Iskolabiztonsági szolgálat bevezetését tervezi az a székesfehérvári iskola, ahol egy hete rendőrök felügyelnek. Esetüket felkapta a sajtó. A Fejér megyei tanintézményben nem értik, miért, noha a lopások, fenyegetések és verekedések egyre gyakoribbak. Más iskolákban súlyosabb a helyzet.

 
Iskolabizton­sági szolgálat helyett egyelőre két járőr vigyáz a rendre

 Székesfehérvár egyik ipari területén működik a több mint százéves Árpád Szakképző Iskola és Kollégium. Az intézményt 2008-ban vonták össze a belvárosban lévő Szent István Szakiskolával. Az Árpádban könnyűipari és elektrotechnikai, a Szent Istvánban mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szakképzés zajlik. Az utóbbiban csaknem ezer diák tanul, és december 6-a óta rendőrök járőröznek az épületben.

Miklós Gábor nevelési igazgatóhelyettessel a Szent István Szakiskola sárga épületében találkozunk. Hetedik tanéve dolgozik az országos ismertségű, tradicionális szakképzőben.

Arany színű kupákat mutat. – Tavaly egy pékversenyen a mi diákunk lett az első, lovász tanulóink is sorra jól szerepelnek versenyeken.

A sikerek mellett bajok is vannak.

– Évről évre egyre több a hátrányos helyzetű diákunk, ma tanulóink fele biztosan ilyen. Sokan az agressziójukat nem tudják kezelni. Azt mondják, keménynek kell lenni, ezért a legkisebb megaláztatásra kérdés nélkül ütnek. Nehéz nekünk ezt az otthonról hozott beidegződést megváltoztatni.

Miklós Gábor azt is mondja, itt a nevelő munka nagyobb arányt tesz ki, mint a tanítás, a tudásanyag átadása. Ő magyart tanít, s a tananyagba agressziókezelést csempész.

– A populáris kultúrából a Sin City képregényről beszélgettünk, de Csáth Géza-novellát is olvastunk, a Kis Emmát, amelyben a gyerekek felakasztják a barátnőjüket. Igaz, nehezen olvastuk, mert akadnak funkcionális analfabéták is az iskolában. Ebből adódik egy másik gond: „ha már jó tanuló nem lehetek, kitűnök az erőmmel”. Ezért először arra próbáljuk őket nevelni, ne legyen céltalan az életük, ne ragadjanak benne a rossz tanuló helyzetben.

Súlyosbította a helyzetet, hogy tavaly indultak a felzárkóztató osztályok. Ezekben olyan diákok tanulnak, akiknek nem sikerült az általános iskolát időben befejezniük. 16-23 évesek. Akadnak olyanok is, akiknek már meggyűlt a baja a rendőrséggel.

Az állandó rendőri jelenlétet azután kérte az intézmény, hogy a múlt héten néhány nehézfiú elkezdett kakaskodni. Ők azonban nem a felzárkóztató osztályokban tanulnak.

– Elfeledkeztek arról, hogy iskolában vannak, és amit a diszkó mögött kellett volna elintéz­niük, itt akarták megoldani.

A tanároknak sikerült szétválasztani a verekedőket. Értesítették a rendőrséget, és a verekedők ellen garázdaság miatt indult eljárás.

Ez volt itt eddig a legsúlyosabb eset.

– Néhány kolléga azt is érezte, feléjük fordul a gyerekek agressziója, mert beírja őket hiányzónak vagy későnek. Ezért döntöttünk úgy, rendőröket kérünk, hogy megelőzzük a nagyobb konfliktusokat – mondja az összevont intézmény igazgatója, Ábrahám Norbert, akivel az Árpád szocreál épületében találkozunk.

Korábban is jártak rendőrök az iskolában.

– Két éve innen az Árpádból vittek el bilincsben gyerekeket. Olyan társukat bántalmazták, aki amúgy is beteg. Lopások, pénzlenyúlások is előfordulnak.

Hozzáteszi: pedagógiai eszközökkel nem tudnak minden konfliktust megoldani.

– Hiába adunk a gyereknek fegyelmit, korántsem biztos, hogy hatása lesz. Ha lopás van, bele se nyúlhatunk a tanuló ruházatába, ki se pakoltathatjuk a táskáját, zsebeit, ha ő kérésünkre nem pakol ki. Ilyenkor nekünk kell dönteni, eljárást indítunk vagy sem. De ha a tanulón látszik, hogy megverték, ki kell hívni a rendőrséget.

Szeptembertől mostanáig tíz rendőrségi feljelentést tettek, lopások, fenyegetések és verekedések miatt.

Vannak romamentoraik, iskolapszichológusuk, fejlesztő pedagógusuk. Szociális munkást, még több pszichológust szeretnénk bevonni a nevelő munkába. Tárgyalnak iskolabiztonsági szolgálat bevezetéséről is.

Azt azonban egyikük se érti, miért kapta fel esetüket a média. Máshol szerintük sokkal cifrább gondok vannak. Ezt erősíti meg Nán Jenő is, aki iskolabiztonsági szolgáltatással foglalkozik és a székesfehérvári Árpád Szakképzőben biztonságszervező szakmai tantárgyakat tanít.

Tőle tudjuk: az iskolabiztonsági szolgáltatást 1997-ben az ORFK felkérése dolgozta ki egy bűnmegelőzési egyesület, mert az egyik budapesti szakképzőiskolában a tanári munka szinte ellehetetlenült.

– Tíz diákból hét-nyolc hátrányos helyzetű volt – eleveníti fel a kezdeteket Nán Jenő.

Ekkor indult az a speciális szolgáltatás, amely az oktatási intézmények biztonságát, bűnmegelőzését és ifjúságvédelmét foglalja magába. Indulása óta több iskola igényelte, a szolgáltató közhasznú társaság emberei ma tíz budapesti intézményben vannak folyamatosan jelen. Átlagosan 800 forintos órabérben dolgoznak.

– Klasszikus feladat, hogy a ki- és beléptetésekor ellenőrzik a diákokat, betartatják a házirendet. Általában három munkatársuk dolgozik egy-egy intézményben. Az iskolával egyeztetve dolgozzuk ki, milyen feladatra van szükségük. Van, ahol az emberük nyitja és zárja a vécéajtót. Máshol kábítószergyanús eseteket kell felismerni.

Dolgoztak olyan iskolában is, ahol a tanulók milliós nagyságrendű károkat okoztak. Mióta iskolabiztonsági szolgálat működik, rend van.

– Tíz lopásból kilencet felderítünk – sorolja munkájuk eredményeit Nán Jenő, a téma szakértője. – Olykor együtt kell működni a rendőrséggel. Bandaháborúkat előztünk meg, zsarolást, kábítószer-terjesztést lepleztünk le.

Az állandó szolgálaton kívül iskolai rendezvényeket (versenyek, ünnepek) biztosítanak, és kérésre razziákat is szerveznek. Egy somogyi szakiskolában szatyornyi cigaretta, kések, némi alkohol, petárda és mobiltelefonon került elő a diákok csomagjaiból. Máshol sokféle szúró-vágó eszközt, bokszereket találtak.

Szakképzett vagyonőri végzettségű, ifjúságvédelmi, bűnmegelőzési szempontból fo­­lya­­matosan és speciális képzésben részt vevők végzik a szolgálatot. Tartanak táborokat diákoknak, pedagógusoknak is.

Sok iskolában, elsősorban elitebb gim­náziu­mokban, ahol kulturáltabb családi hátterű diákok tanulnak, kevésbé látványosak a problémák, mert a tanulók ügyesebben titkolják. Nán Jenő szerint azonban csak idő kérdése, az ottani bombák mikor robbannak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!