Zene minden sejtje - Csuklótól könyékig csillámtetoválásokkal kivarrt csacsogó lány, „amerikai” zenei producer, reklámok dallamainak kitalálója, a hamarosan kezdődő vizes világbajnokság kampányfilmjének zeneszerzője. Kozma Kata itthon nemrég elnyerte az Év zeneszerzője címet, és a világhír sem lehet messzi számára.
Az úgy volt, hogy egyszer csak kapott egy e-mailt. A Magyar Szerzői Jogvédő Irodától keresték: sürgősen beszélni szeretnének vele. Los Angeles, kora reggel, épp stúdióba sietett. Ahogy minden tisztességes amerikai, kávéval kornyadozott a metrón. Első olvasásra nem is tudott másra gondolni, mint hogy biztosan valami vaj van a füle mögött: adótartozás, kergeti a NAV. Kissé flegmán, ám lényegre törően visszaírt: mondják meg, mi a probléma. És akkor megcsörrent a telefonja.
Egy kellemes hang közölte vele, hogy Magyarországon ő lett az Év zeneszerzője, és csak azt szeretnék tudni, haza tud-e jönni a díjátadóra.
„Az első pillanatban semmit nem értettem – meséli Kata. – Honnan tudnak rólam egyáltalán? Honnan ismerik a munkáimat? A nagy részük nem is publikus.
Aztán persze szép lassan összeállt a kép: az Artisjus junior zsűrije figyeli a közösségi média különféle fórumait, és főként ennek alapján, no meg szájhagyomány útján választanak ki fiatal tehetségeket a díjra.”
Amerika, ígéret
Ha beütjük például a YouYube-on, hogy Kozma Kata, elképesztően sokféle arc, stílus és szerep tárul elénk. Hallhatjuk énekes előadóként, láthatjuk home videón, egy szál gitárral a kezében és virtuóz jazz-zongoristaként a washingtoni Kennedy Center színpadán. Ma már főként dal- és zeneszerzőként, zenei producerként tevékenykedik – minimum egy szerzeményét egészen biztosan mindenki ismeri: az ő zenéje szól a budapesti vizes vb kampányfilmje alatt.
Ahogy Kata mondja, igyekszik sok lábon állni, de ennek elsősorban nem anyagi okai vannak: ezerféleképpen tör utat rajta keresztül a zene.
Gyerekként még „csak” énekelt, azt viszont éjjel-nappal, mindenhol. A tehetség szótól kissé zavarba jön.
„Nekem a zene, olyan, mint a levegővétel. Természetes részem.
Már pici gyerekként azzal szórakoztattam magam, hogy hallgattam a rádióban a számomra tökéletesen ismeretlen dalokat, és előre kitaláltam, milyen akkord következik.
Tudtam dúdolni, mert hallottam, merre megy a dal” – mondja magától értetődő természetességgel. Azt, hogy tehetséges, olyan jelekből sejtette, hogy valahogy mindig őt választották ki, ha gyerekhangra volt szükség valamilyen produkcióhoz. Éveken át vokálozott, énekelt Presser-koncerteken, és a válogatott kodályos gyerekek közül is őt ajánlották Dés Lászlónak, amikor tiszta kislányhangot keresett egy filmje betétdalához.
Tíz-tizenegy éves korára már tisztán látszott, hogy a lányból muzsikus lesz. Kamaszként a jazz bűvölte el, szent meggyőződése volt, hogy énekes-zongoristaként keresi majd a kenyerét. Nem volt hát kérdés, hogy a középiskola után irány Boston, a Berklee College of Music, ahol az akkori példaképei, Diana Krall vagy John Mayall tanultak. Olyannyira céltudatosan menetelt, hogy kérdés nélkül, bár azért csöppnyi aggodalommal, beállt mögé a családja: kezdetben hitelekből fedezték a tandíját.
Aztán, még az első szemeszterben George Duke, a világ egyik leghíresebb, Grammy-díjas fúziószenei producere tartott mesterkurzust az egyetemen. Kata, gólya lévén, még nem jelentkezhetett a kurzusra, de nézőként, mint bárki más, részt vehetett Duke óráján. Az utolsó 15 percben a zenészlegenda megkérdezte, akar-e még valaki felmenni a színpadra. „Poénból, tét nélkül feltettem a kezem. Az utolsó sorban ültem, rajtam kívül még vagy negyvenen nyújtózkodtak szereplésért. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a reflektor az arcomnak szegeződött, George Duke pedig azt mondta, te ott, a két copfban, gyere! Remegő lábakkal kimentem, leültem a zongora elé, és elénekeltem Prince How come you don’t call me című számát, melyet a legtöbben Alicia Keystől ismernek. Ilyenkor teljesen magamban vagyok, úgyhogy fogalmam sem volt közben, mi történik a színpadon kívül. Álló tapsra és ovációra eszméltem, George Duke pedig azt mondta, húsz éve nem találkozott ilyen tehetséggel. Olyan volt, mint egy álom. Utána odajöttek hozzám a zongora tanszék vezetői, és felajánlottak egy teljes ösztöndíjat a négy évre.”
Amikor a szentek menetelnek
Az ad hoc fellépésnek egyéb hozadéka is lett: egy bostoni afro-amerikai gospel kórus vezetője is a közönség soraiban ült, és elhívta Katát a közösségükbe, azzal az akkor még titkolt szándékkal, hogy átadja neki a kórusvezetői pozíciót. Néhány próba után rukkolt elő az ötlettel: mivel ő maga Chicagóba költözik, méltó kezekben, vagyis inkább hangban szeretné tudni az együttest. Kata három évig vitte, 20 éves korától a kórust, ami minden vasárnap templomot, szolgálatot jelentett.
„A szórólapok voltak a legviccesebbek – mondja nevetve. A rengeteg ghánai fekete mellett csak úgy világítottam a szőke göndör hajammal és a hófehér bőrömmel.” Az énekesnő már az egyetem alatt egyre több műfajban kipróbálta magát: soul, pop, r’n’b – ahogy egymást követték a fellépések a világ legnívósabb koncerttermeiben, egyre inkább tudta, hogy a színpad nem az ő világa.
Nem érzi jól magát a reflektorfényben. Az viszont minden alkalommal a lábujjától a haja száláig végigbizsergeti, ha megszületik egy dal, és azt előadja egy olyan előadó, aki a legszebben tudja megszólaltatni.
Mostanra a jazz is háttérbe szorult, azt mondja, sokszor sokkal komplexebb és nehezebb egy ütős popzenei slágert megírni, mint jazzt improvizálni. „Tiszta pszichológia. Minél egyszerűbb valami, annál inkább megfog – magyarázza, ám azt pokoli nehéz megírni. Van egy jazz standard is, The simple isn’t easy, azaz az egyszerű nem könnyű.”
Nem kell neki reklám
Legerősebb lába jelenleg a reklámzeneszerzés, de külföldi produkciós irodákon és zenei kiadókon keresztül amerikai tv-sorozatokat és show-műsorokat is ellát számokkal, dalokkal. Nemcsak a zenét szerzi, a szöveget is ő írja, kizárólag angolul. Hangszerel, és fel is játssza, ha kell, énekli a dalait.
Tizenhat éves volt, amikor egy Helia D-reklámfilm alá dünnyögte első reklámzenei szerzeményét – már akkor érezte, mennyire tűzbe hozza ez a munka: „Úgy éreztem, belehalok, annyira jó!” Csak aztán tett néhány kitekintő kört, amíg visszakanyarodott a reklámiparhoz. A reklámzenéken kívül külföldi és hazai előadóknak ír különféle stílusban szerzeményeket. Ha nagyot álmodhatna, álmodni pedig miért ne lehetne nagyot, Lady Gagával dolgozna együtt legszívesebben. Amikor pedig épp nem zenél, akkor ő maga is tehetségek után kutat. Azt mondja, Justin Biebert már akkor követte a YouTube-on, amikor még senki nem ismerte, és tudta, hogy híres lesz. Most épp egy Amber White nevű kislányra esküszik, nagy jövőt jósol neki, azt állítja, a szimata eddig még sosem hagyta cserben. Apropó, szimat – ha valaki megpróbálná eltántorítani Katát a zenétől, azt egyetlen valamivel, vagyis inkább valakivel tehetné meg: a kutya abszolút number one az életében. Pufit, a fókatestű, mentett tacskódámát Amerikába is magával vitte, ő segített átvészelni a magányosabb napokat.
„Ha velem van, nincs mitől félnem, ugyanis 10 méteres körzeten belül senkit nem enged a közelembe. Ha együtt vagyunk, megnő az auránk.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!