Joan Freeman brit pszichológus, egyike a világ legtekintélyesebb kutatóinak, aki a tehetséggel, elsősorban a kisgyermekek tehetségével foglalkozik. Budapesten beszélgettünk vele, ahová a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének meghívására, egy európai konferenciára érkezett, és átvette a nemzetközi Mensa társaság életműdíját.

 
Joan Freeman - Fotó: Mayer András, MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége)

– Ön évtizedek óta foglalkozik tehetséges gyerekekkel. Magánrendelőjébe hónapokkal előre minden hely elkelt. Ez azért van, mert annyi a tehetség Nagy-Britanniában, vagy mert ön ennyire népszerű?

– Hála az internetnek, ma már mindenki megtalál. De valóban sok a tehetséges gyerek, és még több a szülő, aki minden áron tudni akarja, hogy az ő csemetéje tehetséges-e vagy sem? Nemcsak Angliából jönnek hozzám, hanem Hongkongból, Kanadából, Kínából is.

– Mennyi időre van szüksége, hogy megtudja: ez vagy az a gyerek tehetséges-e?

– Egy napra.

– Mit csinál egy napig?

– Sokat beszélgetek velük. Megpróbálok megnyílni nekik. Használok persze IQ-teszteket is, de az csak az alap. Ami igazán számít az a tapasztalat, amit sok ezer tehetséges gyerekkel folytatott beszélgetéseimen szerezhettem.

– Hány éves korban érdemes elvinni önhöz a gyereket?

– Egy háromévessel már lehet dolgozni, csak nagyon nehéz.

– Kire mondhatjuk, hogy tehetséges?

– Hogy valaki tehetséges, akkor szoktuk mondani, ha valamiben kitűnik a többi közül. Ha tehetséges gyerekekről beszélünk, mindig hozzá kell tennünk, hogy „a korához képest”. Mondjuk: ez az ötéves úgy rajzol, mint egy tízéves. De ez csak a gyerekeknél működik. Egy negyvenöt éves emberre nem mondhatom, hogy úgy énekel, mint egy ötvenéves! Egy gyerek lehet tehetséges, a felnőtt az már tegyen le valamit az asztalra! Egy felnőttet az összes többi felnőttel hasonlítjuk össze.

– Találkozott már tehetségtelen emberrel?

– Hogyne! Vannak, akik semmiben nem tűnnek ki a többi ember közül. Akik semmi olyasmit nem tesznek, amiért tisztelnünk kellene őket. A teljesen átlagos emberek.

– Nem lehet, hogy csak nem derül ki róluk, hogy tehetségesek? Vegyünk például egy pocakos sörivó polgárt, aki világ életében a tévé előtt ülve nézi az olimpiát. Lehet ő tehetséges, csak nem tud róla?

– Bármi előfordulhat, de ezek az emberek valószínűleg soha nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy kiderüljön róluk bármi is. Így aztán lényegtelen, hogy tehetségesek-e vagy sem.

– Mérhető a tehetség?

– Ha művészetről, zenéről, vagy ehhez hasonló területekről van szó, akkor nem. Az teljesen szubjektív. De például ha egy kétéves gyerek könyvet olvas, az biztosan tehetségesebb, mint a többi kétéves. Komolyra fordítva: igen, két gyermek közül megállapítható, hogy melyik a tehetségesebb általában, méghozzá egy egyszerű IQ-teszt segítségével.

– Van-e közvetlen összefüggés az intelligencia és a tehetség között?

– Van összefüggés, de nem közvetlen. Ahhoz, hogy magas szintű életet élhessél, szükséged van intelligenciára és tehetségre is. Például ha festő akarsz lenni, és van tehetséged, akkor elég intelligensnek kell lenned ahhoz, hogy tudjad, mi az a festészet, a művészet általában. Mit lehet elmondani egy képpel? Ha csak ügyesebben kezeled az ecsetet, mint a többiek, akkor legfeljebb tehetséges vagy, de nem valódi festő.

– Akkor mi az intelligencia az ön megfogalmazása szerint?

– Képesség arra, hogy boldogulj a téged körülvevő világgal. Hogy használod az agyadat, támaszkodsz a tapasztalataidra és döntéseket hozol. Az intelligencia nem filozófiai fogalom, hanem nagyon is gyakorlatias.

 

-------------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!