"Lesújtó a kép, amit a tizenévesek szexről alkotott felfogása, hozzáállása, szexuális képzettsége, érettsége, és az ezzel járó felelősség kérdése mutat."

 
VH, 2017. október 7.

"Az amerikai gyógyszergyártó cég, az MSD napokban kiadott közleménye szerint annak ellenére, hogy a mai 16 évesek fele aktív szexuális életet él, az első együttlét pedig átlagosan 15 éves kor körül megesik, a lányok 90 százaléka nem védekezik az aktus során. Nincsenek tisztában a következményekkel, vagy ha elméletileg tudják is, mi mindennel járhat a védekezés nélküli szex, struccpolitikát követve úgy gondolják, hogy velük az úgysem esik meg. Ehhez képest az abortuszok több mint 10 százaléka ma Magyarországon kiskorút érint, a világátlagot tekintve az összes szülés 11 százalékánál 18 évesnél fiatalabb az anya (nálunk ez az arány csupán 2,2 százalék), és – bár a számok nem magasak – arányaiban évről évre nő a kiskorúakat érintő nemi betegségek száma is. Az esetek hátterében – állítja az MSD-tanulmány – a felvilágosítás hiánya áll, ami első blikkre azért tűnik hihetetlennek, mert egy mai gyerek akkor is szextémába botlik, ha csukott szemmel jár az utcán vagy tapogat a virtuális térben." 

- A kamaszok 90 százaléka nem védekezik az első aktus során
- A szex minden második családban tabu, ugyanakkor a médiából és az internetről dömpingszerűen ömlik a szexuális tartalom: ez a kettősség szorongást okoz a gyerekben
- A szülői támogatás fontosabb lenne, mint az iskolai felvilágosító órák

A Yelon.hu weboldal és a Yelon mobilalkalmazás a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány online szexedukációs programja, mely olyan szakmai, de közérthető segítséget nyújt a 10–18 éves fiúknak és lányoknak, amit a weben magyar nyelven máshol nem találnak meg. A program része egy ingyenes chatszolgáltatás is, ahol a kamaszok név nélkül tehetik fel a testképükkel, szexualitásukkal összefüggő kérdéseiket, melyekre személyre szabott válaszokat kapnak a Yelon képzett szakembereitől.


Csejtei Orsolya összeállítása
"Visszatért a kötőtű" címmel a friss VH-ban olvasható.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és következő lapszámunk megjelenéséig az árusoknál kapható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!