Drasztikusan megugrott az OKJ-s tanfolyamokat hirdető portálok forgalma: a képzést szervezők arra biztatják az érdeklődőket, hogy még az első félévben jelentkezzenek az egyes kurzusokra, mert szeptembertől jelentősen megnő a képzések időtartama és a díja is.
A kormány indoklása szerint annyira lecsökkent a képzési idő, hogy az már a minőség rovására ment, ezért a szakiskolai képzések időtartamához igazítják az OKJ-s tanfolyamok óraszámát, és olyan szakképesítések kialakítása a cél, amelyek folyamatosan képesek kielégíteni a piaci igényeket, átláthatóak és ésszerűek. Az viszont kétséges, hogy ezt sikerül teljesíteni. Az OKJ-s szakképesítés lényege éppen abban rejlett, hogy a felnőttképzésben sokkal gyorsabban, célratörőbben lehetett az ismereteket elsajátítani, mint a szakképző iskolában, ráadásul a képzések gyakorlatközpontúak. A munkaerőpiacon jelenleg is keresettek az ilyen képzettséggel rendelkezők, főleg a pénzügyi-számviteli vagy a műszaki és informatikai területen. Az igény a munkavállalói oldalon is megvan: az 5-6 ezer OKJ-s képzéssel foglalkozó cég tavaly mintegy 50 ezer tanfolyamot szervezett, amelyen több mint 300 ezren szereztek valamilyen képesítést.
A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly 3,9 millió honfitársunknak volt az utolsó negyedévben állása, 468 ezren voltak munka nélkül, 48,9 százalékuk egy éve vagy annál régebben. Ezért szakértők nem tartják jó iránynak, hogy az eddigi 1300-ról a felére csökken az OKJ-s szakképzések száma, a képesítések megszerzése viszont már 2-3 évig is eltarthat. Lakos István, a Felnőttképzési Szövetség elnöke szerint egyes szakmák esetében ez nevetséges, mert nincs is annyi tananyag, hogy ki lehessen tölteni vele az előírt 1200 órát.
Az új feltételek miatt várhatóan jelentős mértékben csökken az iskolán kívüli képzésben résztvevők száma – véli Rabi Ferenc, az MSZOSZ szak- és felnőttképzési bizottságának vezetője. Ezt erősítette meg Litka Gabriella munkaügyi szakértő is, megjegyezve: az OKJ-s tanfolyamok érdeme az volt, hogy rugalmas és gyors munkaerő-piaci képzést tett lehetővé. Néhány szakmát 200 órás tanfolyamon el lehetett sajátítani akár 80 ezer forintért, a jövőben ugyanezért a képzettségért akár 400 ezer forintot is ki kellene fizetni. Ezt pedig a legtöbb munkanélküli nem tudja megfinanszírozni, ami biztosan nem segíti a munkanélküliségi ráta javulását.
A legnépszerűbb OKJ-s képzések:
1. Mérlegképes könyvelő
2. Pénzügyi-számviteli ügyintéző
3. Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó és rész-szakképesítései
4. Államháztartási mérlegképes könyvelő
5. Emelőgép-kezelő
6. Szilárdásvány-kitermelőgép kezelő
7. Valutapénztáros és valuta-ügyintéző
8. Targoncavezető (képünkön)
9. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
10. Szociális gondozó és ápoló
Forrás: Perfekt Zrt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!