Tanulásra kényszerítette az iskolaigazgatókat is az államosítás: a korábban rutinnak számító feladatok most csak hosszas levelezések és telefonváltások árán oldódnak meg. Eltöltöttünk egy munkanapot egy gimnázium igazgatójával, hogy testközelből lássuk, miként telepszik rá az oktatás újjászervezése (kormánypárti interpretáció), avagy szétverése (ellenzéki vélekedés) a tanárok és a diákok életére.
Van, ami még a Hoffmann Rózsától terhelt vérzivataros időkben is állandó egy gimnáziumban: a portás az iskola kapujában. Itt, a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban mintha kedvesebb lenne, mint amire én emlékszem. Amúgy mintha mi sem történt volna a gimnáziumi éveim óta: a diákok a szekrényeik előtt gyülekeznek az első órákra várva, ki-ki egy kis romantikázással, csacsogással, mások némiképp megkésettnek tűnő készüléssel töltik a becsengetés előtti utolsó perceket. Az igazgatóra várunk, mert ő még nem ér rá. Reggeli napindító elfoglaltságát bizonyosan a kormányzati oktatáspolitikának köszönheti, tudniillik interjút ad. Ahogy elnézem, igencsak rutinosan teszi, volt alkalma gyakorolni az elmúlt hónapokban. Udvariasan előre engedjük az egyik kereskedelmi tévé stábját – hiába, a nézettség nagy úr –, addig is a gimnázium portása és gondnoka vezet be minket a magyar oktatási rendszer hétköznapi valóságába. Mondhatnak ők akármit, az igazgató nekik már nem főnökük. Az önkormányzat maradt a munkáltatójuk, de a tantestület év eleje óta a Klebelsberg Iskolafenntartó Központhoz tartozik. Arról így január végén sincs fogalmuk, mennyi is lesz a fizetésük, nem tudják azt sem, megkapják- e a korábbi évekhez hasonlóan a kerületi pótlékot, és hogy mennyi lesz a cafetéria. De a gondnokot most nem is ez nyomasztja, hanem a neoncső. Egymás után égnek ki ugyanis az osztálytermekben. Régen úgy volt, hogy szólt a gazdasági igazgatónak, az adott pénzt, a gondnok vett neoncsövet, kicserélte és kész. Most az önkormányzathoz kell neoncsőügyben is fordulni. Megtette, hivatalosan, ahogy illik. Most válaszra vár. Igen, a sokat emlegetett WC-papír-ellátással is gondok voltak, de az írásbeli felvételik előtt a vezetőség „valahogy szerzett” elegendőt. Azt mégsem lehet, hogy a leendő gólyáknak pont az ilyen stresszhelyzetben legyen a papírhiány az első benyomásuk a gimiről. A gondnoknak és a portásnak elsejétől a gimnázium korábbi gazdasági igazgatója a főnöke, aki most szintén önkormányzati dolgozó hivatalosan, de mindegy is, ők úgyis mindent úgy csinálnak majd, ahogy eddig. Mert akkor működött. „Nyolc éve dolgozom itt, én továbbra is úgy viszonyulok mindenkihez és a kéréseikhez, mint eddig.” Kormány tervez, gondnok végez.
Közben Somogyi László igazgató is végzett az interjúval, az irodájában fogad bennünket. Asztalán bőrkötésben a kedden aláírt megállapodás a minisztériummal. Somogyi aktív közéleti ember, az egyik szakszervezet elnökeként a héten állapodott meg a kormánnyal. Azt mondja, jelenleg ez a maximum, amit el lehetett érni, de ha a tantestületből mégis valaki sztrájkolni akarna majd, felőle nyugodtan megteheti. Az oktatás centralizálását továbbra is elhibázott lépésnek tartja, az új rendszert pedig rossznak, de most abban érdekelt, hogy élhetőbbé tegye a jelenlegi körülményeket. „A résztvevők akarata ellenére nyomják át a változtatásokat, pedig az oktatás tipikusan az a terület, ahol, ha nem sikerül megnyerni a pedagógusokat, akkor, ha a fejük tetejére állnak, sem fognak eredményeket elérni” – teszi hozzá. Bár azt mondja, a kezdeti problémák nagy része szépen lassan megoldódik, az optimizmust a realitástól a telefon gyakori csörgése különbözteti meg. Legtöbbször az igazgató új főnöke, a tankerületi igazgató van a vonal túlsó végén. Gond van ugyanis a pedagógusok bértáblán való átsorolásával, nem egyeznek a központi rendszerben lévő adatok azokkal, amit az iskola küldött át nekik. Az igazgató azt mondja, szerencséje van, az ő főnöke jóindulatú, együttműködő, tudomása szerint nincs ez mindenhol így. Már az is előrelépés, hogy van pénz az iskolánál a mindennapi kiadásokra. De fénymásolópapírt még mindig nem kaptak. Azt a gyerekek hozzák be otthonról. Vagy inkább a szülők munkahelyéről, nyilván.
A Berzsenyi egyik erőssége a matematika, minden évfolyamban egy osztály kiemelten tanulja ezt a tantárgyat. A kényszernyugdíjazás ezért különösen érzékenyen érinti a gimnáziumot, mostanság ez okozza a legtöbb fejtörést az igazgatónak is. A négy nyugdíjas korú pedagógus közül három matek-fizika szakos, Somogyi László nem tudja még, hogyan fogja őket pótolni. Nyugdíj mellett főleg olyan tanárok dolgoznak, akiknek nagy a tekintélyük mind a diákok, mind a kollégák körében és ezért nagy szükség van rájuk az iskola mindennapjaiban. Mivel ők főleg részmunkaidőben tanítanak, nem kérdés, hogy a nyugdíjuk mellett döntenek majd, ez nem is valódi választási lehetőség. Így aztán lesz olyan osztály, amelyik az utolsó évben kap majd új tanárt. A változások következményeit a végén mindig a diákok (is) viselik. „Ezek a kollégák végigdolgozták az életüket, és ilyen méltatlanul ebrudalják ki őket, ennek nagyon rossz az üzenete” – teszi hozzá Somogyi László.
Nem csak ezzel a nehézséggel szembesül majd a Berzsenyi a többi iskolához hasonlóan szeptembertől. Több évfolyamban már az új tantervek szerint kell majd oktatni, ami sokkal kevesebb mozgásteret hagy a tanároknak. A gimnázium szerencsés, náluk elsősorban nem a felzárkóztatás, hanem a tehetséggondozás miatt kell eltérni a tantervektől, ami ugyancsak egyéni bánásmódot igényel. Az igazgató úgy gondolja, az ellenőrzésekkel riogató tanfelügyelet ellenére a tanárok magukra csukják az ajtót, és a legjobb belátásuk, valamint tudásuk szerint végzik majd tovább a munkájukat. A diákok között sok az alsó középosztálybeli és pedagógusgyerek (akik azonban semmiképpen nem készülnek tanárnak), az ő családjaik elsősorban a tudással és nem az anyagiakkal tudják felvértezni csemetéiket. Somogyi László büszke arra, hogy innen szinte mindenki bekerül a felsőoktatásba, de tavaly már drasztikusan megemelkedett a külföldre – Angliába, Németországba és az USA-ba – felvételizők száma. Most a tanárok sem tudják pontosan, mire készítsék fel a diákokat a felvételi bizonytalanságok miatt. Annyit tehetnek, hogy próbálják nyugtatni a gyerekeket: senki ne veszítse el a fejét.
Ha fővesztés nem is, az elégedetlenség a diákok körében is terjed. Ebben a gimnáziumban különösképp: berzsenyisek szervezték mások mellett decemberben a Télirózsás Diákforradalmat is. Amíg az igazgató a bértábláról egyeztet az önkormányzattal, Kiss Marcell diákönkormányzati vezetővel beszélgetek a szünetben. Marci végzős, az orvosira készül és még most sem tudja, mennyi lesz az államilag finanszírozott hely. Ha fizetnie kell, inkább más pályát választ. „Január vége van és még nincs felvételi tájékoztató” – mondja. Alapvetően az háborítja fel, hogy teljes bizonytalanságban tartják őket. Mesél az egyik osztályról, amelyből szinte mindenki külföldre készül. „Az a kormányzat szerencséje, hogy mostantól kevésbé a szervezkedésre, inkább az érettségire kell készülnünk” – ezt már futtában mondja, kezdődik az óra.
Somogyi Lászlót most éppen nem keresik telefonon, így végigvezet az iskolában. Büszkén beszél a diákok rajzaiból készült kiállításról, engem viszont a folyosón látható, a Harry Potter-regényekből ismert 9 és háromnegyedik vágány mellett tanyázó pók nyűgöz le. A tornateremben népes osztály (számomra legalábbis) ismeretlen baseballszerű játékot játszik nagy ricsajjal, az aulában felállított asztaloknál vérre menő pingpongmeccsek folynak. A mindennapos testnevelés bevezetésével még égetőbb lesz majd a helyhiány. A séta közben Somogyi László arról beszél, hogy ez az egyik legnehezebb időszaka a 16 éves igazgatósága alatt. „De most legalább egységes a tantestület. Egységes abban, hogy ami most történik, az rossz” – teszi hozzá. Reménykedik, hogy talán a választások után javul a helyzet, bár szerinte az sem használna az iskoláknak, ha később egy csapásra mindent visszacsinálnának. Aztán megint megcsörren a telefon. A vonalban a tankerületi vezető. „A bértábla? Nem tudom pontosan, de szerintem azt úgy kell érteni, hogy…”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!