Magyarországon a lakosság helyzete még a súlyos gondok ellenére is jobb annál, mint amit szubjektíve érzékel. Erről a politika tehet, a politikusi acsarkodás teremtett ilyen hangulatot a gyűlölet társadalmában – állítja Kolosi Tamás szociológus. A Tárki elnökével a kormánypolitika régi-új célcsoportjáról, a középosztályról beszélgettünk. Szerinte a középrétegek sorsát a gazdaság befolyásolja, a politika legfeljebb ártani tud. És persze árt is: ez is hozzájárul a kutató által nemzetinek és européernek nevezett középosztály kettősségéhez és konfliktusaihoz.

  <h1>Beszélgetés Kolosi Tamás szociológussal, a Tárki elnökével</h1>-
  <h1>Kolosi Tamás szociológus 1985-ben alapította meg a Tárkit. A társadalmi rétegződés és a társadalmi egyenlőtlenségek elismert hazai és nemzetközi szaktekintélyének számít. 1989–90 folyamán Németh Miklós miniszterelnök, 1998 és 2002 között pedig Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója volt. Széchenyi-díjas.</h1>-
  <h1>Magyarországon a lakosság helyzete még a súlyos gondok ellenére is jobb annál, mint amit szubjektíve érzékel. </h1>-

Beszélgetés Kolosi Tamás szociológussal, a Tárki elnökével

- – Kép 1/3

– Divatba jött a középosztály. Naponta kap bókokat a politikától.

– Nemcsak nálunk van ez így, hanem másutt, például Nyugat-Európában és Amerikában is. Középosztály alatt a politika az átlagembereket érti. A modern ipari társadalmakban ők alkotják a dolgozó és adófizető többséget, a gazdaság húzóerejét. Nem csoda hát, ha a pártok leginkább rájuk figyelnek, az ő megnyerésükre fordítják a legtöbb energiát.

– Mitől lett ilyen nagy a középosztály?

– A modernizáció, az ipari társadalmak fejlődése azt eredményezi, hogy az alsó rétegekből egyre többen tudnak feljebb jutni a társadalmi létrán a középrétegek életszínvonalára. Ez persze a fejlődésnek egyfajta nyugat-európai, amerikai modellje. Minálunk sok minden másként alakult, de összességében azt mondhatjuk, hogy napjainkra nálunk is létrejött egy konzisztens középréteg, amely alapvető tulajdonságaiban már nem tér el lényegesen európai „osztálytársaitól”. Lét­szá­marányában azonban különbözik, mert a magyar középréteg viszonylag kicsi. Ennek okait a kilencvenes években kell ke­resnünk, amikor is a rendszerváltás vesztesei közül sokan alacsonyabb társadalmi státuszba süllyedtek. A kilencvenes évek végétől kezdve elindult ugyan a lecsúszott rétegek felzárkózása, de az utóbbi évek gazdasági válsága miatt megakadt ez a folyamat. Sőt, úgy tűnik, újra kezdődött a középrétegek egy részének lecsúszása.

– Milyen mértékű ez a leszakadás?

– Csak hipotéziseink vannak, adataink nincsenek. Pénz hiányában nem tudunk ilyen jellegű vizsgálatokat végezni. A jelenlegi kormányzat ezeket a kutatásokat nem hajlandó finanszírozni.

– Milyen szerepet játszik a politika a középréteg sorsának alakulásában?

– A politika szerepe nem döntő. Középrétegek sorsát ugyanis elsődlegesen a gazdasági fejlődés határozza meg. Az, hogy van-e növekedés vagy nincs. Persze a politika azért ártani, azt sokat tud…

– Az ellenzék gyakorta kritizálja azzal a kormányt, hogy miközben szavakban a kö­­zéposztály favorizálja, számos olyan intézkedést hoz, amely éppen ezt a réteget érin­­ti a leghátrányosabban. Példa erre az egykulcsos adó, az Európa-rekord áfa, az elszabadult benzinár, a hitelek befagyása.

– Aztán máskor – sokszor ugyanazok, akik ezeket a vádakat hangoztatják – azt vetik a kormány szemére, hogy a Kádár-rendszer újraelosztását erőlteti és mindent állami kézbe akar venni, mindent központilag akar megoldani. A kormányt érintő kritikák nagyon sokszor ellentmondanak egymásnak, de ez azért van így, mert maga a politika is rendkívül ellentmondásos.

– Akkor mégiscsak van jelentős hatása a politikának a középosztály sorsának alakulására!

– A középosztály szempontjából alapvető problémának én azt a megosztottságot, azt az erőteljes árokásást tartom, ami az elmúlt egy évtized politikai életét jellemzi. Ez a hatás jelentősen hozzájárult a mai középosztály megosztottságának kialakulásához is. A két világháború közötti Magyarországon sokat beszéltek a kettős középosztályról, amikor egyrészt az elszegényedett nemesekből, lecsúszott dzsentrikből kialakult az úri középosztály, másrészt a feltörekvő vállalkozó polgárságból megszületett az új polgári középosztály. Nem azt mondom, hogy a rendszerváltás után ez a kettősség visszajött volna, bár megfigyelhető volt az úri középosztály éledezése az MDF-es öregurak esetében a kilencvenes évek első felében. De ez az úri-polgári megosztottság aztán lekerült a napirendről, ám búvópatakként egy újfajta megosztottságban most megint megjelent. Ezt most úgy nevezném, hogy a nemzeti középosztály és az européer középosztály kettőssége.

– Ki a nemzetiek és kik az européerek?

– Vannak ugye szélsőjobboldali nacionalisták, és vannak a nemzetet semmibe vevő kozmopoliták. De a középosztály nagyobbik részére nem a szélsőségek a jellemzőek. A nemzet és Európa egy-egy értékrend hívószavai, s hogy ki melyik oldalon áll, az attól függ, melyiknek ad prioritást. Ebben a tekintetben figyelhető meg a nemzeti és az européer középosztály kettőssége és bizonyos tekintetben konfliktusa is.

– E kettősség kialakulásának elsősorban érzelmi, gazdasági vagy kulturális okai vannak?

– Nagyon erős szerepe van kultúrának, tradícióknak, értékválasztásnak. De szerepe van a megosztottságban annak is, hogy minden kormányváltással azok kerülnek előtérbe, akik az előző kormány alatt sikertelennek bizonyultak. És ha a kormányok ezt az elitváltást nem igyekeznek kontrollálni, akkor kialakul a sikertelenek forradalma, ami a szakmai színvonal csökkenését vonja maga után minden tekintetben.

– A kormányváltás egyben elitváltás is? Mindig van egy felül lévő és egy legyőzött középosztály, aztán időnként cserélnek?

– Egy kormányváltás a világon mindenhol természetszerűen okoz változásokat a politikai adminisztrációban. Min­­denki hozza a saját politikai garnitúráját. Ennél mélyebb átalakulás önmagában egy kormányváltásból nem következik sehol a világon, és Magyarországon sem következett be, sem 1994-ben, sem 1998-ban, sem 2002-ben. A politikai garnitúra kicserélődött ugyan, ennek során persze történtek igazságtalanságok is, de alapvetően a társadalmi pozíciók elosztását nem akarta újra rendezni egyetlen új kormány sem. Ettől egy picit különbözött 1990-es rendszerváltás. Akkoriban sok vita volt szociológus körökben, hipotéziseket gyártottunk, hogy mi lesz majd a szocialista elit sorsa. Én akkor azon a véleményen voltam, hogy nagy esélye van az osztályvezető-helyettesek forradalmának, tehát annak, hogy a rendszerváltás lehetőségét kihasználják a korábbi másodvonalbeliek ahhoz, hogy pozícióba jussanak. Biztos, hogy történtek ilyenek, tehát a váltás erőteljesebb volt, mint későbbi kormánycserék során, de a magyar rendszerváltás bársonyos jellegéhez az is hozzátartozik, hogy nem történt alapvető átrendeződés. Most viszont, a 2010-es választást követően a kormányzó párt és a miniszterelnök által hangsúlyozott forradalmi jelleg szándékában egy ilyen erőteljesebb, 1990-ben elmaradt osztályvezető-helyettesi forradalomnak felel meg.

– A forradalom felfalja az osztályvezetőket?

– Nem csak az osztályvezetőket, hanem korábbi elit nagy részét. Ez a mostani elitcsere összefügg a társadalom erőteljesebb állami kontrolljának törekvésével, és egy generációváltással is. A Fidesz környezetéből most a húszas, harmincas éveik elején járó garnitúra próbál pozíciókat szerezni.

– Az állam pillanatnyi politikai érdekei szerint igyekszik befolyásolni a vállalkozói középrétegeket is, és beleavatkozik érdekkörükbe, gazdasági döntéseikbe. Példa erre a kötelező bérkompenzáció.

– Az ember nem tudja eldönteni, hogy egy-egy lépés mögött milyen ideológiai tudatosság, milyen ügyetlenség vagy pillanatnyi rögtönzés van. Nekem az az érzésem, hogy túlideologizáljuk az eseményeket, túlságosan sok politikai tudatosságot keresünk mögöttük. Én kapkodást, végiggondolatlanságot látok. A Fidesz–KDNP olyan tempót diktál, ami tarthatatlan, s egyre több hibához vezet. Az egyes döntések előtt nincsenek hatásvizsgálatok. Régi kifejezéssel élve, egyfajta voluntarizmus sejlik fel a kormányzati döntések mögött.

– Úgy tetszik, kormánypárti politikusok eléggé tágan értelmezik a középréteg fogalmát, és azt is mondják, hogy tulajdonképpen mindenki maga döntheti el, hogy bele akar-e tartozni vagy nem.

– Nem választás kérdése, hogy szegény legyek-e vagy jómódú. De az is hamis állítás, hogy az egyén boldogulásában a személyes választásoknak és törekvéseknek nincs szerepe. Ma a szociológia legnagyobb kutatási területe, éppen ez az úgynevezett mobilitáskutatás. Azt vizsgáljuk, hogy a társadalmi adottságok, például a szülők anyagi helyzete, iskolázottsága, a település jellege, ahol a gyerek felnő, mennyire határozzák meg a későbbi érvényesülést. Azt találjuk, hogy legfeljebb 30-35 százalékban befolyásolják ezek a tényezők annak az esélyét, hogy ki hová jut el a társadalmi ranglétrán. Van egy 65-70 százalékos rész, amit nem tudunk a szociológia jelenleg használatos mérőeszközeivel megmagyarázni.

– Manapság társadalmunk szociológiai érdeklődésének középpontjában az áll, hogy meg lehet-e élni havi 47 ezer forintból.

– Ez egy politikai vita. 47 ezerből a mai Magyarországon nagyon-nagyon rosszul lehet megélni. Ez tény. És ha már a megélhetésnél tartunk: lehet, hogy sokan fognak vitatkozni velem, de határozott véleményem, hogy a legszegényebb rétegeket kivéve, Magyarországon a lakosság helyzete még a súlyos gondok ellenére is objektíve jobb annál, mint amit szubjektíve érzékel. Erről a politika tehet. A politikusi acsarkodás teremtett ilyen hangulatot a gyűlölet társadalmában.

– A politikai osztály színvonala mennyire jellemző az egész magyar elitre?

– A magyar elitet három részre osztanám, kulturális, gazdasági és végül politikai elitre. A kulturális krémet is jelentősen megosztják ideológiák, nézetek, de van két általános sajátossága. Az egyik, hogy felkészültségét illetően európai színvonalú, és nagyon nagy szerepet játszott a rendszerváltásban. A rendszerváltást az értelmiség csinálta Magyarországon. De ez azzal is járt – és ez a másik sajátossága –, hogy igyekezett a számára fájdalmas változásokat elkerülni. Nagyon nagy felelőssége van abban, hogy a saját területén megakadályozta a piaci viszonyok, a rendszerváltás kialakulását. Ebből adó­dóan egyre görcsösebben kötődik az állami csecshez, s ezért olyan intézményrendszert hozott létre, amely éppen európai szintű képességeinek kibontakozását teszi lehetetlenné. A gazdasági elitnek két frakciója van, a menedzserek és az új tőkések. A nóvum az új vállalkozói réteg, amelyik nagyon sok forrásból rekrutálódott. A politikusok és a közemberek mindenfajta rágalmával szemben – bár elkövetett sok disznóságot is – ez az újtőkés réteg mind a privatizációban, mind az eredeti tőkefelhalmozásban nemzetközi összehasonlításban is szelíden járt el. A legproblematikusabb a politikai elit. Ez igazából nem is elit. Mert például a kulturális elitet is érdekek, ideológiák vélemények szabdalják sokszínűre, a gazdasági eliten belül is vannak nagy konkurenciaharcok, de mégis csak van bennük egyfajta összetartozás. A mai úgynevezett politikai elitben ez ma már nincs meg, hanem minden oldal politikusai – nagyon kevés kivételtől eltekintve – meg vannak győződve róla, hogy a másik oldalon csak csirkefogók, tolvajok és gyilkosok vannak. És addig nem is lesz politikai elit Ma­­­gyar­­országon, amíg ki nem alakul ebben a rétegben is egyfajta összetartozás-érzés, az országért, a nemzetért való közös felelősség tudata.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!