Ezt kimódolta a legnagyobb rendező: ha valaki jásznak születik, az élete ezzel eldőlt: ő csak azon idegeskedik, amin változtathat, máson fel nem bosszantja magát, rendeletet, parancsot nem bírál, nehogy az szaporodjék. Jásziványban ez a törvény, e szerint élnek.
Egykedvűen fogadták azt a rendeletet is, hogy biciklire nem ülhet az, aki előtte egy sört ivott. Azért biciklivel jöttek, bár rendőr ritka erre, mint karón varjú, a kertek alatt haza is óvakodhatnának, de nem, a sör után a biciklit tolják, vagy a falhoz támasztják, megvárja őket, bicikli magától nem szalad el.
Most is itt sorakoznak egymáshoz támasztva, lakat egyiken sincs, pedig akad, amelyiken sapkát, ernyőt, kabátot, bevásárlókosarat, polgárőrmellényt is hagytak.
De minek ide a lakat? Itt a rend az úr, minden lépést vigyázó tekintet, és hozzá tartozó „felkent” és amatőr polgárőr kísér. A táblára ugyan nem vésték, bár kiírhatták volna, hogy „európai és polgárőr falu”, mert, ha nincs is mindenkinek írása róla, lelkében polgárőr itt mindenki.
Mire ez a felbuzdulás, annyi a bűn, akkora volt a bűnözői hajlandóság, kérdezzük. De legyintenek, ugyan, komolyabb bűnre már az idősebbek se emlékeznek. Akkor miért van ez, erősködünk tovább, és válaszért lépésben a polgármesteri hivatalhoz hajtatunk. Előbb nem látjuk, csak érezzük, figyelnek bennünket. Majd látjuk is, függönyök résnyire mozdulnak, az ablak mögül kíváncsi szemek lesnek.
– Szétnéztek, kerültek egyet a faluban? – fogad a falu első embere, Tari András. Kitől tudja, kérdezzük, de ő csak mosolyog, ez maradjon az ő titka. Tari le se tagadhatná, „echte” jász: önkéntes polgárőr, önkéntes tűzoltó, már ifjan is politizált, mély hangja, korpulens alkata okán tizenhat éves korától ő a falu Mikulása, „másodállásban” benzinkutas. Megfontoltan, halkan beszél, nem tér el, nem anekdotázik, arra felel, amit kérdeznek tőle.
Negyvenmilliós költségvetésből sokat ígérni bűn, politikus jövendöljön annyit, amit megtart. Falugyűlésen megkérdezte az övéit, mit szeretnének, mi legyen? Csönd volt a válasz, a jász szereti a megszokottat, forradalmian újjal kirukkolni dőreség. Aztán lassan emelkedtek a kezek: új bolt kéne! Kapjuk vissza az iskolát, óvodát, teremtsünk új munkalehetőséget! Javuljon a közbiztonság! Tari bólintott, megpróbálhatjuk, ígérte. A bolt hamarosan nyit, birkatenyésztésre, ároképítésre, tisztításra már pályáznak, vettek egy lerobbant házat, abból tájház lesz, hadd jöjjön a turista, újabb tagokat vettek be a polgárőrök közé, tudjuk meg úgy húsz perc alatt.
A következő negyedórában kiderül, 1998-ban néhány faluval odébb sorozatbetörők jártak. Előbb a boltot nyomták fel, majd benéztek portákra is. Vittek mindent, ami nem volt lebetonozva. Összegyűltek a Jásziványiak, tegyünk valamit, míg nem késő. Gyalog és biciklire szállva járőröztek, majd motorral, autóval is. Apró, zsáktelepülés ez, út tovább nem visz, ide az vetődik, aki eltévedt vagy dolga van. Figyeltek, járőröztek önszorgalomból, nem hunyó lelkesedéssel, ha valaki jó kondícióban van, kilép, fél óra alatt végig megy az utcácskákon. Ők kiléptek, tekertek, mentek, otthon nyugodtan feküdtek le, álmukat mindig valaki vigyázza. Akkor ajánlotta Zagyi József, rokkantnyugdíjas gépszerelő, akit arca, jellegzetes bajsza okán jásziványi Charles Bronsonnak becéztek, hogy „vigyünk rendszert a dologba, van este, hogy öten is járőrözünk, és akad, hogy senki sincs az utcákon, hogyan lesz itt közbiztonság?” Akkor egyesületbe szerveződtek, így lett polgárőrségük 14 éve, ami azóta is duzzad, fejlődik. A polgármester a mai munka után polgárőrként éjjel ügyeli majd a rendet. Nem unalmas a szolgálat, kérdezzük búcsúzóul. Nem, feleli, jól telik az idő napfelkeltéig.
Estig Bolvári Géza van szolgálatban. Motorjával most tett egy kört, rendkívülit nem tapasztalt, haza ment melegedni. – A polgárőrség dolgában jöttek? Még ilyet! – kezdi, és dől belőle a szó. Bolvári nem jász, Óbudáról a friss levegő hozta ide. Hetven elmúlt, kedélyes, mosolygós ember, a szemüvege a szemét felnagyítva egészen mókássá teszi. Sapkáját letette, de a polgárőrmellény rajta maradt, nem kell erős fantázia, milyen is, amikor szolgálatba helyezi magát. – Sok a dolog? – kérdezzük tőle. Írja azt, akad, feleli. Hiába az igyekezet, az erkölcs romlik, az elmúlt évben a bűnök száma a kétszeresére nőtt: eltoltak egy fűnyírót, egy traktorból pedig leszívták, elvitték az üzemanyagot. (Ennyi, pedig időközben – 6000 vendéggel – még egy Jász-világtalálkozót is tartottak itt.) Egyik tettes se helybeli, két nap alatt meglett mindkettő, mondja Bolvári, majd úgy folytatja: – jókor jött a rendelet, hogy polgárőr tettenérés esetén az elkövetőt visszatarthatja. Most kell észnél lennünk, a faluszéli tölgyesben sok szarvasgombát találtak. Hirtelen elszaporodott erre a turista. Azt lódítják, kirándulni jöttek, de kereső kutya van velük, és pecsétes engedély viszont nincs, anélkül szedték a gombát. Már nem fogják, visszafelé csak-csak belenézetünk a táskájukba.
A falu szélén egy lovassal találkozunk. A visszapillantó tükörben látjuk, hátrafordulva a rendszámot nézi, mert igaz ugyan, hogy áldás a bejövőnek, békesség a kimenőnek, de a biztonságnál semmi se fontosabb.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
