Lehet-e akár csak egy napig létezni úgy, hogy nem nyúlunk Kínában gyártott termékhez? Nem kisebb büszkeséggel jelentem, a küldetést teljesítettem. Igaz, komoly nehézségek árán.
Reggel a fürdőszobában még minden rendben megy, fogat mosni, fürödni és fésülködni (fésű: Made in EU, bármit jelentsen ez) is tudok, sőt, még a törülközőm is Indiából származik. Elégedetten toppanok a szekrény elé, ahol azért már akadnak problémák, ezeket azonban egy egyszerű mozdulattal megoldom: a nagymamámtól örökölt (saját kezével készített) ruhában libbenek tovább. A kávé olasz, így a reggeli rituálét (a biztonság kedvéért a nászajándékba kapott Herendi porcelán- készlettel) sikerül megoldani, Kína segítsége nélkül. Ami viszont gyakorlatilag leküzdhetetlen akadályt gördít elém: a cipő. Nem és nem, nincs nem Made in China típusú topogóm, pedig 20 perces késésben vagyok, és már az összest végigvizsgáltam. Végül a fiók leghátsó sarkából előköszön a vizsgaidőszakok réme, a kicsit szorítós, zárt, bőrből készült bokacipő. Hatalmas viszolygást küzdök le, miközben felszerelem magamra, már most tudom, hogy iszonyú meleg, kényelmetlen és utálom. De legalább olasz.
A táskámba (spanyol) gyorsan bepakolok néhány magyar tollat, zsepit, egy svéd jegyzetfüzetet, de nagy örömmel hagyom otthon a telefonomat, sőt, ma a laptopot és a fényképezőgépet sem használhatom. Mert az mind Kínában készült. De legalább könnyű napom lesz, dolgozni biztos nem tudok majd. Szerencsére sem a HÉV, sem a metró nem kínai gyártmány, legalábbis legjobb tudomásom szerint, így a tömegközlekedési eszközöket bátran használhatom.
Leginkább a cipőkérdés izgat. Van olyan hely, ahol nem olyan drága a cipő, gyorsan (bár az enyém már nagyon szorít) eltalpalok egy ilyenbe, és leesik az állam. Igen, az olcsó cipők mind Kínában születnek. Van azonban hungarikumnak számító – tudják, amit nem a Dunáról neveztek el – cipőmárkánk, szerencsére itthon is gyártják, csak az árával van baj. Ennyi pénzért vehetnék 5 kínai csukát. Hasonló a helyzet ruhafronton is, nem kizárólagos a kínai egyeduralom, de (könyékig) a pénztárcánkba kell nyúlnunk, ha ilyet szeretnénk magunkra húzni. Vannak persze olyan gyártók, amelyek nem Kínában varratják konfekciós termékeiket, de azért mindig ellenőrizni kell a címkéket, mert bizony megeshet, hogy két indiai közt bújik meg a China felirat. Beugrom még a Váci utcába, ahol a szuvenírárusok standját tesztelem: korábban már hallottam, hogy a gipszparlament és a matyómintás terítők egy része is Kínából érkezik, megpróbálom felfedni, igaz-e a hír. Rögtön szembejön a multikulturalizmus. A külföldieknek szánt magyarosch szuveníreket egy Ukrajnában végzett marokkói fiú árulja, aki már nem sokáig marad a Váci utcában, Svájcba készül tovább. Viszont igen segítőkész, amikor megkérdezem, mi nem magyar termék, egyből elkezdi a kezembe adogatni a Budapest látképével telipingált tányérokat, sörös- korsókat, hamutartókat, fából faragott giccshegyeket. „Kínai, kínai, ez is az…” – sorolja, és elmagyarázza, hogy a termékek alján lévő fekete pecsét nélküli tárgyak mind a tömeggyártás Mekkájából érkeztek.
Estére a Kína-mentes napon fenséges magyar vacsorát tervezek, paprikás krumplit, legalább kevés alapanyag kell hozzá. Könnyű a dolgom a tej-tejföl-kenyér vonalon mindenből sikerül hazait vennem, a piacon pedig megesküszik a zöldséges, hogy sem a krumpli, sem a hagyma nem lépett át egy határt sem. Egy gyors paradicsomlevest is össze tudok ütni, vagy inkább tudnék, ha lenne konzervnyitó, amit használhatnék. Van ugyan két szép kínai darabom, ezeket megvetően odébb hajítom, és késsel (remélem, nem kínai) esem neki a sűrítmény burkolatának. Alaposan megszenvedek vele, jólesne egy kis limonádé, persze házilag elkészítve, de hiába figyel a hűtőben két szép sárga citrom, a facsarón is rajta maradt a Made in China felirat, elátkozom magam, amiért nem sikáltam le már korábban. Ezek után vérszemet kapok és áttúrom a fiókokat, elég sok minden elvérzik (hámozók, pucolók, szeletelők, bödönök stb.), de a vacsora azért elkészül valahogy. Van hozzá kovászos uborka is, annyira házi, hogy magam raktam üvegbe, nyugodt szívvel fogyasztható. Este tévét nem nézhetek, így keresek egy (szigorúan nem Kínában készült) könyvet, és letelepszem a kanapéra. Felszerelném a vasárnap direkt e célból vételezett olvasólámpámat is mellé, ha nem látnám meg az átkozott feliratot, nem csak a lámpa, de az égő is „onnan” van. A takaróm szerencsére indiai termék, így lemondó sóhajjal bújok alá, de előtte még megforgatom a kutyát a földön, hátha rajta is van címke, csak elkerülte a figyelmemet.
Ai Weiwei, nemcsak Kína, de a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművésze ezen a héten elhagyhatta a börtönt. A hatóságok szerint az adócsalással vádolt művész beismerte az ellene felhozott vádakat, ezért, és rossz egészségi állapotára való tekintettel engedték szabadon. Családja tagadja mind a vádakat, mind pedig azok beismerését, Ai egyelőre nem nyilatkozott, és úgy tűnik, nem is fog, hiszen megtiltották neki, hogy interjút adjon, s egy évig nem hagyhatja el Pekinget sem.
A művész többek között rendszerkritikus megnyilatkozásairól volt ismert, feltehetően letartóztatására is ezért került sor, nem ez volt ugyanis az első eset, hogy a kínai politikai vezetés hatni próbált rá. Két éve titkosrendőrök verték össze, idén januárban pedig elbontották sanghaji stúdióját. Ai Weiwei letartóztatása ellen világszerte tiltakoztak: áprilisban európai értelmiségiek, Václav Havel vezetésével nyílt levélben követelték szabadon engedését, amelyre végül valószínűleg a kínai miniszterelnök európai látogatása miatt került sor. Képünkön a művész híres képe a Tienanmen térről.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
