Kevesebb halál, kevesebb erőszak – ez volt a vasárnapi elnökválasztást felvezető kampány egyik jelszava Mexikóban, ahol majdnem 50 ezer ember halt meg azóta, hogy a most leköszönő államfő, Felipe Calderon 2006-ban háborút hirdetett a drogkartellek ellen. Annak ellenére, hogy a véres harc áldozatai között a bűnözőktől kezdve a rendőrökön át az ártatlan civilekig mindenki megtalálható, egy amerikai kutatóintézet nemrég közzétett felmérése szerint tízből nyolc mexikói egyetért azzal, hogy az államnak kemény eszközökkel kell fellépnie az évente 13 milliárd dollár jövedelmet hozó drogkereskedelem ellen.
Így gondolja ezt Enrique Pena Nieto, az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) elnökjelöltje is, aki a közvélemény-kutatások szerint ma meg fogja nyerni a választásokat. A gond csak az, hogy az országot 1929 és 2000 között irányító PRI neve – a rendszeresen tüntető diákokat idézve – „összefonódott a korrupcióval és a totális hatalomgyakorlással”. Így Pena Nieto hiába jelentette ki kategorikusan, hogy „kormánya semmilyen módon nem köthet egyezséget a szervezett bűnözéssel”, a párt múltja miatt sokan szkeptikusan állnak ehhez. Van is ebben ráció, hiszen a föderáció egyik legveszélyesebb államának, Tamaulipasnak a két korábbi kormányzója ellen jelenleg is eljárás folyik az Egyesült Államokban és Mexikóban: pénzmosással, korrupcióval és a szervezett bűnözésben való részvétellel vádolják őket.
A háborút mindenki mindenki ellen vívja: az állam saját korrupt tisztviselői és a kartellek ellen, a kartellek egymás ellen. Kedden például két korrupt rendőr a Mexikóvárosi reptéren megijedt razziát tartó kollégáitól, és a terminál éttermi részén tüzet nyitott rájuk. A lövöldözésben hárman meghaltak – az utasok és a kiszolgáló személyzet attól tartanak, hogy ez bármikor megismétlődhet. Pedig a rendőrség másfél éves nyomozása egészen sikeres volt, mert fényt derített arra, hogyan csempészik a mexikói légitársaság lefizetett alkalmazottai és a reptéri rendőrök segítségével a kokaint Kolumbiából, Ecuadorból és Peruból az Egyesült Államokba és Európába. Eddig majdnem 300 kiló kábítószert foglaltak le, amelyet a Mexicana Airlines vagy az Aeromexico logójával díszített papírdobozokba, esetleg ételkonzervekbe vagy mobiltöltőkbe rejtettek.
„Semmi sem győzhet le egy tarahumara futót: se versenyló, se gepárd, sem pedig egy maratonista” – írta Cristopher McDougall 2009-ben megjelent könyvében, egy kis indián törzsről, amelynek tagjai legendásan jó sprinterek. A Sierra Madre-hegységben élő tarahumarák az évszázadok során úgy alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez, hogy megtanultak hihetetlenül gyorsan és sokat futni, fizikai teljesítményüket pedig a futást megkönnyítő saját készítésű saruikkal és vászonszoknyaszerű ruhájukkal javítottak.
A tarahumarák kivételes képességeire azonban nemcsak a néprajzkutatók, hanem a drogbárók is felfigyeltek, akik az indiánok mérhetetlen szegénységét kihasználva bevonják őket a kábítószer-kereskedelembe „Keresel egy pasit, aki képes 70 kilométert futni úgy, hogy alig iszik” – utasítják állítólag beosztottjaikat. Azok nem is restek fölkutatni emberüket, aki aztán egy-egy 25 kilós kábítószerrel teli hátizsákkal egy évi jövedelméért, körülbelül 800-1500 dollárért átrohan a mexikói–amerikai határon.
Az akciók nem mindig sikeresek, mostanában egyre több tarahumarát tartóztatnak le az amerikai határőrök. A helyiek a szegénységre panaszkodnak, az antropológusok pedig arra, hogy a drogkereskedelem nemsokára ezt az indián kultúrát is tönkreteszi.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!