Orsós László Jakab kezében tartja az életét - Nem mindennapi The New York Times-riport

Köszönöm szépen, de inkább beszélgessünk Afrikáról! – utasította el elsőre a világ legnagyobb irodalmi szervezete, a PEN America nemzetközi fesztiváljának igazgatója a New York Times azon fölkérését, hogy a lap milliónyi olvasójának szeretett rovatában oldalnyi terjedelemben bemutassa a kultúrdiplomata egy tipikus vasárnapjának történéseit. Azzal, hogy később mégis kötélnek állt, nemcsak az általa irányított rendezvénysorozat PR-os munkatársainak kedvezett, de a lap május 1-jei számát olvasva a magyarok keble is büszkén dagadhat. Nem mindennap fordul elő, hogy egy világszerte közismert és megbecsült orgánum, melynek még az ajánló rovataiba való bekerülésért is komoly harcok folynak, ekkora figyelmet szán egy hazánkfiának. „Egészen döbbenetes hatása volt ennek a kis riportnak, pedig ahogy kiderül belőle, azon kívül, hogy kávézom, olvasok, bolhapiacra járok, hagyom magam sodortatni a nagyvárosi helyszínek között, tulajdonképpen nem csinálok a hétvégén semmit – hallatszik a nevetés a telefonvonal és a világ túlsó végéről. – Azóta is rengeteg levelet kapok, amikben megírják, mennyire nagyszerű, hogy megmutattam: egy megszállottan versengő városban sem kell mindig aktívan cselekedni ahhoz, hogy termékeny alkotók legyünk.”

Orsós László Jakab sikere persze nem csak a városi „lassulj le!” mozgalom tagjai körében mérhető, hiszen az általa szervezett rangos nemzetközi irodalmi fesztiválok, valamint az évközbeni PEN-rendezvények népszerűsége is bizonyítja munkája elismertségét. A múlt héten pörgő World Voices Festival pedig különösen jól sikerült: a 9 napos irodalmi összejövetelre 140 író érkezett a világ minden részéről, az 57, jórészt New York-i színházakban tartott rendezvények pedig 91 százalékos látogatottsággal futottak. De az afrikai irodalomra fókuszáló, kerekasztal-beszélgetéseket, felolvasásokat, előadásokat felvonultató idei eseménysorozat fontosságát nemcsak a résztvevők magas száma jelezte, hanem a sajtó kiemelt figyelme is. „Rengeteg esemény történik egyszerre egy ilyen nagy városban, az irodalom pedig nem a legvonzóbb ezek közül. A mi feladatunk az, hogy mégis olyan módon adjuk elő, hogy érdekelje az embereket” – mondja az igazgató, aki átalakítva az általa 2011 óta működtetett fesztivált, idén célként tűzte ki, hogy a végletesen sok sztereotípiával terhelt „fekete; problémás; fejlődő” kontinens irodalmát végre a saját értékén kezeljék. „Olyan ez, mintha egész Kelet-Európát orosz blokként ismertetnék, holott önálló, saját érvényű kultúrák sokaságaként létezik” – magyarázza a kényes témaválasztást, mely persze politikai felhangoktól sem mentes. De hát ez a politikai aktivitás a PEN America hagyományának fontos része Norman Mailertől Susan Sontagon át Salman Rushdie vezetőségéig – utóbbi volt az, aki Orsóst annak idején a programigazgatói pályázat megírására kapacitálta, s támogatásában részesítette. „Igazi politikai tétje is van a rendezvényeinknek, habár én mindig törekszem összefésülni a művészeti és a politikai szálakat. De nem véletlen, hogy – a fedő alatt tartott rasszista forrongás idején – az afroamerikai közönségünk jelentősnek volt mondható az idén. Elszántak voltak és dühösek.”

A Zala megyei gellénházai otthontól a New York Times „hírességek papucsban” kolumnás rovatáig bár valódi sikerekkel kövezett volt az út – az egyetemi katedrától a forgatókönyv- és újságíráson, valamint szerkesztésen át a kultúrdiplomáciáig –, Orsós László Jakabot leginkább az új kihívások érdeklik (már a jövő évi mexikói irodalmat tematizáló fesztivál tartja izgalomban), s bevallása szerint nem mereng a saját múltbéli döntésein. Azon sem, hogy kiment Amerikába, és azon sem, hogy nem jött vissza – hiszen saját kezében tartja az életét. Így volt ez, amikor kinevezték a New York-i Magyar Kulturális Intézet élére 2005-ben, amikor levezényelte 2009-ben a magyar kulturális évadot, amiért aztán odakint dicséretet, idehaza a szokásos szélsőjobbos támadást kapta jutalmául, vagy amikor elnyerte a PEN fesztiváligazgatói posztját.
„Hazamehettem volna, de nem akartam, mert nem nagyon lett volna ott helyem. Ahogy ma sem. Ezt mutatja az is, hogy amióta a fesztivált vezetem, ez az első megkeresés Magyarországról” – összegez Orsós, aki azt is elárulja, hogy nemcsak itthonról, de az általa korábban irányított magyar intézettől sem kereste 2010 óta senki. „Feketelistán vagyok – mondja –, a stábom mindig nevet ezen, miközben minden más külföldi kulturális intézettel együtt dolgozom, az irodáink is 5 percre voltak egymástól évekig, de tudomást sem vettek a fesztiválról. A legszomorúbb az egészben, hogy a nyilvánvaló politikai megfontolások az otthoni írókat sújtják. Dehát ez annyira ismerős, hogy beszélni sem érdemes róla.”

S bár ilyenformán parlagon hever kiterjedt kapcsolati hálója a magyar kultúra népszerűsítésére, ő azért intenzíven érdeklődik és képben van a honi kulturális jelenségeket illetően. „Betegesen követem az eseményeket” – mondja, s bár elfogultsága és a távolság miatt nem ítélkezik a magyar kultúra jelen állapota felett, véleménye – ebből az egyszerre külső és belső szemszögből – sajátos és markáns.

„Nagyon marginálisnak tűnik most a magyar kultúra, miközben rengeteg érdekes és fontos projektet érzékelek. A kulturális közeg, tulajdonképpen mint minden releváns művészet, tökéletesen szembemegy a politikával: nincs sem támogatottsága, sem nyilvánossága. Klasszikus értelemben vett underground világgá lett. Ellenkultúra abból a szempontból, hogy a most dívó főirány nem is ismeri föl, amitől tovább marginalizálódik. Az emberekhez el sem jut a híre, a valóságos kulturális tevékenységnek ugyanis nincs nyoma a jobboldali sajtóban. Ez eleve következménye az ország súlyos antiintellektualizálódásának, ami az elmúlt években nagyon felgyorsult. Az irodalom, a filozófia, a képzőművészet le van söpörve, kivétel természetesen a provinciális és szervilis művészet. Ellenben a mélyben fontos kapcsolódások jönnek létre, ami talán életben tart, kitermel egy színvonalas, progresszív kultúrát.”

A nyitott, elfogadó magyar kultúra ma még csak vízió, Orsós László Jakab a Brooklyn-híd lábánál található otthonában viszont már ott sorakoznak a polcon a mexikói irodalom remekei, köztük a mexikói–amerikai határon beszélt titokzatos spanyol–angol keveréknyelven íródott könyvek, amik mind elolvasásra várnak. Pár hét múlva pedig már Mexikó Cityben folytat izgalmas beszélgetést többek közt az idén Oscar-díjakkal jutalmazott Birdman című film rendezőjével, Alejandro Gonzáles Inárrituval. De egyre inkább megjön a bátorsága ahhoz is, hogy újra publikáljon, mert bármennyire is „megpróbálja a produceri munkát a lehető legkreatívabban magára hajlítani”, nagyon hiányzik neki az írás. Magyarul gondolkodva angolul vagy angolul gondolkodva magyarul.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!