Két roma fiú nyolcéves küzdelme meghozta eredményét. Strasbourgban precedenspert nyertek, hazánkat pedig elmarasztalta az Emberi Jogok Európai Bírósága, miután bizonyítva látták: a fiúknak semmi keresnivalójuk nem lett volna kisegítő iskolában. A két fiú életét ugyan kettébe törte a szegregáció, sorstársaiknak azonban reményt adhat az ítélet.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot a roma tanulók alaptalan értelmi fogyatékossá minősítése, és az ebből eredő iskolai elkülönítése miatt. A Horváth és Kiss kontra Magyarország ügy felpereseit, két roma gyermeket etnikai hovatartozásuk miatt nyilvánítottak értelmi fogyatékosnak és helyezték őket a kimondottan fogyatékos tanulókat oktató speciális iskolába. A bíróság szerint a félrediagnosztizálás és az ezen alapuló elkülönített oktatás diszkriminációnak minősül.
István és András élete már sosem lehet olyan, mint amilyennek valaha megálmodták. Egyikük autószerelő, másikuk tánctanár szeretett volna lenni, de esélyt sem kaphattak, hogy legalább megpróbálják álmukat valóra váltani. Nyolc éve keresték igazukat, mert csak azt tudták: semmi keresnivalójuk az értelmi fogyatékosok között, az akkor rájuk sütött bélyeget azonban sohasem mossák le róluk.
„Ma már felnőttek, 18 és 20 évesek, alkalmi munkából élnek, szakmát tanulni esélyük sincsen, hiszen papírjaikon szerepel a speciális iskolai képesítésük. Viszont vannak testvéreik, közülük olyan is, aki szintén kisegítőbe jár” – meséli Mohácsi Erzsébet, a fiúkat felkaroló Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány vezetője, aki az Európai Roma Jogok Központjával közösen keresett jogorvoslatot. De hogy kezdődött a két fiú nyolcéves kálváriája?
„Anno az ország minden részéből hívtunk táborba, Felsőtárkányba olyan roma gyerekeket, akikről úgy gondoltuk, hogy téves diagnózis alapján kerültek kisegítő iskolába, csak azért, mert romák” – kezd történetükbe a vezető. A hatvan gyereket gyógypedagógus, pszichológus és orvos is megvizsgálta, és megállapították: szinte valamennyien alkalmasak és képesek lennének a normál általános iskola elvégzésére. Ehelyett fogyatékkal élő diákok képzésére alkalmazott, alacsonyabb szintű tananyagot oktató – mostani elnevezés szerint – SNI (sajátos nevelési igényű) iskolába utalták őket. Ráadásul az éves felülvizsgálat is nagyjából annyiból állt, hogy lemásolták az előző évi szakvéleményt, mindezt sok esetben anélkül, hogy a gyereket egyáltalán látták volna.
A jogvédők tizenkét kiválasztott roma diákkal kezdték meg a bírósági keresetek benyújtását, ahol rendre azt állapították meg: jó helyük van a kisegítőben. András és István esetében végül kimondta a hazai bíróság: jogsértő volt, hogy a szülőket jogaikról nem tájékoztatták. Beigazolódott az is, hogy a gyerekeket valójában meg sem vizsgálták. A tizenkét ügyből csak kettőjüké jutott el Strasbourgig.
Mohácsi Erzsébet szerint ugyan a szegregációt csaknem tíz éve törvény tiltja, mégis különböző trükkökkel, de folytatódik a cigány gyerekek diszkriminációja: azt ugyanis nem ellenőrzi senki. „Odáig jutottunk, hogy legalább tudatosult, mi is a szegregáció, így az intézmények jó része ma már tudatosan sért jogszabályokat. Igaz, teheti, mert számon nem kéri rajtuk senki” – mondja a jogvédő. Istvánnak és Andrásnak a magyar bíróság ítélt kártérítést, a strasbourgi testület az országot marasztalta el. És a többiek? A speciális nevelési igényű tanulóknak nyilvánítottak 90 százaléka ma is roma.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!