, hogy a polgármester által meghirdetett rendpárti programot hitelesen képviseli, elég csak felidézni a fellépését a tanártüntetések idején. Végigjárta a kerület iskoláit, és kérdőre vonta a pedagógusokat, hogy vajon ki mer kockás ingezni. Ő, Kocsis Mátéhoz hasonlóan, „megtisztítani akarja a kerületet” a szerintük nem ide való jelenségektől, emberektől. Nekem lelkészként erről a kifejezésről, a megtisztításról egészen más juthatna az eszembe. Már ha nem itt élnék, ebben a politikai környezetben. Jézus azt mondja, hogy semmi, amivel érintkezel, nem tesz tisztátalanná – és megérinti a leprást és odamegy a samáriai asszonyhoz. Csak az tehet tisztátalanná, ami a szívedből ered és a szádon kijön. Csak a bensődből jövő szavaid. A tiszta és tisztátalan így nálam, hívő emberként más dimenzióban válik el egymástól, mint Kocsis Máténál.

– Vannak, akiket a polgármesternek „sikerült” kisöpörnie a városrészből?

– Az önkormányzattól bekért adatok azt mutatják, hogy tömeges kilakoltatások zajlottak az elmúlt években, több száz ember tűnt el innen. Régi otthonaikat bedeszkázták, üresen állnak azóta is, hiszen nem másnak kellett a hely, hanem ők nem kellettek itt. Ezek többsége dolgozói szegénységben élő család volt, sok gyerekkel, akiknek szinte esélytelen volt a piacon lakást találnia. Egy részük most nagyon kedvezőtlen feltételekkel bérel valahol lakást, ami rontja az életkilátásaikat. A másik út még borzasztóbb, és sajnos számos családot érint a kerületben. A gyerekek állami gondoskodásba, a szülők hajléktalanszállóra kerültek, újra egyesíteni a családot szinte lehetetlen egy ilyen helyzetben. Gazdaságilag is nonszensz „megoldás”, hiszen az intézményi elhelyezés jóval több pénzbe kerül az államnak, mint egy szociális bérlakás fenntartása. Emberileg pedig elfogadhatatlan.

– A kilakoltatott családok egy része abból a három háztömbből került ki, ahol éveken át tévesen számlázták a gázdíjakat. Végül, az önök közbenjárásának köszönhetően, az önkormányzat 22 millió forintot jóváírt a lakóknak. Tekinthető ez egyfajta beismerésnek?

– Ebben a politikai kultúrában nincs benne a hibák elismerése. Úgy kommunikálták, hogy ez az összeg nem kártérítés, hanem támogatás volt a részükről. És ez a már kilakoltatott családokon nem segített, a javaslatunk ellenére a pénzt nem kapták vissza. Azóta elvesztettük őket szem elől.

– A Kocsis-féle rendpárti politikának mekkora a népszerűsége a kerületben?

– Kívülről-felülről akár szimpatikus dolog is lehet. Szebb a gyep a közparkban, sok háznak tetszetősebb a homlokzata. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj.” De mi, akik itt lakunk a kerületrészben, látjuk a máz mögötti rétegeket. Nemcsak használhatóság szempontjából problematikusak a fejlesztések, de néha az emberség alapvető normáit is sértik. Az összes közparkban tilos labdázni, kerékpározni és télre leszerelték a hintákat. Hogy a használat által ne kopjanak ezek a csodaszépen rendbe tett területek. Itt gyerekek nőnek fel anélkül, hogy szabadon használhatnák az otthonukhoz legközelebbi játszótereket.

– 5000 választópolgár tehet panaszt a szavazatával az áprilisi választáson. Vajon élnek majd a lehetőséggel?

– Itt hagyományosan nagyon alacsony a részvétel a voksolásokon. Ráadásul az utóbbi években a megannyi kilakoltatás szorongóvá tette az embereket, félnek kinyilvánítani a nemtetszésüket, esetleges politikai akaratukat, mert tartanak a következményektől. Itt lakók elmondásából értesültem arról, hogy míg korábban a másik alpolgármester vitte a szociális bérlakások ügyeit, most hirtelen Sántha Péterné lett a terület felelőse. Élet és halál ura. Abból az ördögi körből szeretnénk kitörni, mely szerint a helyiek nem mernek véleményt nyilvánítani. Sokan féltik az otthonukat, de ha nem kerül a testületbe olyan, akinek nemcsak szívügye a szociális bérlakásrendszer fejlesztése, de szakmai programot is tud hozzárendelni, akkor veszélybe kerülhetnek a lakásaik.

– Nemcsak a bérlakások felelőse változott meg hirtelen a választás közeledtével. Mintha a civil szervezetek is megsokasodtak volna a kerületben – legalábbis a lépten-nyomon kiragasztott papírok tanúsága szerint. Divatba hozta a civilséget a kerületben?

– Ezek a kampányüzem által létrehozott valamik, hasonló névvel, mint a mi Közöd Civil Társaságunké. Alkalmas eszközök a megtévesztésre, a dezinformálásra.

– Önök a közösségi politizálást tűzték ki célul. Hogyan valósítható meg?

– A helyi politikából nem lehet kizárni a személyességet, tehát a közösségi politizálás lehet az egyetlen valódi helyi politizálás! Időről időre le kell ülnünk az asztalhoz az ügyeinket megbeszélni. Ez egy életforma, nem pedig válságmenedzsment. Folytonos felelősségvállalás egymásért, a helyért, ahol élünk, ahol viseljük a következményeit annak, amit teszünk vagy nem teszünk. Egy polgármestertől balgaság, ha nem él azzal a lehetőséggel, hogy azokkal működhet együtt, akik ismerik a helyiek problémáit és szakmai megoldásokat is hoznak, ezzel próbálkozunk évek óta. És nem fogom abbahagyni: igazat fogok mondani a hatalomnak! – ez a keresztény gyökerű polgári ellenállás egy hatékony eszköze.

– Az első kérdésben vázolt különös hármasból nem mutatta be a lelkésznőt. Pedig a figuráját egy falfestmény is őrzi itt.

– A mai napig nem tudom, ki festette azt a képet. Naponta elmentem mellette, míg egyszer rájöttem, hogy én szerepelek rajta. Én vagyok a buszvezető, aki megállítja a járművet, hogy mindenféle emberek felszállhassanak rá. Már jó ideje gyülekezetvezetőként dolgoztam itt, amikor a kép számomra is világossá tette: igen, felnőttem a szerephez, és boldogan viszem a felelősségét. Martin Luther King 25 éves volt, amikor helyi civilek, polgárjogi aktivisták megkérték őt, hogy álljon az élükre. Hatalmas döntést hozott, hogy ezután nemcsak a gyülekezetét szolgálja, hanem az egész várost. Ez példa számomra is. Csodálatos lehetőséget kaptam azzal, hogy a gyülekezetem támogatásával, független jelöltként, azért küzdhetek, hogy érvényesítsem a körülöttem élő emberek érdekeit. El kell fogadni, ha Isten a közösségvezetés felelősségét adja az embernek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!