Június elején egy olaszországi tornáról hozták el az elsőnek járó serleget, és már az ukrajnai Eb-re készülnek, amelyen tavaly másodikak lettek. A magyar futballválogatott. Mármint a magyar drogfoci-válogatott.
Péntek délután, ahogy minden héten, hóban, fagyban, napsütésben, az Orczy-kert kis focipályáján a sárgák és a pirosak játszanak. Jobban mondva drogfüggőségükkel küzdő kamaszok, felnőttek, szőkék, barnák, fiúk és egy cingár lányka, aki levegő után kapkodva játssza végig az egyórás edzést. Edzőjük, Oláh Péter, az életében először futballozó, összeesés határán álló lánynak azt javasolja, hogy pihenjen egy kicsit, mire az a válasz érkezik: „úgy haszontalan vagyok”. Ilyen mondatokból, önkéntelen mozdulatokból, a pályán elfoglalt pozícióból, a csapatjátékban vállalt szerepből olvasnak azok a segítők, akik a futballt terápiás eszközként használják. A „játékosok” is dolgoznak, nemcsak a labdával és nemcsak a győzelemért, hanem olyan egyéni és közös célokért, mint elviselni egymást és magukat, szerepet vállalni és szabályokat elfogadni egy keretrendszerben.
„Számomra az olaszországi tornán az volt a legnehezebb, hogy emberek között mozgok. Fel kellett dolgoznom, hogy ott vagyunk, együtt és olyan sokan – mondja Zsófi, akit 14 év szerhasználat és 8 hónap terápia után vitt magával a Megálló Csoport Alapítvány az itáliai Leccében megrendezett rangadóra. – Pont egy ilyen utazásnál voltam, több mint egy évtized után először tiszta.” Annak, hogy valaki a csapat tagjaként elutazhasson egy versenyre, nem feltétele, hogy teljesen szermentes legyen, nem a terápiában elért eredmények alapján válogatják a keretet – és persze nem is a futballtudás vagy nem alapján. „Volt olyan, aki egy napja jött be hozzánk a Megállóba, amikor magunkkal vittük – meséli Olaszy Csaba, az alapítvány vezetője. – Sőt olyan is előfordult, hogy tíz új embert vittem magammal hegyet mászni. Ott sok minden eldőlt, aki velünk maradt, azt hosszú távon megnyertük.” Oláh Péter is azt mondja, nem számít, bár ritka, hogy valaki bedrogozva menjen edzésre. „Kifejezetten jól is elsülhet a dolog: rájön az illető, hogy mennyivel nehezebben megy a játék, a csapatban való lét, és legközelebb tisztán jön. Ezek a felismerések nagyon fontosak a terápia szempontjából.”
A Megálló Csoportot volt drogfüggők alapították 15 évvel ezelőtt olyanoknak, „akik az élet nevű játékban nem értik a játékszabályokat”. A munkatársak – mivel maguk is megtapasztalták – rájöttek, hogy mindenkinek a maga útját kell végigjárnia a gyógyuláshoz, kényszerítő erő nélkül, saját döntése alapján, de együtt, csoportban, az „Én drogozom, mi meggyógyulunk” alapgondolatot a gyakorlatba átültetve.
„A terápia szempontjából már az is nagyon fontos, hogy együtt megyünk valahova, egy bizonyos célért együtt küzdünk, csapatként működünk” – mondja Tibi, az alapítvány munkatársa, szintén felépült drogfüggő. A leccei kupán a szokásos felállásban szerepelt a csapat: segítők, köztük korábbi szerhasználók és terápiások együtt játszottak, fiúk-lányok vegyesen, a legkülönbözőbb futballtudással. A nemzetközi tornán a függők mellett mentálhigiéniás munkatársak és pszichiátriai betegek is részt vettek. Azoknak, akik agresszív jeleneteket, elvonástól őrjöngő csapatjátékosokat, a fűszálakat számolgató depressziósokat vizionálnak egy ilyen eseményen, csalódniuk kell.
„Pszichiátriai betegeknél gyakran előfordul, hogy lassabbak, a csapatjátékuk nem annyira összeszedett, viszont nem idegesítik fel magukat, soha nincs például verekedés, és többször segítették fel egymást a játékosok” – mondja Tibi. – Amikor megnyertük a döntőt, az ellenfél odajött, átöleltek minket, úgy ujjongtak, mintha ők nyertek volna – teszik hozzá a 17 éves Gábor, aki zárt intézeti rehabilitáció után a Megállóban folytatja a terápiát. A résztvevők beszámolója szerint a torna egész ideje alatt fantasztikus volt a hangulat, a nyitórendezvényt – amelyet még óriásplakátok is hirdettek a környéken – a város nagystadionjában tartották. „Olaszországban, ahol a sport- és élményterápiának komoly hagyománya van, ez természetes. Ez a „Calcio de dilettantistico”, azaz a dilettánsok fesztiválja! Azt jelenti, hogy a dilettánsok is focizhatnak, nekünk is éghetnek a lámpák! – ironizál Mihaldinecz Csaba, az alapítvány munkatársa. – Tavaly Triesztben a Marco Cavallo Kupán – amelyet szintén mi nyertünk meg – a híres bíró, Fabio Baldas vezette a döntőt. Itthon ezzel szemben a Megálló csapatát futball és terápiás eredményeinek ellenére sem támogatják a kormányzati szervek, szponzorokat sem igen találnak. Az utazáshoz szükséges körülbelül 300 ezer forintos összeg a szokásos módon gyűlt most is össze: magánadományokból – köztük Kiss Tibornak, a Quimby frontemberének támogatásából, aki maga is a csoport segítségével gyógyult fel függőségéből – és a résztvevők hozzájárulásából. És nagy valószínűséggel az augusztusi Eb-re is hasonló módon juthatnak ki. Az Eb-nek becézett EuroTC (azaz Európai Drogterápiás Közösségek Egyesülete) futballgálán 2002 óta vesz részt az alapítvány csapata – az idei rangadót az ukrajnai Lvivban tartják.
És hogy miért a Megálló csapata a magyar drogfoci-válogatott? „Mi mondjuk azt magunkra – vallja be Mihaldinecz Csaba –, mivel az ilyen játékok kritériumainak megfelelünk: a csapat gerince olyan személyekből tevődik ki, akik szeretnek focizni és értik a játékot, hiszen számtalan metaforikus mozzanat van a játékban: szerepek, pozíciók, szabályok, kommunikáció – minden, amit egy felépülőben lévő drogfüggőnek újra kell tanulnia.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
