Ki lehet törni ebből a közönyből?

– Sok jót mostanában nem hallunk magunkról. Tényleg olyan rossz természetű nép vagyunk?

– Egyértelműen megnyugtató választ nem lehet erre adni. Individualista és pesszimista a magyar, nem kifejezetten jellemző ránk, hogy tenni akarnánk a közösségért. De a közönyösség mint probléma forrása nem kifejezetten magyar sajátosság, inkább emberi jellemvonás. Általában véve félünk attól, hogy bármibe belekeveredünk. Nem szeretünk aktívan részt venni a dolgokban, elég csak arra gondolni, hogy nálunk milyen kevés ember tagja valamilyen civil szervezetnek.

– Akkor mi az, amiben mi, magyarok különbözünk a többiektől?

– Ha tehetjük, mindig a többséghez igyekszünk igazodni, és a többség jelenleg kívülálló, beletörődő, elszenvedője az eseményeknek. Magyarországon történelmi okokra is visszavezethető ez a jelenség. Nem is olyan régen még egy olyan államban éltünk, ahol a döntéseket nem mi hoztuk, beleszólásunk a dolgok menetébe nem volt. Ez a tanult tehetetlenség kényelmes állapot ma is, elvárjuk, hogy helyettünk más cselekedjen, ha nem muszáj, mi magunk nem avatkozunk bele más dolgába. A régi berögződések értelmében még mindig elvárjuk, hogy az állam oldja meg a problémáinkat – elég csak a bajba jutott devizahitelesek esetére gondolni. Ám ha elvárjuk, hogy a mi problémánkat más oldja meg, akkor még kevésbé valószínű, hogy olyan problémák megoldása kapcsán felelősséget fogunk vállalni, ahol még érintettek sem vagyunk.

– Ha másokért nem is teszünk, azért a magunk dolgait egyengetjük?

– Nem is akárhogy! Individualisták vagyunk, aminek következménye, hogy ha lehet, a saját boldogulásunkat helyezzük előtérbe, és nem a közösségét. Mindebből az következik, hogy nem gondolkodunk igazán közösségben, tehát nem is teszünk eléggé a közösségért. És ha mégis teszünk, akkor valószínűleg csak akkor és olyan ügyben, ahol mi is – mit csoport – érintve vagyunk.

– Ki lehet törni ebből a közönyből?

– Azt látjuk, hogy az emberekben megvan az igény arra, hogy egy élhetőbb világ vegye őket körül, olyan, amelyben biztonsággal mozoghatnak. De kitörni a közönyből egyik pillanatról a másikra biztos nem lehet, csak kis lépésekkel haladva. Bár a tendenciák változtathatóak, és az ember is képes változni, ehhez idő és tudatosság kell. Amikor például az egyetemen a hallgatóimmal végigbeszéljük a bystander-effektust, illetve azt, hogy hogyan kellene cselekednünk egy-egy krízishelyzetben, utólag mind megállapítják, hogy ezen tudás birtokában már az lenne „ciki”, ha nem tennének semmit a segítségre szorulóért. Először tehát beszélni kell a problémákról, felismerni a lehetőségeinket – ez indítja el a változást, innen lehet változtatni a körülöttünk lévő világot.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!