Csoportos nemi erőszak és gyilkosságra való tudatos készülés vádjával folyik eljárás hat ember ellen Újdelhiben: áldozatuk egy Damini néven ismertté vált, 23 éves orvostanhallgató lány volt, aki belehalt sérüléseibe. Egy magyar ösztöndíjas a helyszínen követte végig, hogyan mozdult meg az indiai társadalom. A VH az uralkodó hangulatról, indulatokról, a nők helyzetéről kérdezte Balogh Róbertet, az ELTE Társadalomtörténeti Doktori Iskolájának hallgatóját.
– Milyen hangulatban teltek a tüntetések?
– A demonstrációk már az eset utáni reggelen elkezdődtek, hallgatók százai vonultak az illetékes rendőrőrs elé. Hosszú napok teltek el addig, amíg a tüntetések a Nehru Egyetem hallgatóinak ügyéből az állampolgárok ügyévé vált. A tüntetéseket a rendőrség igyekezett megakadályozni és gyorsan feloszlatni. A rendőrség reakciója azt az üzenetet küldte, hogy az indiai politikai elit nem érzékeli sem a nők problémáit, sem az állampolgárság lényegét.
– Pedig Indiának volt miniszterelnöknője, női államfője…
– Jelenleg két főminiszter is nő Indiában: az általuk vezetett államok, Nyugat-Bengál, és Uttar Pradesh lakossága együttesen közel háromszázmillió, azt hiszem, ez több mint a 2004-es bővítés előtti Európai Unió lélekszáma volt. A bengáli Mamata Banerjee azonban az utóbbi hetekben éppen azon mondataival került be a köztudatba, amelyek azt szorgalmazták, hogy férfiak és nők ne érintkezzenek egymással a háztartásokon kívül. A női politikusok jelenléte nem progresszív előtörést jelez, hanem sokkal inkább a meglevő kasztalapú közösségi törésvonalak kiaknázásról van szó.
– Milyen tapasztalatai vannak az indiai nők megítélését illetően? Valóban mindennapos látvány a szebbik nem inzultálása?
– Napjaink Delhijében valószínűleg alig akad fiatal nő, akit a buszon vagy a metrón ne fogdostak volna már. Ugyanakkor a tömegközlekedésben, az egyetemi kollégiumokban és ebédlőkben külön kell ülniük nőknek és férfiaknak. Az érintés és a nők nyilvános jelenléte a modern kori dél-ázsiai politika kulcskérdései közé tartoznak. A jelenlegi elfogadhatatlan helyzet egyik oka valószínűleg éppen az, hogy a problémakör jelentőségét a hivatalos, illetve a családokon belüli közbeszéd az utóbbi évtizedekben nem hajlandó elismerni. Ugyanakkor úgy gondolom helytelen az indiai nőket kizárólagosan áldozatokként azonosítani. Az indiai családok nagy része nyomorban él, és a nők különösen fontos szerepet játszanak a mindennapi túlélésben. India egy patriarchális társadalom, ennek ellenére én többnyire erős nőket látok a mindennapjaimban.
– Ön szerint egy átlagos indiai nő mennyire látja, hogy a velük való bánásmód európai normák szerint semmilyen szinten nem elfogadható?
– Indiában erős előítéletek élnek az európai kultúrával szemben. A „Nyugat” India számára elsősorban szexuális értelemben idegen. Mi vagyunk a szabad vágyak elérhetetlen vagy éppen botrányos világa, amelyet ma még nem lehet India valóságára lefordítani. A nők leküzdendő akadályainak természetét nagymértékben befolyásolja a közösség, a kaszt-foglalkozás-vallás-régió mátrixban elfoglalt helyük.
– Milyen véleményekkel találkozott az indiai férfiak körében?
– A közbeszéd Damini halála előtt leginkább a körül forgott, hogy nemi erőszak járhat-e halálbüntetéssel. A büntetés formája, úgy gondolom, nem a legfontosabb kérdés, mindamellett az elkövetők akkor járnak a legjobban, ha néhány hónapon belül kivégzik őket. Ezt egyikük tulajdonképpen ki is mondta. Habár a férfiak jelentős része a nemi erőszakot a női viselkedés következményének, illetve a szex egy rosszul sikerült formájának tartja, a Daminival történtek mélyen megrázták a fővárost és egész Indiát. Nőket és férfiakat egyaránt. A lány személyisége a tragédián átszűrődve annyira valós és közeli, hogy mindannyian életünk fontos részét látjuk benne, akit a brutalitás bármikor elragadhat, ha nem teszünk valamit.
– Újdelhiben tizennyolc óránként erőszakolnak meg egy lányt. A nők többsége fél a hatóságokhoz fordulni. Hozhat mentalitásbeli változást az utcára vonulás?
– Horrorisztikus csoportos nemi erőszakról Delhiben heti rendszerességgel számolnak be az újságok, az ismertté váló esetek száma évről évre magasabb. Ősszel az egyetemünk campusán egy doktorandusz hallgató erőszakolt meg egy fiatal nőt a kollégium egyik szobájában. Az esetet csoporttársam, a fiatal nőként egyébként saját függetlenségéért küzdő Himani határozott fellépése nélkül nem követte volna érdemi felelősségre vonás. Azt hiszem, ennek az előzménynek szerepe volt abban, hogy a buszon történtek hallatán rögtön úgy érezték, most meg kell húzni egy vonalat. Damini orvostanhallgató volt egy Delhihez közeli nagyvárosban, s alig öt percre a campusunktól szállt fel arra a rossz emlékű fehér buszra. Ő azonban nem csak egy a sok áldozat közül. A 23 éves nő olyan fájdalmakat élt át, amihez foghatót csak a középkorban kínhalálra ítéltek érezhettek. A média lehetővé tette, hogy óránként milliók kémleljék a híreket és az internetet, remélve, hogy felépül. Damini nyilvánosságra kerülő mondatai az élni akarásról és az igazságról szóltak, nem a fájdalomról. Az áldozat neve és fényképe mindeddig rejtve maradt. A tisztelet ezen formája Indiában igen ritka a bűncselekmények áldozataival szemben. A többség valószínűleg szkeptikus a következményeket illetően, én azonban a változás lehetőségét tartom fontosnak. Damini két héttel az erőszak után meghalt, de meggyőződésem, hogy kitartásával kivételes pillanatot teremtett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!