A címben feltett kérdésre a leegyszerűsített válasz egy újabb kérdés: ha a tavalyi vagy a tavalyelőtti pénz se volt elég, akkor miért pont az idei lenne az? Hiszen a kórházak költségvetése is folyamatosan alultervezett, adósságállományuk minden évben újra nő – miért pont a gyógyszerkassza lenne kivétel?

De a helyzet ennél összetettebb, a mostani drasztikus hiánynak új okai is vannak. Kezdjük ott, hogy a gyógyszerkassza növekedése kódolt és szükségszerű. Legalább három okból. Az első: folyamatosan nő a szükséglet, az emberek egyre tovább élnek, életkorukkal együtt gyarapodnak bajaik, így egyre több gyógyszert szednek. A második: fejlődik a tudomány, egyre újabb betegségeket és gyógyszereket fedez fel, gyógyíthatatlannak hitt betegségek válnak gyógyíthatóvá, kezelhetőbbé.

Sok betegséget régen műtéttel gyógyítottunk, ma tablettával orvosoljuk (ilyen például a gyomorfekély).

Ez sokkal jobb a betegnek, csökkenti a kórházi költségeket – de növeli a gyógyszerkiadásokat.

Ahogy a krónikus betegségekkel élők számának emelkedése is. Régen a beteg vagy meggyógyult, vagy meghalt. Ma már nem így van: egyre több az olyan betegség, amely nem gyógyítható meg, de a tartós, „életfogytig” tartó gyógyszerszedés teljes életet biztosít a betegnek. Igaz, ez a gyógyszerkasszát alaposan terheli. Végül a harmadik ok: a gyógyszerárak, a gyógyszerkiadások okos kormányzati politikával csökkenthetők, de ez a munka itthon időről időre késik. Tehát: a demográfiai-megbetegedési viszonyok, a tudományos, technológiai fejlődés egyaránt kódolja a gyógyszerkiadások növekedését, és a tisztességes politika célja nem lehet (az állami) gyógyszerkiadások lefaragása, csakis a kiadások növekedésének lassítása. Illetve, ami ennél is fontosabb: annak biztosítása, hogy a gyógyszerkassza pénze igazságosan, hatékonyan legyen elköltve, azaz: a pénzünkért mindannyian minél több életévet, minél jobb életminőséget kapjunk.

Érdemes ezek után megnézni az alábbi ábrát, melyből négy állítást is kiolvashatunk. Az első, hogy összességében nőnek a gyógyszerkiadások, ha nem is olyan drámai mértékben, ahogy jósolható lenne. A második: az állami kiadások összességében lassabban emelkedtek, mint a betegek terhei.

(Az állami kiadások növekedésének kordában tartásában komoly szerepe van annak a kétezres évek elején született rendelkezésnek, ami a „túlforgalmazás” esetén a gyártókat befizetésre kötelezi. Ez az ábrán az alulról második izmosodó sávként látható.) A harmadik: az oszlopok felülről második csíkja, ami alapvetően az egészségpénztárak kiadásait mutatja, igencsak vékonyka, és nem vastagszik. Ez azt jelenti, hogy még mindig alacsony Magyarországon az öngondoskodás, az előtakarékosság.

Azaz a növekvő magánkiadások ellenére változatlanul alacsony a szociális védelem, és ismerve az új cafeteriaszabályokat, félő, hogy az utóbbi időben ez a helyzet romlott, és nem javult.

A negyedik megállapítás az, hogy az állami kiadások összességében lassan növekednek, de az elmúlt 15 év görbéje „fűrészfog”- szerű: lassú, folyamatos emelkedés után jön egy erős hirtelen visszavágás, utána megint emelkedés, majd újabb vágás. Az első komoly csökkentés 2006-ban, Molnár Lajos átfogó konszolidációs reformjának a részeként történt, a második Szócska Miklós idejében. A gyógyszerkassza 2012-es nagymértékű csökkenésének egyik oka az, hogy egyes drága gyógyszerek – elsősorban a daganatos betegségek gyógyszerei, illetve az úgynevezett biológiai terápiák – átkerültek a gyógyszerkasszából a kórházak, járóbeteg-szakrendelések költségvetésébe. Ezzel összességében nem nagyon spórolt az OEP, csak átcsoportosította a terhet – hozzájárulva ezzel a kórházi hiány növekedéséhez. Mindezek után akkor a kérdés maga: miért is hiányzik közel 32 milliárd a gyógyszerkasszából?

Ennek több oka is van. Az első az, hogy merőben más a gyógyító szolgálatok finanszírozása és a gyógyszer-finanszírozás. A kórházakat, rendelőket úgynevezett „zárt kasszából fizetik” – amennyiben az előirányzatnál több a beteg és/vagy a kezelés, a társadalombiztosítás a pluszt nem fizeti ki. Ezért az Egészségügyi Alapnak – ezen a soron – nem nagyon tud hiánya lenni, csak a kórházaknak, mert az intézményeknek a hó végén is el kell látni a beteget. A hiányt itt a nagy gyártók, nagykereskedők hitelezése fedezi, és ezt kórházi adósságnak hívjuk. A gyógyszer- finanszírozás más: itt nem zárt a kassza, nem lehet azt mondani a betegnek, hogy hó vége van, elfogyott a pénz, jöjjön vissza elsején, vagy fizesse ki a gyógyszert teljes áron. A felírt gyógyszert ki kell adni, és a patikák nem nagy multicégek, azaz nem tudják hitelezni az egészségbiztosítót, mint a gyártók a kórházak esetében. (Ez a különbség magyarázza azt, hiába tudjuk, hogy a kórházak adósságállománya mintegy 60 milliárd körül lehet, mégis csak 6,4 milliárdot kapnak a hiányrendezésre szánt 42 milliárdból.)

A másik ok: a szabályozási lassúság, elmaradás. Az ábrán láttuk a „fűrészfog-effektust”, és ez azt jelenti, hogy a folyamatos kiadásnövekedést körülbelül 6 évente egy nagyobb vágás, rendbetétel követi, ami alapvetően a finanszírozási (gyógyszerrendelési illetve -befogadási) szabályok változását jelenti. Ez a 6 év most telik le, ismét szükség lenne egy alapos felülvizsgálatra, reformra, beavatkozásra, de ugye választás előtt ilyet nem szokás csinálni.

Pedig folyamatosan pontosítani kellene: az egyes gyógyszerek felhasználhatóságát; azt, hogy ki jogosult rendelni és milyenbetegség esetén, és ami ma már fontosabb: milyen kivizsgálási és terápiás protokoll részeként. Tehát mindig szükséges a befogadási politika felülbírálata, az, hogy milyen gyógyszereket és hogyan finanszíroz az egészségbiztosítás. Emellett szükség lenne a már befogadott gyógyszerek felülvizsgálata, hogy egy-egy szer még mindig korszerű-e, nincs-e helyette olcsóbb. És ez – a befogadáspolitika elmaradása a szakmai fejlődéstől – okozza a mostani hiány nagyobbik részét.

A kötelező egészségbiztosításról szóló törvény ugyanis megengedi azt, hogy ha a „befogadott” gyógyszerek nem teszik lehetővé a beteg megfelelő ellátását, akkor a páciens az úgynevezett egyedi méltányosság keretében juthasson hozzá a szükséges gyógyszerhez. Ez a lehetőség régóta adott, és 5-6 milliárd forint értékben éltek vele korábban. Csakhogy miután a korszerű gyógyszerek befogadása késett, 2016-ban közel 23 milliárdot költött erre az OEP – és jó eséllyel idén sem lesz kevesebb ez az ös?- szeg. Hiszen az így beszerzett gyógyszerek drágábbak, már csak azért is, mert egyedi vagy nemzetközi áron vásárolja azokat az egészségbiztosítás.

A gyógyszerkassza túlköltése tehát kódolt. Ahhoz, hogy ez a hiány csökkenjen, sok-sok szakmai aprómunkára és egy kis politikai bátorságra lenne szükség.


KINCSES GYULA
A szerző egészségpolitikai szakértő

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!