Kalandozás helyett együttműködés

– Ön talán az utolsó mohikán… – Bár az indiánregényeket szeretem, utolsó nem szeretek lenni. Hogy érti ezt? – Szinte egyedüliként maradt hivatalban azok közül, akiket még az előző kormány javasolt, delegált, vagy nevezett ki. – Valóban az előző miniszterelnök javasolt, de az Európai Parlament választott meg az Európai Bizottság tagjának az Európai Tanács jóváhagyásával, a Barroso elnök által benyújtott listán. A mandátum ötéves, a tagállami kormányok által le nem rövidíthető. Itthon gyakran el kell mondanom, megteszem most is: biztosként nem Magyarországot, hanem az uniót kell képviselnem. Magyarországnak azzal használok leginkább, ha közmegelégedésre végzem a rám bízott szakpolitikai munkát, én pedig ezen vagyok. – Itthon közben szinte nincs nap, hogy ne érkezne hír leváltásokról, személycserékről, köztisztviselők elbocsátásáról. – Eljutott hozzám is a magyar szakszervezetek tiltakozása. Az Európai Bi - zottság nevében ezzel kapcsolatban annyit mondhatok, hogy a szociális párbeszéd fenntartása, a munkavállalói szervezetekkel, a szakszervezetekkel való folyamatos párbeszéd és érdekegyeztetés uniós alapkövetelmény. A bizottság természetesen nem mondhatja meg, hogy egyes ágazatokban hány köztisztviselőre van szükség, azt sem, hogy személy szerint kire, de minden jelentős döntésnek a szakszervezetekkel való egyeztetés alapján kell megszületnie. Az Európai Bi zottság tagjaiként mi rendszeresen konzultálunk az európai szakszervezetek képviselőivel, mi ezt tekintjük európai normának. – Milyen a kapcsolata a kormánnyal? – Korrekt, szakmai jellegű. – Pedig jelölésekor sok kritikát kapott a Fidesztől. – Az még a kampány idején volt, a kormány megalakulása óta viszont több új miniszterrel és államtitkárral találkoztam; elsősorban azokkal, akik az EU-ügyekben, valamint a gazdaság-, foglalkoztatás- és szociálpolitikában illetékesek. E megbeszélések keretében nemcsak a szakpolitikai kérdésekről váltottunk szót, hanem a januártól kezdődő magyar elnökségről is, ennek eredményes lebonyolításához ugyanis a kabinetem segítséget tud nyújtani. – Éppen fél éve, hogy az Európai Parlament bizalmat szavazott önöknek. Hogyan értékelné a nyitányt? – Februárban az új bizottság repülőrajtot vett. A Lisszaboni Szerződés késedelmes ratifikációja miatt az eredetileg tervezett időpontnál több hónappal később alakulhattunk meg, s így összetorlódtak a feladatok. Mégis kevesebb, mint egy hónap kellett hozzá, hogy a bizottság letegye az asztalra az unió tízéves fejlesztési tervét, az Európa 2020-at. Ugyanakkor szinte folyamatosan elemeztük a görög helyzetet, amely – nem túlzás – alapjaiban rengette meg a gazdasági és monetáris együttműködés szerkezetét. Új alapokra kellett helyezni a gazdasági kormányzást, ami két lépésben, május-június folyamán történt meg.

– Említette Görögország gondjait: látnak önök hasonlóságot Magyarország és Görögország pénzügyi helyzete között? – Görögország egyedi eset, mégis egy általánosabb probléma mutatkozott meg a múlt év végén elmélyült pénzügyi válsággal. Az általános, tehát a görög sajátosságoknál jóval komolyabb és komplexebb probléma abban áll, hogy létezésének első tíz évében az euró elfedte az euróövezet tagországainak adósi pozíciói közötti eltéréseket. A 2008 óta tartó válság egy viszonylag kései szakaszában pedig az derült ki: nem tisztázott, hogy bekövetkezhetnek-e államcsődök az euróövezetben vagy sem. A piacok erre az ambivalenciára – szokás szerint – pánikszerűen reagáltak, ami veszélybe sodorta az unió több más tagországát is, főként Dél-Európában és a Balkánon. Mivel pedig a kis probléma, vagyis Görögország helyzete, elfedte a nagyot, a Gazdasági és Monetáris Unió kormányzásának hiányosságait, több fontos döntés is a kelleténél lassabban született meg. – Megrengette a forintot, amikor fideszes politikusok görög–magyar gazdasági párhuzamot vontak… – Görögországnak a fél évvel ezelőtti helyzete elvileg hasonlítható volna Magyarországnak egy jóval korábbi állapotához, de még így is megtévesztő a párhuzam, mivel a görög hiány az eurót destabilizáló tényezővé tudott válni, egy újabb magyar egyensúlyvesztés viszont – még ha hasonló mértékű is volna – nem jelentene ugyanolyan kockázatot. A kérdésben felidézett nyilatkozatok tehát egyáltalán nem segítették a tisztánlátást, amellett, hogy komoly károkat is okoztak pénzben, reputációban. – Mi a szerepe a válságkezelésben az ön szűkebb szakterületének, a foglalkoztatás- és szociálpolitikának? – A válság következtében a munkanélküliségi ráta magasra szökött Európában, bár nem nőtt olyan meredeken, mint az Egyesült Államokban. Idén már a legtöbb EU-tagországban gazdasági növekedés mérhető, ám a munkahelyek száma csak később kezd nőni. Jelenleg csak kevés tagállamról mondható ez el, bár biztató jel, hogy Németország a kevés kivétel közé tartozik. A mi feladatunk az, hogy elérjük, a gazdasági növekedés megindulását mihamarabb kövesse a munkanélküliség csökkenése. Szándékaink szerint az európai gazdaság új pályára állítható, és tíz év alatt el tudjuk érni a 75 százalékos foglalkoztatási rátát is. – Ha van munkahely, van jövedelem is, és enyhülnek a szociális feszültségek… – Ez elvileg igaz, de gondolni kell azokra a csoportokra is, amelyek nem, vagy csak korlátozott mértékben foglalkoztathatóak, így önmagában a munkahelyek számának bővülése nem védi őket a szegénységtől. A gyermekszegénység vagy az időskorúak egy részének nehéz helyzete ilyen; emiatt az Európa 2020 stratégia tartalmaz egy szegénység elleni programot is, egy számszerűsített célkitűzéssel együtt. Az a célunk, hogy tíz év alatt legalább 20 millióval csökkenjen a szegények száma az EU-ban. – Hol látják a legnagyobb nehézségeket, amikor a foglalkoztatás növelését megfogalmazzák? – A különböző kategóriák, például korcsoportok, eltérő sajátosságokkal bírnak, más-más feladatokat adnak például a fiatalok és az idősek, amikor munkahelyekhez akarjuk őket segíteni. Az ifjúság gondjainak eddig is kiemelt figyelmet fordítottunk, de hamarosan indul az idősebb munkavállalókkal foglalkozó kezdeményezésünk is. Ami az előbbit illeti, elmondhatom: Magyarországon sajnos még az amúgy is magas európai átlagnál is rosszabb a helyzet. Míg az EU átlagában a 2009-es adatok szerint 19,6% az ifjúsági munkanélküliség, addig Magyaror szágon ez a szám 26,5%. Ennek nyilván összetett okai vannak. Az Európai Bizottság szakértői is sikeres programnak nevezik a magyarországi START-ot, amely 2005-től a fiatal munkavállalók foglalkoztatásához adott támogatást, de áttörést – különösen a válság miatt – ez sem tudott elérni. Tapasztalatai mindenesetre hasznosak, hiszen egyszerre gondolt a pályakezdők, a vállalkozások és a hátrányos helyzetű csoportok érdekeire. Magyarországra is igaz az, hogy a képzés és a szakképzés nem mindig követi a valós igényeket, a nyelvtudás hiánya pedig a mobilitást nehezíti meg. – Miként tud segíteni az unió szegénységellenes programja a cigányság helyzetén? – Az Európai Unió nem oldhatja meg a tagállamok helyett a cigányokkal kapcsolatos összes gondot, de anyagilag támogathat kiemelten hasznos kezdeményezéseket, és rászoríthatja a tagállamokat a cigányság társadalmi integrációjának felgyorsítására. Az egyes tagállamok a pozitív tapasztalatokat is megoszthatják egymással. A cigányságról, mint „vándorló törzsről” szóló nyugati klisékkel szemben mi például elmondhatjuk, hogy a rendszerváltozás előtt a magyarországi roma férfiak nagy többsége rendszeresen dolgozott, komolyan vette a munkahelyét, amelyeket csak a gyors piacgazdasági fordulat sodort el. Bármily közhelyesen hangzik, végső soron három dolog fontos a cigányság felzárkóztatásában: az oktatás, a szakképzés és a munkahely. Ezek alapvetően tagállami hatáskörben tartoznak, de ösztöndíjakkal, a jó példák megismertetésével, az anti-diszkriminációs eredményekhez kötött támogatásokkal és a mobilitás, tehát a más uniós tagállamokban való munkavállalás megkönnyítésével az EU is sokat tehet a romákért. Az Európai Bizottság már eddig is sok százmillió eurót költött különböző roma- programokra. Létezik a Roma Platform, amelyben uniós tisztviselők és elismert szakértők hangolják össze a romapolitikát. – Mindezek ellenére a gondok szaporodni látszanak. Néhány héttel ezelőtt a francia kormány keményen fellépett az országban megtelepedett, főleg romániai romákkal szemben. Az intézkedések komoly felhördülést is kiváltottak. Történt-e bármiféle egyeztetés Párizs és Brüsszel között, s ha igen, abban önnek volt-e szerepe? – Az Európai Bizottság hatásköre korlátozott ilyen esetben, de ez nem jelenti azt, hogy semmit sem tehet. Alapelvként azt kell elfogadni, hogy a huszonhét tagállam valamennyi polgára egyben az Európai Unió polgára is: romák éppúgy, mint nem romák. Márpedig az egyik közösségi irányelv egyértelműen kimondja, hogy minden uniós polgár szabadon mozoghat az összes tagállam területén. Uniós állampolgárt egy másik tagállam területéről csak az ő személyes viselkedése miatt lehet kitoloncolni, és kizárólag akkor, ha az „valódi, azonnali és súlyos fenyegetést jelent valamely alapvető társadalmi érdekre”. Kollektívát tehát nem lehet kitoloncolni, csak egyes embereket, ha vonatkozik rájuk ez a tényállás. Az is kérdéses persze, hogy az ön által említett politikusi bejelentést milyen tényleges lépések követik a francia hatóságok részéről. Az Európai Bizottságnak ennek fényében kell az esetleges lépéseket megfontolnia. – Tapasztalja ön a romákkal szembeni előítéletek növekedését Európában? – Nem előítéletről beszélnék, legalább is én nem ezt tapasztalom. A nyugati közvélemény – és ide értem az északeurópait is – most, az unión belüli migráció következtében szembesül sok olyan társadalmi problémával, amelyről eddig nem tudtak. Vagy a mérték és a romló tendencia nem volt ismert számukra. Májusban Helsinkiben jártam, és túlzás nélkül mondhatom, a romaügy volt a leggyakrabban felvetett kérdés ott is. Sok az ösztönzés, mi pedig keressük a megoldásokat. Ezt szolgálja az a bukaresti konferencia októberben, amely az uniós pénzügyi eszközök hatékonyabb felhasználási lehetőségeit kutatja a cigányság helyzetével összefüggésben. – Ön a felelőse a bizottság részéről a nyugdíjrendszereknek is. A gazdasági válságkezelés egyik kritikus területe volt ez nálunk is, másutt is. Mi dolga az Európai Bizottságnak a nyugdíjakkal? – A bizottságnak a nyugdíjakkal kapcsolatos úgynevezett zöld könyvét, amelyet május végén tettünk közzé, hárman dolgoztuk ki: Michel Barnier belső piacokért felelős biztos, Olli Rehn pénzügyi biztos és én, mint a csoport vezetője. Célunk az, hogy a nyugdíjrendszerek biztosítsanak elégséges, biztonságos és fenntartható jövedelmet a nyugdíjasok számára. E három tényező mindegyikét valamilyen formában kikezdte a pénzügyi válság, megmutatkoztak a hiányosságok, gyengeségek. Az egyes tagorszá-gokban eltérő módon, hiszen a nyugdíjrendszerek sokfélék; nincs két ország az EU-ban, amelynek teljesen egyforma lenne a nyugdíjrendszere. Hasonlóak viszont a demográfiai folyamatok, a munkaerőpiaci tendenciák, valamint a válság hatásai is. Ezekre reagálva kezdeményezünk egy higgadt, tárgyilagos vitát, amely november közepéig fog tartani. A válságkezelés keretében az elmúlt egy-két év során az egyes tagállamokban már számos döntés született a nyugdíjak szintjéről, vagy a korhatárról. Ezek meghozatala néha elkerülhetetlen volt, ám ideális az volna, ha a nyugdíjrendszert érintő döntések valamennyi hosszú távú tényező együttes mérlegelésével, konzultáció és megegyezés alapján születnének. – Azt hallani: a tárgyalás ugyan még zajlik, de az ítélet már megvan; egységesen hetven évre akarják emelni a nyugdíj- korhatárt az EU-ban. – Tőlem nem áll távol a jó humor, de ez egy rossz vicc. Felbukkant a sajtóban, jóval azelőtt, hogy a zöld könyv egyáltalán megjelent volna, és csak nem akar eltűnni. Az előbb is hangsúlyoztam: nincs egységes megoldás, mivel annyira nagy a változatosság az unióban. Ami kétségtelen, hogy a várható élettartam amúgy örvendetes növekedése következtében a nyugdíjjogosultság korhatárának emelése aligha elkerülhető. Egyszerűen fogalmazva: ha egyszer tovább élünk, tovább is kell dolgoznunk. Ennek felismerésén túl Brüsszelben azt is kutatjuk, mit lehet tenni például az egészségvédelem és a felnőttképzés terén annak érdekében, hogy az aktív életpálya meghoszszabbodását az emberek elsősorban pozitívumként, lehetőségként éljék meg. Az pedig, hogy a nyugdíj-korhatárt illetően hol, milyen mértékű teendők vannak még hátra, országonként változó. – Van még dolga Magyarországnak e téren? – Magyarország azok közé tartozik, ahol a korhatárral kapcsolatos alapvető kiigazítás már megtörtént, de fontos részleteket illetően vannak további kérdőjelek. – Itt van mindjárt egy aktuális kérdőjel: mi a véleménye a magán nyug díjpénztárak államosítására vonatkozó magyar kormányzati szándékról? – Elkerülhetetlen, hogy egyes tagországokban a folyamat részét képezze a kilencvenes évek nyugdíjreformjainak kritikai elemzése. Valóban meg kell vizsgálni, mennyiben váltották be a hozzájuk fűzött várakozásokat a magán nyugdíjpénztárak, és hol van olyan elem, amely korrekcióra szorul. – Vagyis a magyar kormány szándékát nyitottsággal fogadná az Európai Bizottság? – Egy kialakult rendszer teljes felforgatását sehol sem ösztönözzük, de egy türelmes, konstruktív elemzésben és korrekciós folyamatban partnerek tudunk lenni. Ez az útkeresés kiterjedhet a magánnyugdíjpénztárak bevezetése és az államháztartási hiány kiszámítása közötti összefüggésekre is. – Ha már hiány: bekapcsolódott-e a kormány és az EU, illetőleg az IMF közötti gazdaságpolitikai vitába? Egyáltalán: mit gondol a tárgyalások megszakadásáról? – Nem kapcsolódtam be, Olli Rehn kollégám kezében futnak össze a szálak. Annyit persze látok, hogy a brüsszeli illetékeseket meglepték azok a nem kellően megfontolt megnyilatkozások, amelyek nem sokkal a választások után megingatták az ország iránti befektetői bizalmat. Ezért most az a fontos, hogy a magát bajba sodró kormány elsősorban a bizalom helyreállításán dolgozzon. – Lát esélyt a konvergenciapálya mó - dosítására, vagyis arra, hogy az Európai Bi zottság felmentést adjon a magyar kormánynak a 3 százalékos költségvetési hiánycél kötelező elérése alól 2011-ben? – Senki nem vitatja, hogy a recesszióból mihamarabb ki kellene lábalni, és megtalálni a növekedés és a dinamikus munkahelyteremtés útját. A válság tanulsága azonban az, hogy az EU tagállamainak össze kell hangolniuk gazdaságpolitikájukat, különben az együttes eredmény el fog maradni a lehetségestől. Ha van igény és elgondolás arra, hogy meggyorsítsuk a fellendülést, akkor azt célszerű együtt tennünk, nem pedig külön-külön kalandozva. – Jelenti-e ez azt, hogy ha a magyar kormány támogatókat talál ahhoz a szándékához, hogy lassabban kelljen elérnie az előírt 3 százalékos hiánycélt, akkor ehhez akár az októberi Európai Tanács is zöld jelzést adhat? Orbán Viktor ebben reménykedik. – Nézze, a tavasz folyamán nagyon nehéz – szakmailag és politikailag is bonyolult – tárgyalások eredményeként született meg az unió gazdasági kormányzásának új rendszere. A nagy többség most nem új ötleteket vár, hanem az új mechanizmus beindítását és – ezáltal is – a fellendülés elősegítését. Új kezdeményezéseknek általában akkor van létjogosultsága, ha új helyzet van. Én ugyan a munkaügyi és szociális miniszterek tanácsával dolgozom, de nagyon kíváncsi lennék arra, hogyan reagálnának a pénzügyminiszterek, illetőleg maguk a kormányfők – az elmúlt tíz év tapasztalatainak birtokában – arra a felvetésre, hogy a hiánycél elérése a korábban megállapodottnál lassúbb legyen akkor, amikor a kilábalás még ingatag alapokon áll, a megtakarításokkal rendelkező befektetők bizalma pedig a magas adósságot felhalmozott országokkal és vállalatokkal szemben továbbra is illékony. – A magyar hiánycéllal kapcsolatos tárgyalásokon mi határozza meg az Európai Bizottság álláspontját? – A bizottság – és ez egyébként a piacokra is igaz – nem elszigetelt problémaként vizsgálja a deficitet, hanem az általános egyensúlyhiány részeként. Ahol pedig az adósság szintje magasabb, ott a folyó hiányt is szigorúbban ítéli meg. – Magyarországon pedig magas az adósság szintje… – Így van. – Vagyis úgy tűnik, tényleg csak a szigort hangsúlyozzák. Tesz-e az unió ugyanennyit a növekedésért is? – A pénzügyi stabilitás megteremtése maga is szolgálhatja a fellendülést, amennyiben átlátható, konszolidált viszonyokat teremt, megteremtve egy új beruházási ciklus feltételeit. Új beruházási lendület nélkül nem lesz növekedés és munkahelyteremtés. Ez azonban csak egy része a stratégiának. Az Európa 2020 segítségével megpróbáljuk bekurblizni az intelligens, tudásalapú gazdasági növekedést. Fontos további elem az egységes piac újrahangolása, amelynek érdekében a korábbi biztos Mario Monti egy alapos jelentést készített, felmérve a verseny és a mobilitás fokozásában rejlő tartalékokat. Ennek alapján most Barnier biztos készíti elő az egységes piac tökéletesítésére vonatkozó új kezdeményezéseket is. Ezek döntően a vállalati szférát érintik, de olyan javaslatokat is szülhetnek, amelyek a munka világával kapcsolatosak; a nyugdíjak hordozhatóságát vagy a kiküldött dolgozók helyzetének rendezését említeném. Az uniónak tehát van terve a növekedésre, s ezen az úton döntő lépéseket kell megtennünk mihamarabb. – Az interjú után a Szigetre megy. Magánemberként? – Magánemberként is ott lehetnék, de most dolgom is van. Az Európai Bizottság és az uniós elnökségi trió mind három tagja támogatta az idei Sziget fesztivált, a legtöbb pénzt – mintegy hetvenmillió forintot – a belga kormány adta. Amikor az egyik brüsszeli lap ezt sokallta, úgy válaszoltak: a budapesti Sziget fesztiválon hatásosan tudják megszólítani a fiatalságot. Ezért állítottuk fel közösen az Európai Találkozási Pontot, amely sikeres helyszín, és ahol magam is sok fiatallal találkoztam. Gondjaik jelentős része az én „port fóliómba” tartozik. Szeptem ber ben hozzuk nyilvánosságra a Mozgásban az ifjúság című közleményünket, amelynek célja a fiatalok hozzásegítése az első munkahely megszerzéséhez. Forrásaink végesek, de az ilyen projektek a tagállamoknak is követendő példát jelenthetnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!