A külföldön dolgozó magyar egészségügyi dolgozóknak csak elenyésző része, mindössze két százaléka tervezi, hogy a közeljövőben hazatelepül – ez talán a legmegrázóbb megállapítása a kint dolgozó magyar orvosok körében a napokban végzett felmérésnek. Az elmúlt 20 évben soha nem voltak annyian, mint most, akik azt tervezik, hogy más országban keresnek munkát. De ennyi külföldi sem dolgozott még soha nálunk, miközben a magyarok körében a legnagyobb az elutasítás az „idegenből” érkezőkkel szemben.
„Amióta itt dolgozom, egy éven belül elhagyhattam a diabéteszes a hypertónia gyógyszereimet, jelenleg már diétáznom sem kell, minden értékem kielégítő, a család boldog, én kipihent és kiegyensúlyozott vagyok” – írta egy Németországban tevékenykedő szakorvos abban a felmérésben, amelyet a Magyar Rezidens Szövetség készített a külföldön dolgozó magyar orvosokról. A csaknem 150 kinti kolléga válaszaiból jól látszik, hogy élnek kinn, mit gondolnak a hazai helyzetről doktoraink. A kérdőívet kitöltő orvosok 85%-a 2008–2011 között ment ki külföldre, 71%-uk dolgozott a kivándorlás előtt a magyar egészségügyben. A válaszokból az is kiderült, hogy a kint dolgozó magyar orvosok csupán 15%-ának volt már egyetemi hallgató korában is kifejezett célja a külföldi munkavállalás. A kérdésre, tervezik-e, hogy két éven belül hazajönnek, csak 2% válaszolt igennel, 58% azt írta, biztosan nem, 25% pedig azt, hogy csak akkor, ha pozitív változás lesz. A válaszadókat leginkább három dolog tartja vissza a hazajöveteltől: az itthoni fizetések, a heti 60 óránál több munkavégzés, a családi élet ellehetetlenülése és a hálapénz megléte. A válaszok alapján összegezhető, hogy körülbelül kétharmada a kint dolgozó orvosoknak hazajönne 300 ezer forint kezdő szakorvosi bér esetén, illetve ha a munkaidő, ügyeleti körülmények (óraszám, utána pihenőidő, korrekt pénzügyi elszámolás stb.) rendeződnének.
A felmérésben a szövetség kíváncsi volt arra, hogy a kint dolgozók milyen kedvező külföldi tapasztalatokat látnak, amelyeknek itthoni megvalósítása nem feltétlenül pénz kérdése. A fiatalokat ösztönzik, és segítik minél hamarabb beilleszkedni a csapatba. Jól ellenőrzött kontroll mellett viszonylag hamar felelősséget bíznak a kezdő orvosra. Működik a visszajelzésen alapuló minőségbiztosítás. Vagyis rendszeresen megbeszélések vagy kérdőívek keretében lehet javaslatokat tenni, hagyják őket operálni, mert nem hálapénzre „megy ki a játék”. Alább néhány idézet, ami jól példázza, milyen változások szükségesek ahhoz, hogy a kint dolgozók hazatérjenek.
„Ami szembetűnő különbség számomra, hogy kezdő rezidensként is meghallgatják a véleményem. A nővérek és orvosokközösen próbálják megoldani a problémákat. (…) Másfelől, ami fontos, hogy igen nagy az összetartás az orvosok között. A szervezettség, az egységes bértábla, ami évenként, a tapasztalattal nő, igen nagy motiváció úgy dolgozni, hogy látom, mikor kapok fizetésemelést, támogatják a továbbképzésemet, hogy nem szégyellek beteget jelenteni, ha lázas vagyok.” (Németország, rezidens)
„Pozitív munkamorál; azt az időt és energiát, amit otthon a hierarchikus viszonyok »ápolására « fordítják, itt egymás oktatására, csapatépítésre, a munkatársak nem egymás versenytársai, sokkal inkább csapattársai (persze nyilván ebben a megfelelő megélhetés biztosításának is hatalmas szerepe van).” (USA, kutatóorvos)
„Félreértések elkerülése végett hozzátenném, hogy dolgozni külföldön is sokat kell. Hiába, ez a hivatás nem arról szól, hogy minden nap bezárja az ember a butik ajtaját délután négykor! De úgy gondolom, hosszú távon csak úgy űzhető eme tevékenység tisztességgel, emberséggel, ha az orvos életfeltételei egy elfogadható mércét megütnek. Még is csak más úgy dolgozni menni, ha az ember tudja, hogy megfizetik munkálkodását. Külföldön sem az orvosok rendelkeznek a legtöbb fizetéssel, de normál életkörülményeket meg tudnak teremteni a család számára.” (Németországban dolgozó rezidens)
„6 éve élek és dolgozom kint, de most fordult elő először, hogy úgy tűnik, valaki kíváncsi arra, hogy mit lehetne külföldről »hazahozni« (mármint tudást, módszert stb.) A külföldön dolgozó orvosok nagy része szívesen hazajönne, ha azt érezné, hogy az ország szívesen fogadja, szívesen hallgatja meg az általa tanultakat, javasoltakat. Jelenleg inkább bűntudatot próbálnak ébreszteni a külföldön dolgozókban.” (Egyesült Királyság, szakorvos)
„Ha még pár évet halogatjuk a bérrendezést, akkor kimarad egy komplett generáció, és akkor már azért sem tudnak a fiatalok itthon maradni, mert nem lesz kitől tanulni a szakmát.” (Egyesült Királyság, szakorvos)
„Életem legboldogabb pillanata lenne, ha újra otthon tudnék dolgozni, azonban ahhoz a jelenlegi fizetés mellett még körülbelül 6 évet kell itt eltöltenem, hogy biztos egzisztencia mellett tudjak hazatérni.” (Németország, rezidens)
Hentesexport
Az elvándorlásban egyik leginkább érintett szakma a henteseké. Ezen a te r ületen csak azért nem alakul ki mun k a erőhiány, mert rengeteg állás szűnt meg az ágazatban. A külföldön dolgozóknak azonban gyakran nem könnyű az életük.
Az elmúlt két évtizedben rengeteg húsüzem zárt be az országban, a húsz évvel ezelőtti 37 ezer munkahelyből, 30 ezer megszűnt. Nincsenek pontos adatok arról, hogy mennyi húsipari dolgozó él külföldön, de Kapuvári István, a Húsipari Dolgozók Szak szervezetének elnöke tud olyan németországi pulykafeldolgozó üzemről, ahol 250 magyar is dolgozik, így minden bizonnyal több ezren lehetnek. Gyakran kemény világ várja külföldön a henteseket, akár 18 órát is dolgozniuk kell naponta, a szállások nemegyszer kollégiumszerűek, több mint tízen is élhetnek együtt. Ezek az emberek szakképesítéstől függően nettó 3-5,5 eurót keresnek óránként, itthon az átlagos bér ebben az ágazatban 140 ezer forint körül van.
A legtöbbeket vonzó és a hentesek között rosszabb hírű Németországgal szemben, Írországban például vannak pozitív példák is. Mihály 2001 óta dolgozik egy írországi húsüzemben, ahová kezdetben harmincan mentek ki itthonról, ma már ötvennél is többen vannak. „Nem volt könnyű döntés, hogy Írországba költözzek, a gyerekek még gimnáziumba jártak, én pedig minimálbért kerestem, de a végén már azt sem fizették ki, megszűnt az üzem” – meséli. Írországban napi 8 órát kell dolgozni, körülbelül négyszeres bérért, mint amit itthon megkereshetne. Jelenleg is megkap minden juttatást, amit az ír állampolgárok, tíz év múlva, 65 éves korában pedig nyugdíjba mehet. Mihály addig már biztosan nem költözik haza, de három év múlva csatlakozhat hozzá a felesége, aki akkor lesz nyugdíjas, így az utolsó munkával töltött éveit már nem két, szintén magyar lakótársával kell leélnie.
Szabó Kata
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!