Most már nincs mentség, beszélnünk kell egymással. Bármennyire is idegenkedtünk eddig tőle, párbeszédre kell lépnünk. S konfrontálódnunk kell barátainkkal, ismerőseinkkel, ismeretlenekkel, mert csak ezen keresztül dolgozhatjuk fel a menekültkérdés traumáját. A többi között erről volt szó a Magyar Pszichológiai Társaság „Migráció és integráció: mit tehetnek a pszichológusok?” című kerekasztal-beszélgetésén.
A segítő szakma sok mindenre fel volt készülve, de erre a krízisre nem – mondták a szakemberek. Örkény Antal szociológus ezt úgy pontosította, hogy külön kell választani a migrációt és a menekültkrízist.
Általában a migrációval évek óta foglalkoznak segítő szervezetek, mint például a Menedék Egyesület. De amíg korábban a beilleszkedés segítése volt az egyik legfontosabb feladat, most mindössze néhány órát, esetleg napot szánhattak egy-egy emberre. Ráadásul olyan mennyiségű emberről volt szó, amire nem is lehetett felkészülni.
„A krízisben ott kellett volna lennie minden ponton a magyar segítő szakmának, köztük a pszichológusoknak is, de erre nem volt sem elegendő ember, sem központi akarat – mondta Örkény Antal. – A menekültek elmentek, de mi itt maradtunk. A magyar társadalom egy részéből súlyos frusztrációkat hozott elő a krízis. A pszichológusszakmának most elsősorban a társadalom lelkiállapotával kell törődnie, mert az súlyosan sérült – fogalmazott a szociológus. – Vissza kéne zökkennünk a normalitás állapotába. Tanulni a történetből, és erőforrásként használni a tapasztalatokat.”
A gond az, hogy a jó szándékú szakemberek előtt ma nagyobb akadályok vannak, mint voltak korábban. „Régebben a migráció nem volt a kormányzati politika része. A kormány – úgy tűnik – most ebben éli ki magát” – állítja Örkény Antal, aki szerint most elmenni egy iskolába és ott érvelni sokkal nehezebb lesz, mint egy évvel ezelőtt.
„Nem kellene hagyni azt, hogy a kormányzat a saját céljai mentén alakítsa a diskurzust. Ezt sem a szociális, sem a pszichológusszakmának nem kellene hagynia” – tette hozzá.
A különböző kultúrák közötti párbeszéd és együttélés eddig sem volt az iskolai tananyag része, pedig annak kellene lennie – hangoztatták a résztvevők. Így viszont sokkal nehezebb lesz visszatérni a már emlegetett normalitás állapotába.
A legnagyobb felelőssége a politikának van, amely a mesterségesen keltett hisztériával összezavarta az embereket. „Új típusú indulatok, rossz ösztönök jöttek elő” – mondja Örkény. Előjött persze a szolidaritás is. Azt a korábbi tévhitet is újra kell gondolni, hogy a magyar társadalomban nincs szolidaritás. Mert bizonyos részeiben igenis van, és erre a jövőben lehet és kell is építeni – jelentette ki a szociológus.
Miközben a segítő szakma megpróbálja újrafogalmazni saját feladatait, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a szakterület sem egységes a menekültkrízis megítélésében, akárcsak a társadalom egésze. A terepen dolgozókban is van előítéletesség. A kerekasztal egyik résztvevője fogalmazott úgy, hogy „kulturálisan lehet idegen még egy kitűnő segítő számára is, ha egy arabbal vagy egy afrikaival találkozik. „Mondjuk, aki a cigányokkal foglalkozik intenzíven, annál csodálkoznék, ha a rasszizmus hatná át a lelkét” – mondta Örkény, de azt korántsem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy szociális munkás vagy egy terepen dolgozó pszichológus is úgy gondolkozzon, mint az igazságügy-miniszter, aki azt mondta, hogy eddig is korlátozottak voltak az erőforrásaink, és akkor most még ilyen idegenekre, más kultúrabeliekre kell pazarolnunk azt a keveset is, amink van.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
