Költözési láz: teremből a Várba. - Kilakoltathatják Áder Jánost a Sándor-palotából. A köztársasági elnöknek, ha mennie kell, valószínűleg nem a rezsihátralék miatt. Az új lakó Orbán Viktor lehet, aki szíve szerint már 1998-ban költözött volna, ám odáznia kellett a politikai-lakhatási aktust. Ebben a ciklusban nincs gátja, hogy a miniszterelnök beköltözzön az ördöglovas (Sándor Móric gróf) családi fészkébe.

És tény, ami tény, Orbán nemcsak a stadiont szereti a kert végébe, de az archaizáló környezet is kedves szívének. Első miniszterelnöksége alatt dolgozószobáját az 1920-as évekbe repítette vissza, amikor Bethlen István miniszterelnök bútorait (természetesen másolatban) keltette életre. A mobíliák azonban meglehetősen „böszmék” voltak, az ember gyakorlatilag elveszett bennük. Így Medgyessy Péter hatalomra jutván nem használta a Bethlen-bútorzatos szobát, mikor az államfő a Sándor-palotába költözött, a kormányfő áttette a székhelyét az ő helyére. A Bethlen- bútorok ma a köztársasági elnök ritkán használt parlamenti dolgozószobájának ékei.

Miután Orbán újra kezébe vette a kormányrudat, áttette székhelyét, pontosabban dolgozószobáját az úgynevezett Nándorfehérvári terembe – ebben a 180 négyzetméteres helyiségben korábban ceremóniák zajlottak, hiszen a Parlament egyik legpatinásabb terme, egy 70 négyzetméteres freskóval ékítve. Ennél már csak a Várban találhat magának pompázatosabb elhelyezést…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!