Kocsmáros után a drogárus - Mára minden nyomortelepen annyi a díler, mint az uzsorás...

Múlt héten Törökszentmiklóson hat ember került kórházba életveszélyes állapotban dizájnerdrog használata miatt – az eseményből hír attól lett, hogy az érintettek között két kismama is van, akiknek babáit császármetszéssel segítették világra, pár napja a csecsemők halálhíre is a lapokba került. A várandós nők szerfogyasztásáról az ország sztártoxikológusa, dr. Zacher Gábor mint „iszonyú emberi felelőtlenségről” beszélt, a szakma egyes képviselői ezt a nyilatkozatát az ügy szempontjából kifejezetten károsnak ítélték, szerintük másféle tanulságokat kellene levonni az esetből, amely magában hordozza a magyarországi droghelyzet minden sajátosságát.

Összeszedtük, hogy melyek ezek.
 

1. Szegénységi függés – a drog mint szociális kérdés

„A drogok kijutottak a városokból és megérkeztek a legkisebb, legtávolabbi falvakba is. És csak a drogok. A segítség, a szolgáltatások, a kezelési lehetőségek, amelyek a városokban is mind kevésbé elérhetőek, szinte egyáltalán nem. Egész generációk sorsát döntheti el ezeken a helyeken, ahol a nyomor, a diszkrimináció súlyos addikcióval is párosul. A leszakadó falvakban maradtak egyetlen kapcsolata a külvilággal a kábítószer- kereskedelem lesz lassan” – nyilatkozta lapunknak pár héttel ezelőtt Topolánszky Ákos drogpolitikai szakértő ("Támogatott gyilkos"). A körülbelül öt éve taroló dizájnerdrogok nem érkeztek műveletlen talajra – az alkohol helyét olcsóságuk miatt tudják átvenni, de meglévő fogyasztási szokásokra épültek rá. Az „öröklődő” nyomort „öröklődő” függőség kíséri, amely olyan szerre váltott, amely elképesztő pusztítást végez – szó szerint.

A nyomorba ragadt falvakban a reménytelenség vámszedői a kocsmárosok helyett mára a dílerek lettek. Vevőkörük meglehetősen összetett, már ami a nemet, kort, családi állapotot illeti. Nem működik ez nagyon másként az alkohol esetében sem, csak a dizájnerdrogoknak a rövid és középtávú következményei súlyosabbak. Sokkolóak azok a hírek, hogy már 10 éves gyerekek is fogyasztanak dizájnerdrogokat, de ugyanennyi (volt) azelőtt az alkoholfogyasztási „korküszöb” is. „Szokás egyre lejjebb vitt korral riogatni, hogy már 9 vagy 8 évesek a legfiatalabb fogyasztók, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a gyerekek közül egyre többen használnak dizájnerdrogokat, a serdülők között pedig már drámai az előfordulás. Többgenerációs, családi szerfogyasztásról is beszélhetünk, de a leginkább a fiatalok körében fordul elő” – mondja dr. Szemelyácz János addiktológus, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke, aki a Pécs környéki falvakban napról napra tapasztalja a kilátástalanság és a helytelen drogpolitika gyilkos kombinációjának eredményeit.

2. El kell őket érni

Mind a prevenció, mind a függők elérése és rehabilitálása kevesebb forrásból valósul meg, mint pár évvel ezelőtt – tehát még a dizájnerdrogok robbanása előtt. Pedig minden eddiginél fontosabb lenne a figyelmeztetés és szerhasználók elérése. Ma 350 millió forint évente a speciális pályázatokkal elérhető kormányzati forrás a drog elleni küzdelemre – ez az összeg 15 évvel ezelőtt 1 milliárd forint volt.

Az alacsonyküszöbű ellátások (elérő programok, tanácsadások, információs szolgáltatások, tűcsere stb.) pont az olyan problémás fogyasztók elérésében létfontosságúak, mint például a kiskorúak vagy éppen a kismamák, ezek a programok viszont sorra zárnak be vagy csökkenő kapacitásokkal működnek a szűkülő források miatt.

„Amikor egy drogfüggő kismamára rátalálunk vagy ő felveszi velünk a kapcsolatot, akkor onnantól folyamatosan nyomon követjük – mondja Oberth József, a Józan Babák Klub segítője. – Ha nem hallunk róla pár napig, keresni kezdjük telefonon, közösségi médiumokon keresztül, utcai szociális munkások segítségével, amíg meg nem találjuk. Akadt, aki egy hete egy foglalt lakásban éhezett, teljesen egyedül, mire utolértük, majd kórházba vittük. Ezt nem tudja megtenni sem a nőgyógyász, sem a védőnő, mert a kismama vagy el sem mer menni hozzá a megbélyegzettség miatt, vagy felkeresi, ők viszont nem tudnak vele mit kezdeni vele, mert nem tudnak alkalmazkodni a szerhasználói életformához, speciális kezelési igényekhez. Nem csak az jelenthet gondot, ha egy nő nem tudja abbahagyni egyik pillanatról a másikra a drogozást, de az ellenkezője is. Ha egészségügyi kontroll nélkül von meg magától pszichoaktív szereket, annak vetélés vagy más súlyos következménye lehet. A rendszeresen drogot használó nők terhességeiket általában nem tervezik, általános rossz állapotuk és életmódjuk miatt későn pedig észlelik. Senki nem akar közülük ilyen életet átörökíteni, és egyikük sem akarja, hogy a gyereke károsodottan szülessen, de a kedvező fordulathoz személyes támogatásra van szükségük. Ne ítélkezzünk egy-egy kismama felett, hanem feltétel nélkül segítsük – ez a magzat érdeke. A helyes és egységes szakmai beavatkozásokhoz fontos lenne orvosi, védőnői, szociális protokollokat, irányelveket készíteni, mivel ilyeneket hazánkban soha nem fogadtak még el, így az ellátások sokszor esetlegesek. A kismamák együttműködési készsége sokkal jobb, mint más droghasználó csoportoké, vagyis legalább erre biztosan építhetünk a munkánk során.”

A budapesti székhelyű Józan Babákhoz vidékről is jönnek kismamák, de évente több százra tehető azoknak az állapotos szerhasználó nőknek a száma, akik nem kerülnek semmilyen ellátásba, akiket a fent vázolt okokból nem vár semmilyen intézmény, akikről nem tudni, milyen szereket fogyasztanak, táplálkoznak-e elégségesen, látja-e őket egyáltalán orvos a terhesség ideje alatt. Ugyanígy komplett családok és bennük gyerekek tűnnek el a szociális munkások látóköréből az elégtelen lefedettség miatt.

Ezek sokszor olyan családok, akiket még a gyermekügyesek sem ismernek a szerhasználat diktálta életmódból adódóan, így öröklődhet szinte törvényszerűen nagyszülőről szülőre, szülőről gyerekre a szerhasználat, aminek köszönhetően egyre gyakoribb jelenség a háromgenerációs közös szerhasználat.

3. Hova vissza?

Azt a fiatalt, aki 14 éves kora előtt kezdte el a pszichoaktív szerek használatát, szinte lehetetlen rehabilitálni, mert nincs hova visszanyúlni, hiszen a személyisége kialakulása előtt kezdte el pusztítani a pszichéjét a dizájnerdrog, és fizikailag is tönkremennek (közülük sokaknak örökre szóló vese- és májkárosodásuk lesz) – mondják egybehangzóan a szakemberek, akik eddig ismeretlen kihívással találták most magukat szemben. Helyzetükön nem javít az ezen a területen is érvényes forrás- és szakemberhiány. A gyermekpszichiátria és -addiktológia korábban is teljesen elhanyagolt területnek számított Magyarországon – most ebből nagy baj lehet. Erre reagálva tavaly két zárt gyermekrehabilitációs intézmény is nyílt, összesen 40 ággyal. „Alacsony ez a szám, ráadásul rossz irányból közelít a megoldáshoz – mondja Szemelyácz János. – Az ellátás legfelső szintje ez, miközben alatta nem történt semmi változás, nincs előgondozó rendszer. Inkább a hálózatot kellene építeni. A 40 helyet gyorsan fel lehet tölteni, viszont fél-egy évig foglaltak lesznek ezek az ágyak, a többiek viszont kimaradnak a rehabilitációs lehetőségekből. Arról nem is beszélve, hogy mi a folytatás? Kiemelünk a környezetéből pár hónapra egy gyereket, majd visszaengedjük oda, ahol folytatódik ugyanaz az élete, amit törvényszerűen ugyanúgy drogokkal tesz majd elviselhetővé. Továbbra sem lesz perspektívája. Egészen más szinten kellene hozzágyúlni a gyerekek drogfogyasztásának kérdéséhez. Először is erősíteni kellene a tanodai hálózatot a problémás gyerekek számára, hogy egy értő, elfogadó környezetben tanulhassanak és ne essenek ki az oktatásból. Másrészt a helyi közösségeket kellene erősíteni, megóvni a gyerekeket, indirekt prevenciót alkalmazni: sporttal, irányított szabadidős lehetőségekkel.”

Mivel nem lehet minden egyes veszélyeztetett gyereket kiemelni a környezetéből, azt kell valahogy élhetőbbé tenni – és ez az addiktológus szerint pályázatokon elérhető pár milliós költség településenként. A drogfogyasztás következményei jóval költségesebbek – ha csak a gazdasági szempontokat nézzük.

4. Mire megyünk a büntetéssel?

Ha már az adófizetők pénzénél tartunk: ebből a szempontból is érthetetlen a tiltáson és büntetésen alapuló drogpolitika. Jóval magasabb a drogok elleni rendőri küzdelem költsége, mint a prevencióra és ellátásra fordított összeg, miközben nem csak eredménytelen, de egyenesen kontraproduktív a droghasználat kriminalizálása. A dizájnerdrogok felbukkanása az ismert kábítószerek tiltására adott válasz, egyben a kisstílű bűnözés játszótere: mára minden nyomortelepen annyi a díler, mint az uzsorás, a helyiek beszámolói szerint időnként – például, ha a törökszentmiklósi esethez hasonlóan „balhé” van –, elviszik őket a rendőrök (bár azok korábban is pontosan tudták, miből élnek), aztán visszajönnek vagy átveszi a helyüket más. Az ismeretlen (az úgynevezett C listára még fel nem került) anyagok birtoklása és terjesztése nem is büntethető, a listázás pedig körülbelül olyan hatékony eszköz, mint az autóriasztó – a bűnözők mindig egy lépéssel előbb járnak. A cuccok egyre durvábbak, a vevőkör viszont egyre szélesebb.

5. Hungarikum a dizájnerdrogok hódítása

Bár világjelenség a dizájnerdrogok terjedése, Magyarországon sajátosan erős előretörésük tapasztalható, amelyhez hasonló talán csak Romániában figyelhető meg. „Ellenébe megyünk a nyugati világ fejlődésének – mondja Szemelyácz János. – 19. századi válaszokat adunk 21. századi problémákra. Éveken át figyelmeztettük a döntéshozókat a bajra és javaslatokat tettünk a megelőzésére, de nem történt semmi. Sőt: leépülést tapasztalunk az iskolai prevenciótól a közösségi ellátáson keresztül az utcai megkereső programokig. A drogot és droghasználatot üldözik és nem megelőzni, megérteni és orvosolni próbálják. Fiatalok százezreinek semmiféle jövőképe nincs, miközben semmi nem akadályozza meg, hogy pusztító drogokkal tompítsák ezt az érzést.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!