Mostanság mintha a védőügyvédek szorulnának védekezésre: nemcsak az igazságszolgáltatás teljes szervezeti rendjét, de az ügyvédi munka lehetőségét is alapjaiban szabná át a kormány. A koncepciót nem látom, csak az eredményét – mondja minderről a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Bánáti Jánost titkokról, szigorról és a nemzet javáról is kérdeztük.
– Vannak önnek titkai?
– Miként mindenkinek. De ha tud titkot tartani…
– …tudok.
– Na, látja, én is.
– Pedig úgy volt, nem lesz rá módja. Az újrafogalmazott ügyvédi esküből kikerül a titoktartási kötelezettség.
– Aztán a kormány is deklarálta, hogy a titoktartás ügyvédi kötelezettség úgy is, hogy nem szerepel az esküszövegben. Bár igazából elvi okokból aggódtunk csak, hiszen rutinos gyakorló jogászként azzal mindenki tisztában volt a kamarában, hogy az ügyvédi törvény részletesen szabályozza a titoktartási kötelezettséget. Szóval, mindenki nyugodtan mehet továbbra is az ügyvédjéhez, ugyanaz a titoktartási kötelezettség érvényes. Az más kérdés, hogy ez a hivatásunk egyik alapeszméje, ezért szerintünk fontos, hogy benne legyen az eskü szövegében. A kormány szerint meg nem.
– És miért fontos?
– A félelem nélküli ügyvédi munka miatt, amiről a napokban Szabó Máté ombudsman is beszélt. Ez a mi munkánk valódi lényege, hogy ne legyen félnivalónk. Mert az ügyvéd az esetek nagy részében az állammal kerül szembe. Vagyis, ha nagyképű akarok lenni, akkor fogalmazhatok úgy is: ezen áll vagy bukik a jogállam.
– Ezért sem mindegy mire esküszik fel egy ügyvéd. Mostantól az új eskü szerint a „nemzet javát” kell szolgálnia. Lehet, hogy a nemzet java szembekerül a védenc javával?
– Egyelőre nincs olyan félelmünk, hogy egy ügyvédnek retorzióktól kell tartania, azért, mert valakit véd vagy valamilyen ügyben szerepet vállal. Ettől még igaz: korábban teljesen egyértelmű volt, hogy az ügyvéd az ügyfele érdekében cselekszik és pont. A mégoly nemes „nemzet javára” kitétel belekeverésével ez bizonytalanná válik. A hivatalos magyarázat szerint a nemzet érdeke a terhelt védelme, ez megnyugtató, persze, de én nem szeretném egyszer egy újságban azt olvasni, hogy X. Y. elárulta a nemzetét, mert elvállalta mondjuk egy külföldi képviseletét Magyarországgal szemben. Ezért tartom súlyos tévedésnek, hogy ez a szófordulat ide bekerült.
– Annyi a változás a büntető igazságszolgáltatásban, hogy lassan az ügyvédeknek is védő kell…
– Ha arra gondol, hogy az eljárások gyorsításának ürügyével a garanciák folyamatos és fokozatos megvonása zajlik, akkor igen, túl sokszor kell nekünk is vitáznunk és védekeznünk. Ez persze tűnhet úgy, hogy itt az ügyvédek kiabálnak a jogaik csorbulása miatt, de ez nem a mi jogunk; mi ugyanis mások jogait gyakoroljuk, a laikusok, szaknyelven szólva, a terheltek védelemhez való jogát.
– Azért azt kár tagadni, hogy bírósági eljárásokra tényleg ráférne a gyorsítás.
– Persze, csak nem mindegy, hogyan lehet ezt elérni. Ad absurdum az is gyorsítaná az eljárást, ha megtiltanák a fellebbezést. Csakhogy ezeket nem véletlenül építették be az elmúlt évszázadokban az igazságszolgáltatásba. A garanciák egyik legtipikusabbja a védelemhez való jog, amit a védő, az ügyvéd testesít meg.
– Egyre kevésbé teheti ezt a maga fizikai valójában…
– Ezért bíráltuk a szándékot, amiből szerencsére nem lett semmi, hogy 72 óráig nem beszélhet a gyanúsított a védőjével. Azt viszont nem sikerült megakadályoznunk, hogy a tanúkénti kihallgatáson nem lehet ott a jogi képviselő. Pedig a tanúból nem egy esetben lesz gyanúsított. A védelemhez való jog csorbítása olyan tendencia, ami ideológiával párosul: azzal, hogy szigorítani kell a büntető igazságszolgáltatási gyakorlatot.
– Pedig ez hosszú évtizedek óta vitatéma a jogászok között.
– Valóban az, de ettől még a döntés jogát nem lehet elvonni a törvényalkotótól, vagyis a kormánytól és a parlamenttől. Viszont tény, hogy a büntetőjogászok nagy része szerint nem a szigortól, hanem a hatékony felderítéstől várható kevesebb bűncselekmény. Mégis, szigorítottak a büntetőeljárási törvényen, vagyis szűkültek a terheltek jogai, és most az új Büntető törvénykönyv tervezete van napirenden, amely az előbbihez képest csak mérsékelt szigorításokat tartalmaz. A kamara általában nem ért egyet a szigorítással, mert az elrettentő büntetőpolitikának önmagában nincs visszatartó ereje. Azt is aggályosnak tartjuk, hogy a bírók mérlegelési jogát korlátozzák olyan esetekben, mint például az ittas vezetésnél a járművezetéstől való eltiltás. Elvi kérdés a kötelező életfogytiglan, és a jogos önvédelem igen rosszul sikerült szabályozása. Rossz belegondolni, hová fajulnának például az éjszakai szórakozóhelyeken kialakuló kisebb-nagyobb torzsalkodások, ha ezek az elvek érvényre jutnak, egy félreértett lökdösődés után is büntetlenül előkerülhet a kés, a pisztoly. Nem helyeselhető az alkalmi kábítószer-fogyasztók elsődlegesen szabadságvesztéssel fenyegetése és az elterelés szűkítése sem. Ezek a sarokpontok. Amit lényegesnek tartok: az ügyvédi kamarát szakmai viták jellemzik, ezek nem politikai típusú állásfoglalások.
– A bűncselekmények száma sem indok a szigorításra?
– Nem akarok elveszni a statisztikákban, de Pintér Sándor belügyminiszter maga büszkélkedett azzal a Corvinuson, a Jobbik képviselőjével folytatott emlékezetes Tárcatükör vitában, hogy csökkent a bűncselekmények száma. Ez amúgy egy öt évre visszamenő tendencia. De ha nem is lett több a bűncselekmény, akkor mi ok lenne bármilyen szigorításra?
– A szigorún túl az igazságszolgáltatás szervezeti rendjét is átszabta a kormány.
– Az igazgatási részben a koncepciót nem látom, csak az eredményét: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szétverését, a működésének javítása helyett.
– Miért, önök hogyan gyorsítanák a valóban időként csigatempóban folyó bírósági eljárásokat? Hogyan csökkentenék a fővárosi bíróságok látványos túlterheltségét?
– Az igaz, hogy a bírósági szerkezet nem igazodott az országéhoz: a központi régióban nincs elég bíró, terem, jegyzőkönyvvezető. De az állam ahelyett, hogy a fővárosi ügyek magas száma miatt ide hozna bírákat, ide adna több pénzt, inkább az ügyeket, és így emberek százait kezdi el utaztatni. Enyém a hatalom, a vádlott, a védő, a tanúk meg azt csinálják, amit én mondok: ha én azt mondom, hogy menjen Nyíregyházára vagy Kecskemétre, akkor ezt neki szó nélkül el kell fogadnia. Még mindig nem késő Budapestre koncentrálni az erőforrásokat: ott teremteni meg a kínálatot, ahol nagy a kereslet.
– A minap a Velencei Bizottság is furcsállta mindezt, különösen, hogy a főügyész példátlan hatalommal a kezében dönt az ügyek áthelyezéséről.
– Az ügyvédi kamara már korábban az Alkotmánybírósághoz fordult emiatt, és a testület helyt is adott a panaszunknak. Az Európa Tanács szerve ennél is tovább ment, és látszólag egy praktikus, de valójában nagyon is lényegi kérdést tett fel: vajon megtéríti-e az állam az általa okozott többletköltséget? A válasz egyértelmű: nem. Úgy látszik, egyszerűbb kivetetni egy hotelszobát Kecskeméten, mint több tárgyalótermet építeni Budapesten. Az ellen nincs panasz, hiszen az Országos Bírói Hivatal elnöke dönt, nincs kihez fordulni. Ezen változtatni kell.
– Ha már Kecskemétet említette, a Hagyó-ügyet oda telepítették…
– Arról nem beszélnék, hiszen magam is védő vagyok az ominózus ügyben…
– Akkor viszont közvetlenül is érinti, hogy a kijelölt kecskeméti bíróságon egy fideszes politikus fia is dolgozik bíróként. Véletlen lenne ennek fényében, hogy éppen Kecskemét a tárgyalás új helyszíne?
– Ezt nem szeretném kommentálni.
– Rendben, van önnek még más érdekes ügye. A Mal Zrt. vezérigazgatóját védi majd a vörösiszapperben. A vádirata lassan, de biztosan szivárog a sajtóban.
– Tiltakoztam is az ellen, hogy a védői körökre hivatkoznak forrásként, miközben akkor még nem is kézbesítették nekünk a vádiratot. Az efféle szivárogtatások igen gyakoriak, ráadásul rögtön kommentárokkal is fűszerezik. Egyes nyomozóhatóságoknál valakik fontosnak érzik, hogy ilyen információkat kiadjanak. Ez elfogadhatatlan.
– És mit tehetnek?
– Semmit. Hogyan is tudnám bizonyítani, hogy az ügyészség adta ki az iratot? Hiába egyértelmű, hogy kinek az érdekeit szolgálja a szivárogtatás.
– Mindezek ellenére még mindig vonzó pálya az ügyvédkedés. Akár örülhetnének is, hogy mostantól kevesebb lesz a konkurencia, hiszen radikálisan csonkolta a kormány a jogászképzést, a tavalyi 800 helyett csak 100 államilag támogatott hely van a jogászszakon, és persze azok többségét is a katolikus egyetem kapta.
– Méltánytalan a társadalmi mobilitás szempontjából, ami a keretszámokkal történt, és hosszú távon a minőség ellen hat. Az egyetemek fizetős, de nem feltétlenül jó minőségű hallgatókkal töltik majd fel a helyeket, ez nem tesz jót a rendszernek. A jogi diploma jellegét és a jogi oktatást kellene úgy átstrukturálni, ahogy az a legtöbb országban van. Ennek az a lényege, hogy ez általános műveltséget, egy általános gondolkodási készségmódot, logikai rendszert adjon a diploma. Akik ezt megszerzik, azoknak sokkal kisebb részét kéne a szorosan vett jogi pálya felé terelni: arra biztatnám a fiatalokat, hogy legyenek újságírók, menedzserek, ahol ezt a gondolkodást sikerül kamatoztatni. Csakhogy az elmúlt években a joghallgatókba azt plántálták, hogy ha nem vagy bírósági fogalmazó, közjegyző, ügyvéd, akkor az egy tévút, akkor sikertelen vagy. Ennek következménye, hogy mindenki ügyvédjelöltnek jött, mivel a bírósági, ügyészségi, közjegyzői vonalon szigorú keretszámok vannak. Ezért voltak olyan hangok, hogy túl sok az ügyvéd. Ami viszont lett, annak nagyon nem örülünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
