Jó úton a halhatatlanság felé - Nagy Bandó Andrással beszélgettünk

– Volt mire alapoznia nemrég megjelent kötetének, hiszen A kis herceg az általános műveltség része. De miért éppen most állt elő A kis herceg visszatért című kommentárral?

– Tavaly volt 70 éve, hogy meghalt Antoine de Saint-Exupéry, akkor gondolkodtam el azon, milyen is a viszonyunk ehhez a könyvhöz. Mert persze mindenkinek más, de mégis, sok tekintetben azonos. Nem véletlen, ha a szeretetről, a barátságról beszélünk, ugyanazokat az idézeteket szoktuk kiemelni A kis hercegből. Egy jó könyv megtanít valamire, ebből a könyvből pedig útmutatást kaptunk. Az írásomban egy apa és gyermeke, azaz egy idősebb és egy fiatalabb kis herceg beszélgetését képzeltem magam elé, rajtuk keresztül, kérdezővé és válaszolóvá is válva, elmesélem, nekem mit adott A kis herceg. Az én könyvem tehát elsősorban A kis herceg olvasóinak szól.

– Akkor ugyanúgy nem gyerekkönyv, ahogy Saint-Exupéryé sem?

– Persze, hogy nem. Mi, felnőttek azért olvassuk a gyerekeinknek, mert beleszerettünk, és át akarjuk adni nekik ezt a szeretetet. A Pál utcai fiúk sem gyerekkönyv, ahogy a Légy jó mindhalálig sem az. A gyerekek akkor értik meg ezeket igazán, ha a szüleikkel való beszélgetések során korukhoz képest többlettudással rendelkeznek a világról. Azért nem éri meg nekik elolvasni, mert gyerekekről szól.

– Ön mire tanítja az olvasóját?

– Az én könyvemben azt mondja a szülő a gyermekének: jónak kell lenni! Ennél pedig nem lehet magasabb rangú elvárás. Én a jó emberekben hiszek. Azokat, akik bizonytalanok ebben, próbálom átbillenteni, efelé terelni őket. Vegyék észre, ők is jók, ez a normális ember alapállása.

– Az unokája és a kislánya már forgatják A kis herceget?

– Az unokám, Hanna 11 éves, már olvasgatja és beszélgetünk róla, elemezzük, ahogy a könyvemben a 6 éves Anti és az apukája. Az 5 éves Gvendolinnak még csak azokat az érdekesebb részleteket olvasom föl, amelyek megfelelnek a korának. Ahogy nyiladozik az elméje, úgy haladunk majd fokozatosan.

– Így majd előbb-utóbb eljutnak az aktuálpolitikai áthallásokig is. Mintha a kis herceg királlyal való találkozása a jelenkor Magyarországáról is szólna, vagy tévedek?

– Kétségtelen, hogy A kis herceg olyan részei aktualizálódtak az utóbbi 5 évben, amire, mikor korábban olvastuk, nem is gondoltunk.
Én megmutatom e mintázatokat, párhuzamban a jelennel, amit átélünk, hogy mindenki újrafogalmazhassa magában ezeket. Számomra mindig furcsa volt, mennyire kurtán intézi el Saint-Exupéry a hiút és az iszákost, pedig hát nem véletlenül kerültek be a könyvébe. Én jóval nagyobb terjedelmet szánok rájuk, hiszen a körülöttünk lévő világ ezt most nagyon is indokolttá teszi. Ahogy Kosztolányi írja: „Csodálkozol a kokainistán, / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán – / s megérted!” Én utánajártam a szociális hátterüknek. A király pedig…
Lassan tényleg ott fogunk tartani, megszabják, hogy mikor ásíthatsz, mikor nem, ahogy A kis hercegben, és ez életveszélyes! Ha megmondják, mikor nyithatsz ki, mikor ne menj a plázába, most menj a templomba…
Én ugyan nem vagyok se vasárnapi vásárló, se plázázó, de a lehetőséget azért ne vehessék el! Gorbacsov hatalomra jutásának évében hajóúton vettem részt a családommal a Fekete-tengeren. Iszonyú hőség volt, mikor az ivóvíz is meleg. Amúgy nem sörözök, de akkor megkívántam. Három napig vertem az asztalt a kapitánynál: legyen sör! Nem adtak. A negyedik napon végül üdvözült arccal elém álltak: van sör. Mondtam: most nem vagyok szomjas. Csak néztek rám, nem értették. Elmagyaráztam nekik: nem azért kértem a sört, hogy igyak, hanem, ha inni akarok, legyen sör! Ez mást jelent.

– „Az alattvalók okosak, de semmi lehetőségük nincs arra, hogy a királyukat letaszítsák a trónról” – mondja az apa a kisfiának a könyvében. Tényleg semmi lehetőségük?

– Vegyük a mórahalmi esetet, ahol óvodásokat szavaltattak egy kormányablak avatóján! A szülők közül miért nem mert kilépni valaki, hogy ezt az egész komédiát kikéri magának? Senki nem örülne, ha tőle is megkérdeznék majd a fiai-lányai azt, amit a náci birodalom idején élt emberek gyermekei: te hol voltál, apa? Az apának igenis ott kell lennie, elmondani a véleményét!

– Ön elmondja, kiblogolja, nyílt levelet ír Lázár Jánosnak, parodizálja a miniszterelnök beszédét. Érte már emiatt atrocitás?

– Bátorság kell ma ahhoz, hogy elmondjam a véleményem – egyszerre állítom és kérdezem. Hát itt tartunk a demokráciában? Ha a demokrata fél, akkor nincs demokrácia, csak látszólagos, Patyomkin- demokrácia. De olyan még nem volt, hogy nekem támadtak volna. Ellenkezőleg! A tavaly novemberi Közfelháborodás napi pécsi beszédem után több százan jöttek oda a karácsonyi könyves standomhoz, hogy gratuláljanak, elmondják, mennyire fontos volt számukra.
Nem lehet megalkudni! Hiszem, hogy nem hatmillió liberálbolsevik él ebben az országban, hanem hatmillió normális ember, aki megtanulja a polgári létet, azaz nem elkötelezett fanatikus, hanem gondolkodó ember, aki a teljesítmény alapján dönt. Ezt a polgári szemléletet próbálom közvetíteni mindig.

– Mediátorként tűnik föl élet és halál között is: a Sosemvolt Toscana és a Vár rád Toscana regényei után ismét a végső eltávozás foglalkoztatja legújabb, a jövő héten megjelenő Míg meg nem haltak című novellafüzérnek is mondható kötetében.

– A Toscana-könyveket a 64 évesen elvesztett bátyám emlékére írtam. Ma már „a bátyám bátyja lettem”, ahogy egyik új versemben fogalmaztam. A főszereplő figurájával olyan példát akartam megteremteni, aki, ha netán úgy alakulna, számomra is követhető lesz abban, hogyan kell egy életet lezárni.
Mindannyiunknak szembe kell néznie azzal, hogy eljön a pillanat, amikor anyáinkat, nagyszüleinket át kell ápolnunk a nemlétbe. Erre senki nem készülhet föl, mert egyik pillanatról a másikra következik be, hogy apád vagy anyád leesik a lábáról. Neked pedig épp akkor dolgod van a gyermekeiddel, a szakmában – a kérdés: hogyan oldod meg? Nincs mese, oda kell állnod, vagy bízhatod másra… A kötetben egy öregápoló naplója, történetei mentén ezek a vívódások jelennek meg, hasonló, példaadó figuráknak szánva szereplőit.

– Egy írónak-költőnek általában nagyobbak az esélyei a túlélésre?

– A gyerekek, akiknek 10 éve az első gyerekkötetemet, a Madarak tolláról címűt megvették, ma 16 évesek. Ők, és akik most veszik meg, még 70 év múlva is élhetnek… Az a kis halhatatlanság, ami juthat nekünk, bennük testesülhet meg. A mostani gyerekek, ha megőrzik a versesköteteimet, és szülőkéntnagyszülőként majd olvasnak belőlük a saját gyermekeiknek-unokáiknak, az én szikravillanásnyi halhatatlanságomért tesznek egy picit.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!