„Normális dolog ez, ha hiányoznak a hitoktatásról, vagy rosszul vetik a keresztet, kirúghatják őket az iskolából, tanároktól azért válnának meg, mert rossz a pedigréjük, nem hívők, lelkiismereti okból nem járhatnak templomba, vagy úgy vélik róluk, nem képesek katolikus szellemben oktatni?”

Melkvi Csillát, a civil kezdeményezés vezetőjét Kecelen hallgatjuk, ott, ahol látszólag minden békés, idilli, festővászonra kívánkozna, csak éppen hónapok óta a „fazekak alatt” fortyognak az indulatok, és nem fogy a gőz. Egy márciusi cikk csapta ki a biztosítékot, amelyben a kalocsai-kecskeméti érsek, Bábel Balázs arról szólt, történelmi időket élünk, szeptembertől a keceli Arany János Általános Iskolát is katolikus egyházi irányítja.

Kikerekedett a hírre a keceliek szeme. Skála nincs, ami mérhetné, de itt sem erősebb, vagy gyengébb a hit, mint az országban másfelé. Ma még túl sokan itt sem terelgetik a gyerekeiket hittanra, a misék alatt is kényelmesen elférnek a templomban a hívek. Hirtelen megnőtt volna az igény a hitoktatásra, kérdik, mert kíváncsiak. Ugyan már, felelik rögtön, mert tudják, országos tendencia ez. A megszorult önkormányza­tok, ha nem sikerül kigazdálkodniuk a költségeket, csődtől menekülve így szabadulnának az iskoláiktól. Felajánlják azokat az egyházaknak, ők pedig többnyire élnek a lehetőséggel.

Miért is ne? Az oktatás közügy, a gyermekek szellemi pallérozása szent kötelességük, ráadásul miben van az nekik? Van ráció az elképzelésben: az 1997-ben aláírt vatikáni szerződés értelmében, amit pikáns módon még Horn Gyula írt alá, az önkormányzati iskolák működési költségeinek egy részét a fenntartó településük fizeti, míg az egyháziakét az állam állja. Volt, ahol a döntés, az iskola egyházi kézbe adása indulatokat, politikai vihart kavart, és akadt, így a közeli Soltvadkerten is, ahol az emberek csak bólintottak, hogy rendben, majd meglátjuk, mi lesz. Mi bajuk lehet ebből? Hanem Kecelen némi döbbenetet váltott ki a döntés, már csak azért is, mert ez az egy általános iskolájuk van, s még a jól tájékozattak sem hallottak arról, hogy ez a lépés akár a távoli tervek között szerepelne. Arról nem szólva, büszkék is az iskolájukra, jó munka folyik ott, ráadásul 380 millió forintos uniós támogatással, több tízmilliós állami kiegészítéssel, néhány éve újult meg. A rend kedvéért azért futottak néhány tiszteletkört, a hír után májusban több közmeghallgatást is tartottak, avat a részletekbe a civil kezdeményezés vezetője.

– Ott voltam, megszámoltam, összesen 267-en vettek részt ezeken. Azt kérdi, mitől az érdektelenség? Hogy jöttek volna többen, bár televíziónk, havilapunk van, évi 15 milliót költünk rájuk, egy hang, egy sor nem jelent meg erről. Csak a suttogó propaganda működött, egymásnak telefonáltunk, hallottad, délután iskolaügyben fórum lesz, ráértek, eljöttök? De aki eljött, az se kérdezett semmit, a pedagógus az állását féltette, a szülő a gyermekét, hitte, ha kérdezget, ha akadékoskodik, majd a gyerekkel tolnak ki. Ezt úgy kommentálni, hogy a szülők többsége egyetért az iskolaátadással, több mint különös. Naivan aláírásokat kezdtünk gyűjteni, hogy népszavazással akadályozzuk meg az iskola egyházi kézbe adását. Miért volt ez naiv tett? Azóta birtokunkba jutott egy egyházi, pecsétes papír, amiben március végi határidőt szabtak. Azt írták, ha addig megegyeznek, átveszik az iskolát, egyébként ajánlatuk tárgytalan. Gondolom, lemutyizták, csendben megállapodtak, minden, ami utána történt csak kutyakomédia volt. Egyébként is lehetett volna esélyünk? Bár a feltett kérdésekről a helyi lap hallgatott, azt azért megírta, úgy kétmillióba kerülne a népszavazás. Spórolni kell, minden forintnak helye lenne, a polgárok fele biztosan nem jön el voksolni, akkor meg minek erősködni, érveltek. Bár pedagógushoz és rokonaikhoz nem mentünk, nehogy emiatt később bajuk essen, 404 aláírás összejött. Hétszáz iskolás van, ez azért nem rossz arány. De kifutottunk a határidőből, eldőlt, nem lesz népszavazás. A testület hat-egy arányban döntött, az iskolát az egyháznak átadja. Mi azért keressük további a törvényes lehetőséget, a remény hal meg utoljára, és ki tudja, hátha…

Ez az ügy nem ügy, csak néhány szülő, és a sajtó fújja fel. Testületünk jól döntött, nyugodt a lelkiismeretem csap a közepébe Haszilló Ferenc. Kecel polgármestere bár a forrásra nem emlékszik, úgy tudja, a város 90 százaléka katolikus vallású. (Országos átlag 13 százalék!) – Akkor ki és miért is tiltakozna a hittan ellen? De aki nem is vallásos, az egyház mi rosszra taníthat? A tízparancsolatban miféle hibát találni? Kérem, számoljunk együtt, az idei költségvetést 65 millió forintos hiánnyal terveztük. Jövőre már a kötvénykibocsátás miatti tartozásukat is fizetni kell. Baj az, ha jövőre már nem kell az iskolafenntartásra évi 98 millió forintot fordítaniuk, és a város végre levegőhöz jut? Volt ugyan olyan terv, hogy az iskolát megosztjuk, a felújított „kék” az egyházé lesz, a „piros” marad önkormányzati, de ebbe az egyház se egyezett bele, a költségek pedig megduplázódtak volna. Na, az lett volna az igazi megkülönböztetés, szegregáció. Szerencsére döntött a józanész: az iskolaátadásról a szakszervezetekkel, pedagógusokkal, kisebbségi önkormányzatokkal, egyházakkal egyeztettünk. Hét lakossági fórumot tartottunk, minden apró részletre ügyeltünk. Ötven évre szól a megállapodás, de azzal a kitétellel, azt bármelyik szerződő fél a tanévkezdés előtt fél évvel felmondhatja. Ígéret van rá, minden tanárt átvesz az egyház. Az a gyermek, aki nem akar hittanra járni, erkölcstant tanul, de dönthet úgy is, inkább a kiskőrösi iskolába iratkozik, akkor őt ingyenbusz, hozza, viszi. Higgyék el, minden jogszerű volt, aki mást mond, téved vagy csúsztat, szándékosan szítja a tüzet.

A polgármester úr téved, cáfolja a város első emberének szavait dr. Borbélyi Ilona, a testület döntése ellen szavazó egyetlen képviselő. – Ha jogszerűen is jártak el, a döntéssel mindazon szülőnek, aki világnézetileg semleges oktatást szeretne, jelentős érdeksérelmet szenved. Miért az ő gyerekeik utazzanak naponta többször, akár órákat? Aki hittanra akart járni, eddig is megtehette. A döntéssel sérül a gyermekek, a szülők lelkiismereti és véleménynyilvánítási szabadsága. Hol élünk, hogy itt és most vallási, világnézeti kérdésekről névvel, címmel kell nyilatkozni? Micsoda világ ez, ahol a pedagógus választhat, felmond vagy inkább misére jár, és katolikus szellemben neveli a gyermekeket. Divat lett az ötvenes évek diktatúrájára hivatkozni, azt azért megjegyezném, itt még a „legsötétebb” időkben is volt papunk és három hitoktatónk. Hite miatt senkit nem üldöztek. Mennyivel akarnak visszamenni az időben, száz évvel? Nem a szülők szítják itt a tüzet, elkapkodott, rossz, gazdaságilag indokolatlan döntést hoztak. Egy fillérrel sem marad több pénzünk – mondja a képviselő, mi meg sietünk az iskolába, megtudni, mi volt itt, és hogyan is lesz szeptembertől.

Okosabbak ott sem leszünk. Sok még a kérdőjel, folyik az egyeztetetés, felelik. Az új igazgató, Solti Kálmán ugyan nem tiltotta meg a nyilatkozatot, végtére ő demokratikus ember, a nyilvánosság híve, csak annyit kért, az iskola ügyeiről az nyilatkozzon, aki legtöbbet tudja, az pedig, ha jól hüvelyezzük ki a kérés lényegét: éppen ő.

Solti a kiskőrösi gimnázium igazgatója volt, úgy gondolta, onnan nyugdíjazzák, amikor Bábel érsek felkérte, csináljon rendet Kalocsán. Két éve ráment, de rend lett, itt is ez a cél, mondja.

– Az iskolavezetést nem fejeztem le – kezdi –, de súlyos hibákat tapasztaltam, ezért két új igazgatóhelyettest választottam, de új lesz a gazdasági vezető is. Milyen hibákat találtam? Fülembe jutott, hogy a nagyok a kisebbeket csak pénzért engedik vécézni, a tanárok ezt nem ellenőrzik. Na, ennek vége, most fogják. A megyében tornából, rajzból, énekből itt bukott meg a legtöbb gyerek, ennek is véget vetek. Tanárokat nem küldök el, egy tanár magától megy el, mert a vallása tiltja, hogy templomba járjon. Azt is butaság híresztelni, hogy kötelező lesz térdre borulni, keresztet vetni és hangosan imádkozni. Kérem, ilyen nincs, az évnyitót és néhány jelentősebb iskolai ünnepet a templomban tartjuk, mise is lesz, oda tényleg el kell menni, de nem bánom, ha a tanár, a diák csak ül, nem imádkozik, elég, ha tisztességesen viselkedik. Eddig is elment az évnyitóra, nem? A magánéletekben se vájkálok, ha valaki tisztességesen tanít, bánom is én, hogy megkeresztelték-e vagy se. De a tisztességes munkát azt megkövetelem. Ami a hittant illeti, heti két órában tanítjuk, mindenki a vallásának megfelelő oktatót kap. Osztályozunk is, de hittanból bukás nem lesz, azt ígérem. A tanítási nap áhítattal kezdődik, de aki hittanra se akar járni, az jár erkölcstanra. Majd én tanítom, megvan a képesítésem. Aki úgy dönt, mégse akar beiratkozni, azt busz hozza, viszi. Mit ígérek még? Felzárkóztató gyógypedagógust, tehetséggondozást, minden gyerekben megkeressük a benne mocorgó tehetséget. Nincs itt semmi hiba, szenzáció, rend lesz itt, és meglátják, jó lesz itt mindenkinek. Akar még kérdezni?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!