Öltözz százéves tojásnak, kuncog anyám, látva tépelődésemet a ruhásszekrény előtt. Ha-ha, szerintem ez egyáltalán nem vicces, mégiscsak a holdújév köszöntésére készülök, ami a legnagyobb ünnep Kínában.
Bejáratát csupán egy pár kőoroszlán őrzi, belül sem hivalkodó a kínai dekoráció. A piros-fehér-zöld lobogó mellett vörös kínai zászló virít a falon, itt-ott lampionok lógnak, ennyi. Jóval beszédesebb a faliújság: az itteni tanulók rendre a kerületi diákolimpia élbolyában végeznek angol, sakk és gó terén – utóbbiakban a helyezést elérő nebulók zöme kínai. Egyelőre, mondhatnánk, mert remekül jönnek fel a magyarok. Tükröződik ez az intézmény létszámában is: 2004-ben 96 kínai diákkal kezdődött az első tanév, mára ötven százalék körülire csökkent arányuk, miközben a gyerekek száma elérte a 216-ot.
Ni hao, talán tudnék kínaiul is köszönni, de szerencsére Erdélyi Zsuzsanna igazgatónő nyomban a tornaterem felé irányít. A folyosón izgatott csicsergés, qipaónak nevezett hagyományos kínai selyemruhácskába öltözött magyar kislányok illegetik magukat a többiek előtt. Mire mindenki elfoglalja a helyét, a magas rangú vendégek is megérkeznek, ki a követségről, ki a parlamentből. A Magyarországon egyedülálló intézmény ugyanis kiemelt kormányzati figyelmet élvez mindkét országban. A diákok egyenesen Kínából kapják a tankönyveket, a többi közt az adomány is onnan jött a számítástechnika-terem fölszereléséhez. Az informatikatanár maga is kínai: Guo Jia Ming igazgatóhelyettes úr. Akinek most minden figyelmét leköti az ünnepély, terelgeti a kisebbeket, irányítja a fellépőket.
A terem közepén ülnek a megszeppent elsősök, egymás kezébe kapaszkodnak. Köztük Andris, akinek apukájával egymás mellett támasztjuk a bordásfalat. „Hallgatunk az idők szavára”, feleli kérdésemre, hogy miért ide íratta be a kicsit. Pedig komoly áldozat ez a család részéről, hiszen a harminc kilométerre fekvő Őrbottyánból hordja ide Andrist. De nem ér rá cseverészni, filmezi az ünnepélyt – ez az első holdújévük. A Tavaszünnepnek is nevezett esemény a család, a megbékélés, az öröm ünnepe Kínában, amelyre igyekszik is mindenki hazatérni. Ilyenkor kell elbúcsúztatni az óévet, s jó szerencsét biztosítani az újévre. A kínai kalendárium szerint 2011 voltaképpen már a 4708. esztendő, jegyét tekintve a Nyúl éve, és amelyről bizton állítják, hogy nyugodtabb lesz, mint az előző, a zaklatott Tigrisé. A visszahúzódó természetű Nyúl ugyanis jobb szereti az otthon meghitt melegét, mint a reflektorfényt, eredendően békeszerető, továbbá barátságos és szerény jószág is – van ok tehát a reményre. Egyedül a befektetési bankárok aggódnak Ázsia-szerte, mert a kínai jövendölések szerint a tőzsdéken újabb hullámvasutazás várható.
Ez persze senkit sem izgat ebben az újpalotai miniuniverzumban, annál inkább a kung fu bemutató, a szavalókör előadása, majd a kórus. Csupán minden harmadik lánynak jut mikrofon, de ez nem csorbítja a teljesítményüket. Szívből szól a kínai nyelvű dal – mi a manó, hát csak nem az Edelweiss? A havasi gyopárt, ha agyonütnének, sem tudnám kihallani a szövegből, de a dallamot határozottan felismerem: A muzsika hangja című filmben a nácik elől menekülő von Trapp kapitány énekelte a hazafiasság himnuszaként. Érdekes választás.
Zúg a megérdemelt taps, szedelődzködnek a vendégek, a gyereksereg szempillantás alatt elhagyja a termet – ma még folytatódik a tanítás, igaz, utána két nap szünet következik. Filigrán anyuka integet távozó kisfiának. Krisztina hobbiból kezdett kínait tanulni a Konfuciusz Intézetben, odahaza gyakorolta a kiejtést, a kis Ádámnak pedig megtetszett a nyelv, ő kérte, hadd járjon ide. Már másodikos, és soha nem panaszkodik a kényelmetlenségekért: ahhoz, hogy a becsöngetésre ideérjenek a Margit hídtól, mindennap 5-kor kell kelniük.
„Ön beszél kínaiul?” szegezem a kérdést az igazgatónőnek. „Valódi művészet megtanulni a helyes kiejtést, felnőtt fejjel közel lehetetlen. Mondjuk azt, hogy tanulom”, feleli Erdélyi Zsuzsanna.
Itt az iskolában bezzeg könnyű dolguk van a gyerekeknek, egymás között felváltva beszélnek a két nyelven. S vajon, hogy hangzik a „Boldog új évet” kínaiul? Xin nian hao, írja le egy lapra Ming igazgatóhelyettes úr. Az magyarosan kiejtve sin nian hao? Nem, az s legyen sz-esebb. Szin nian hao? Majdnem, majdnem, és végtelen türelemmel még vagy háromszor elismétli. Hiába, ez tényleg művészet!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
