Benyújtanánk a számlát –
Orbán Viktor miniszterelnök levélben kérte Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét arra, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a szerb és a horvát határon létesített szögesdrót kerítés és az egyéb határvédelmi intézkedések költségeihez, amelyek eddig 800 millió eurót tettek ki.

 
Szijjártó Péter


A magyar kormány a szolidaritás elvére hivatkozott a kérést indokolva. Egy brüsszeli szóvivő azt mondta: megvizsgálják a kérelmet, de a szolidaritás nem egyirányú utca, amelyben egyfelől uniós hozzájárulást kérnek a határvédelmi beruházásokhoz, másfelől megtagadják annak a közösen hozott döntésnek a végrehajtásában való részvételt, amely a menekültek áthelyezéséről szól.


Kibékíthetetlen Szijjártó

Kibékíthetetlen ellentétet vizionált a „bevándorláspárti” európai kormányok és a „biztonságpárti” Magyarország között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány már a kvótaper ítélethirdetésére készül.

A kormányzat szótárába tehát bevonult a „kibékíthetetlen” szó, amely régi – elfeledni remélt – ismerőse azoknak, akik anno még a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak antagonisztikus, vagyis kibékíthetetlen osztályellentétéről tanultak a történelemórákon.

Most tehát a „bevándorlás” és a „biztonság” fogalma került a szorító két ellentétes sarkába.

A miniszter az állami/kormánypárti sajtónak nyilatkozott, valamint a szokásos nyárvégi nagyköveti értekezleten is beszélt.

Szóhasználata alátámasztani látszik a magyar külügyminiszter által kiátkozott Gajus Scheltema távozó holland nagykövetet, aki marxistának nevezte Orbánék világlátását, arra hivatkozva, hogy Magyarországon „csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk”.

Szijjártó Péter másik, újabban szintén előszeretettel használt szava a bokszzsák – mármint hogy annak tekintik a gyengéket, azokat, akik nem hunyászkodnak meg. Ez a retorika gyaníthatóan arra kívánja felkészíteni a közvéleményt, hogy az Európai Bíróság szeptember hatodikán ítéletet hirdet a Magyarország és Szlovákia által indított kvótaperben. A kijelölt főtanácsnok előzetesen a két felperesi beadvány elutasítását indítványozta.

Ha az EU legfőbb igazságszolgáltatási fóruma kimondja, hogy jogszerű és végrehajtandó a menekültek kvóta szerinti átvételéről szóló uniós döntés, akkor válaszul a magyar kormány minden eddiginél harciasabb verbális pergőtüzet zúdíthat a döntéshozókra. A brüsszeli székhelyű Európai Bizottságról ugyanis sokkal könnyebb volt azt állítani, hogy politikailag motivált a döntése, mint a luxembourgi taláros testületről. Orbán Viktor azonban előre leszögezte, hogy ha ellenünk ítélnek, akkor azt nem fogjuk végrehajtani. Tehát: jöjjön a bokszzsák és a kibékíthetetlenség.

A „Soros kottája” szöveg ugyanis olyannyira abszurd volt, hogy mindenki a legjobb esetben is csak mosolygott rajta.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!