Kína kötelezte az összes nagy elektromosautó-gyártót, hogy olyan rendszert építsen be a járműveibe, amely valós időben küldi a kínai kormánynak a kocsi adatait.
Mindez természetesen csak a kínai piacon értékesített autókra vonatkozik. A gyártókat a kínai törvények kötelezik arra, hogy autóik folyamatosan közöljék pozíciójukat, sebességüket és töltöttségi állapotukat. Az erre a célra épített adatközpontokban minden egyes autót követnek. Ez csak Sanghajban több mint 220 ezer kocsit jelent. A kínai hatóságok arra hivatkoznak, hogy az így befolyó adatok csak az infrastruktúrafejlesztést, a várostervezést és az útépítések előkészítését segítik. Az esetről hírt adó Euronews viszont emlékeztet arra, hogy az adatszolgáltatás súlyos adatvédelmi aggályokat vet fel, hiszen Kína közismerten igen kíváncsi polgárai tevékenységére, és aktívan használja a korszerű adatelemzési módszereket ahhoz, hogy bármilyen ellenzéki tevékenységet csírájában elfojtson. Érdekesség, hogy a máshol üzembe helyezett kocsik is küldik az adataikat a gyártóknak. Onnan viszont legfeljebb formális bírósági eljárás keretében kerülhetne bármilyen állami hatósághoz.
Az autógyártók többsége nem kommentálta az ügyet. A Volkswagen elismerte ugyan az adatgyűjtést, de hangsúlyozta, hogy az autó tulajdonosának adatait nem adják át. (Bővebben a 13. oldalon.)
FOTÓ: AFP
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!