Hogyan kell elmondani egy kiskamasznak, hogy anyu és anyu miatt nem vették fel az iskolába?
- Amivel az egyházi iskola nem foglalkozik, az pont az éppen elfogadásra nevelő alternatív iskolában volt ok az elutasításra.
- Tabukat döntő, precedensértékű pert nyert a pár.
„Nem tudom elmondani, milyen érzés volt leülni a gyerekemmel, és megmondani neki, hogy nem járhat az új iskolába. Nem értette. Nekem meg el kellett magyaráznom, hogy az, amiben ő egy évtizede él, és amit teljesen normálisnak tart, az most problémává vált. Hogy a családi állapota miatt nem mehet a választott iskolába, amiért olyan nagyon lelkesedett, azért, mert nekem, az anyjának nem férjem van, hanem élettársam. Aki nő” – ez volt az a pont, ahol Schmidt Orsolya úgy döntött, nem hagyja annyiban az ügyet.
Párjával bejegyzett élettársi kapcsolatban tíz éve nevelik közösen a két gyermeküket, akik Orsolya korábbi házasságából születtek. S bár a saját életükből tudnának rossz tapasztalatokat sorolni, családként sem eddig a pontig, sem a későbbiekben („ezt azért lekopogom”) nem érte őket semmilyen negatív diszkrimináció. Épp ezért volt számukra borzasztó élmény az, amin keresztül kellett menniük. 13 éves fiukat szerették volna egy olyan iskolába átíratni, ahol egy befogadó, jó szellemiségű közegben tanulhat tovább, ahol megfelelő figyelmet kaphat. „Régóta kerestünk egy ilyen helyet, és a Kispesti Waldorf Iskola jó választásnak tűnt. Leveleztünk a tanárnővel, akinek az osztályába járni szerettünk volna, elég sokat kellett ugyanis várni arra, hogy legyen hely. Aztán a személyes találkozás is jól sikerült, mindenki nagyon lelkes volt, én is, a fiam is, akinek nagyon tetszett a hely, ezért boldogan készült rá, hogy oda járhat majd. És úgy látszott, hogy a tanárnő is szimpatikusnak talál minket, egészen addig, amíg el nem mondtam, hogy a fiamnak nevelőanyukája van. Igaz, ott és akkor a szeme se rebbent, másnap azonban kaptam egy levelet, amelyben azt írta, családi állapotunk miatt nem tudja vállalni, hogy a fiamat felvegye az osztályba. Úgy fogalmazott: a közösségre való tekintettel hozta meg ezt a döntést” – meséli Orsolya. Hatalmas csalódásként élték meg mindannyian, hogy az iskola, ami annyira tetszett nekik, nem látja szívesen őket. Ha lehet szerencsét emlegetni ebben a történetben, akkor talán azt érdemes kiemelni, hogy ebben az időszakban írta a szakdolgozatát, szociális munkásnak tanult, választott témája pedig a „Leszbikus családok diszkriminációja Magyarországon” volt.
Ha öt évvel ezelőtt történik az eset, ő maga sem tudja, hogy kihez forduljon. Ám diplomamunkája írása közben megismerte azokat a szervezeteket, amelyeken keresztül segítséget kérhet. A Háttér Társaság adta a jogászi segítséget, így fordultak az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH).
A tárgyaláson Orsolya mellett az iskolát is meghallgatták, ők ekkor arra hivatkoztak, hogy nem is kifejezetten az osztályközösség, mint inkább a két anyuka által nevelt gyermek érdekében volt szükség az elutasításra, mivel az osztályban számos atrocitás érte volna. Végül az EBH döntött: elmarasztalták az iskolát, megállapították, hogy jogsértést követtek el, és 50 ezer forintos bírságot szabtak ki rájuk. Mielőtt bárki kevesellné az összeget: oktatási intézmények esetében még ez is kirívóan magasnak számít.
Amikor Orsolyát arról kérdezem, megbánta-e akár csak egy percre is, hogy belement ebbe a hosszadalmas jogi procedúrába, amelynek a végén neve gyakorlatilag összeforrt egy ilyen üggyel, és mindazzal, ami ennek kapcsán még előjöhet, határozottan rázza meg a fejét. „Azt előre leszögeztem, hogy rajtam kívül senki, sem a gyerekeim, sem a párom nem szerepelhet sehol. Én viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy belementünk és küzdöttünk az igazunkért. Nem csak magunk miatt. Ha senki nem csinál semmit, soha nem történik semmi” – fogalmaz. Nekik már senki nem adhatja meg azt az örömet, hogy a gyermekük abban a közösségben nevelkedjen, ahová annyira szeretett volna tartozni. Nekik ez egy fájdalmas és keserű tapasztalat, egy időnként megalázó procedúra, egy megváltoztathatatlan törés az életükben.
Viszont utat mutathat ez a döntés sok más intézmény számára, felnyithatja a szemét sokaknak, akik eddig igyekeztek figyelmen kívül hagyni a gyermeket nevelő azonos nemű párok problémáit. Alapvetően biztató az EBH által hozott döntés, hiszen kimondja: nem lehet senkit amiatt hátrányos helyzetbe hozni, mert egy bizonyos típusú családban (akár két anya, akár két apa gondoskodásában) él. „Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy hányan élnek ilyen családokban. Az biztos, hogy a fiatalabb generációk már bátrabban vállalnak idehaza is gyermeket, így fel kell készülni arra, hogy hamarosan ezek a szülők és gyerekek megjelennek a mindennapjainkban” – magyarázza Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogi programjának munkatársa. Szerinte azért is fontos pontja ez a hazai közéletnek, mert Orsolyáék esete egy rendszerszintű problémára világít rá. „Sem az iskolák, sem a pedagógusok, de valójában az egész társadalom nincs felkészülve arra, hogyan viszonyuljon egy ilyen családhoz. A melegség, és az ehhez kapcsolódó témák, mint például az azonos nemű párok gyermeknevelése még mindig tabunak számítanak. Elsősorban arra kellene koncentrálni, hogy a tanárok kellőképp tájékozottak legyenek, hogy aztán a diákokat is megértésre, elfogadásra, toleranciára taníthassák.”
Mindezek után meglepőnek tűnik, hogy a Háttér Társaság jogsegélyszolgálata is most először találkozott olyan esettel, amikor egy gyermeket ért negatív diszkrimináció azért, mert két azonos nemű szülő neveli. Azt még csak megtippelni sem lehet, hány ilyen eset nem kerül sohasem napvilágra, hiszen a szülők a gyermekek érdekeit szem előtt tartva sok esetben inkább a hallgatást választják. De nem csak ők.
„Volt esetünk, ahol a pedagógus a sokadik zaklatás és elbocsátás után mert csak hozzánk fordulni segítségért. Munkahelyeken is találkozunk ilyen esetekkel. Az utóbbi években egyre többen keresnek meg minket különböző diszkriminációs és zaklatásos esetekkel. Hogy ennek az-e az oka, hogy egyre több az ilyen eset, vagy csak jogtudatosabbakká váltak az emberek, nem tudjuk megmondani.” Dombos Tamás szerint a legfőbb probléma még mindig az, hogy jogszabályok kuszasága és a problémák elhallgatása miatt kevesen tudják, hogyan viszonyuljanak ehhez a családmodellhez.
Az elmarasztalt iskola tudatta: az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntését elfogadja, még ha annak minden pontjával nem is tud egyetérteni. „Intézményünkben korábban még csak hasonló eset sem fordult elő. Mindig törekedtünk a diszkrimináció minden formájának elkerülésére” – fogalmaznak.
Orsolya fia jelenleg egyházi iskolába jár, ahol egyetlen pillanatig sem titkolták családi állapotukat. De úgy tűnik, nem is igazán foglalkoztat ez ott senkit.
Nem véletlenül szerették volna Orsolyáék Waldorf-iskolába íratni fiukat. Ott ugyanis elvben – a nevelési alapelvek értelmében – épp az elfogadásra nevelnek.
„A Waldorf-pedagógia annak művészete, hogy az emberben felkeltsük azt, ami megvan benne” – fogalmazta meg nevelési rendszerének lényegét Rudolf Steiner osztrák filozófus-tanár. Vekerdy Tamás a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, képmutatónak tartja az iskola magyarázatát arra vonatkozóan, miért utasították el a két anya által nevelt diákot. Az első hazai Waldorf-iskola megalapításában aktívan részt vevő pszichológus szerint az intézmény szembement saját pedagógiájuk értékeivel, mivel nevelési alapelveik közt kiemelt jelentőségű a különböző meggyőződések és sajátosságok tisztelete.
A Magyar Waldorf Szövetség is reagált az ügyre, tudatták: megismerték az ügy részleteit, és elfogadják az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát a Kispesti Waldorf Iskolával kapcsolatban. Fontosnak tartják azonban hangsúlyozni, hogy egyedi esetről van szó, „az egyenlő bánásmód elve, az esélyegyenlőség megteremtése, a másság elfogadása kiemelt elemként jelenik meg a Waldorf-pedagógiában” – írják közleményükben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
