A baljós bibliai előjel ellenére az MSZP és az Együtt 2014 tárgyalásán sikerült nagyságrendeket javítani az elmúlt időszakban kölcsönös üzengetésekben megnyilvánuló, feszültté vált viszonyon. Például mindkét fél jelezte: készek beállni a másik mögé is, nemcsak elé.

 
Közvélemény-kutatási adatok alapján a két párt közül az MSZP áll jobban: az Ipsos szerint a választókorú népességben az MSZP támogatottsága 15 százalék, az Együtt–PM-é 4, míg a biztos pártválasztók között 27, illetve 8 százalékon állnak. A politikusok népszerűségi sorrendjében Mesterházy Attila valamivel Bajnai Gordon előtt áll. A Medián legutóbbi felmérése szerint az MSZP 23, az Együtt–PM 10 százalékon áll a biztos szavazók között, ugyanakkor Bajnai Gordont a kormányváltást akaró választók 35 százaléka tartja megfelelőbbnek az ellenzék vezetésére és 37 százalék miniszterelnöknek, míg a Mesterházy Attilát 30, illetve 29 százalék. A Tárki kutatása szerint pedig az MSZP támogatottsága a teljes népességen belül 11, a pártválasztóknál 22 százalék, az Együtt–PM pedig 5 és 10 százalékon áll.

Tizenhárman ülték körül az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség még enyhén festékszagú, Alkotás úti pártközpontjában a tárgyalóasztalt. Az E14-et a hattagú elnökség képviselte – Bajnai Gordon, Juhász Péter, Kónya Péter, Szigetvári Viktor, Szabó Tímea és Jávor Benedek –, a szocialista pártot pedig a hét pártvezetőből álló küldöttség – Mesterházy Attila, Botka László, Harangozó Tamás, Tóbiás József, Lukács Zoltán, Gúr Nándor és Molnár Zsolt. A kezdeti hűvös légkör nemcsak a légkondinak volt köszönhető: a szocialista párt elnöke információink szerint az elmúlt időszak őket ért sérelmeivel indította az egyeztetést. Kifogásolta, hogy az E14 korszakváltónak nevezi magát, mikor az MSZP is megújult, és szóvá tette, hogy miközben elsőként Bajnai Gordon jelezte miniszterelnök- jelölti igényét, az ő hasonló megnyilatkozását élesen támadták többen is, de nehezményezte a „nokiásdobozozást” is, mondván: a vádak megdőlni látszanak, az érintett politikusok pedig már nincsenek a pártban. Egyik szocialista forrásunk szerint nem is lehetett másképp: tisztázni kellett a konfliktusokat – már csak azért is, mert a jobboldali sajtó szinte csak ezeken rugózik, és politikusaiknak emiatt kell magyarázkodniuk. Jelezték azt is: néha nehéz követni az E14 szándékait, mivel a mozgalomnak nem mindig van egyeztetett álláspontja.

Ezt követően azonban nyugodt légkörben és majdnem négy órán át folyatódott a tárgyalás. Megegyeztek abban, hogy a következő hetekben befejezik a programegyeztetéseket, a szakpolitikai kérdések finomhangolását, felmérik az egyéni körzeteket, tárgyalnak a közös egyéni jelöltekről, a listáról, a stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről – és minderről ősszel döntenek is. Az egyetlen hektikus pontnak továbbra is a lista tűnik: az MSZP továbbra is a közös, az E14 pedig inkább a külön listát preferálja.

Azt viszont végre mindkét fél egyértelműen kimondta, hogy a győzelem érdekében kész beállni a másik mögé – azaz akár Bajnai, akár Mesterházy lesz végül a listavezető, azaz a miniszterelnök- jelölt, az MSZP, illetve az E14 is felsorakozik mögé. Ez mindenképpen fordulatnak tekinthető Bajnai Gordon múlt heti beszéde után, amelyben a volt kormányfő jelezte: ő lesz a közös miniszterelnök- jelölt, és ugyanazt a támogatást kéri és várja a szocialistáktól, mint amilyet 2009–2010-ben miniszterelnökként kapott. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Mesterházy Attila a kölcsönösséget az együttműködésben bízó választók szempontjából fontos és megnyugtató üzenetnek nevezte.

Az összefogás kiszélesítése kapcsán szóba került Gyurcsány Ferenc is: a jelek szerint hiába tud több tízezer voksot hozni, a volt miniszterelnök inkább terhet jelent a demokratikus erőknek. Mindkét fél attól tart, hogy a bizonytalanok közül többet elrettent, mint ahány szavazót megnyerne, ezért a Demokratikus Koalíciót akkor várják a szövetségbe, ha a volt kormányfő nem lesz képviselő. Erről hivatalosan nem beszéltek a sajtótájékoztatón, amelyen főleg a jövő évi parlamenti választások tétjét hangsúlyozták. Bajnai szerint évtizedekre eldőlhet az ország sorsa, míg Mesterházy azt hangsúlyozta, hogy a 2014-es választás jelentősége csak az 1990-es súlyához mérhető. Arra a kérdésre, hogy az egyeztetés miért húzódott el, Mesterházy azt válaszolta: a szocialista delegációban több dohányos van, és szüneteket tartottak, hogy ők rágyújthassanak.

Bajnai Gordon és ötletemberei kezdettől fogva pontosan tudták, hogy a szocialisták nélkül nem győzhetik le a kétharmados Fideszt. Ám nem belülről akarták elfoglalni az MSZP-t, hanem kívülről iparkodott majorizálni, de még a választói támogatottságukat sem érték be – írja legfrissebb elemzésében Tölgyessy Péter, aki hatrészes sorozatban értékeli az Orbán-rendszerben kialakult helyzetet. Az elemző elég negatív véleménnyel van Bajnairól (nem sugárzik belőle az új Magyarország felépítésének eltökélt elszánása, egyre biztosabban visszasimul a szokásos hazai politika őszintétlenségébe, a szakértői karakteréből hiányoznak a költségvetési fedezetekről szóló konkrétumok), akinek miniszterelnök-jelöltségétől erősen húzódozik a saját belső dominanciaharcait lezáró MSZP. Ám a baloldal egésze nem áll annyira jól, hogy az ezután megnyerendő választók körében a volt kormányfőnél kevésbé alkalmasnak látott személyt állíthasson összefogása élére. Tölgyessy az MSZP-hez hasonlóan a közös listaállításban látja az ellenzéki győzelem esélyét, Gyurcsány Ferenc pártjának kezelését pedig ugyancsak problémásnak tartja, akárcsak azt, hogy a baloldalnak még a saját soraiban sincs általánosan elfogadott vezetője, és ha fel is függesztik dominanciaharcaikat, az együttes választási indulás még nem jelent kormányképes belső kohéziót. A remélt baloldali egység nálunk is könnyen fordulhat az olasz Olajfa-koalíciók vagy a szlovák Iveta Radicová vezette pártszövetség szomorú kormányzati kudarcába – jósolja Tölgyessy, aki szerint a régi baloldal esetleges választási sikere csak tovább szíthatja évtizedes riválisa harci kedvét. Orbán Viktorral, de akár nélküle is, az orbánizmus jó eséllyel továbbél, és folytatja birkózását a baloldallal – zárul az elemzés.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!