Kommunikációs háború

– Fel tudja idézni, hogy mi történt négy éve a dél-koreai Pjongcsangban?

– Azt nem lehet elfelejteni. Amikor Jacques Rogge, a NOB akkori elnöke kinyitotta a borítékot és felmutatta Pjongcsang nevét, én is együtt ordibáltam a koreaiakkal, hogy „nyertünk” és „nálunk” lesz az olimpia!

– Mennyi munkája volt ebben?

– Szorosan véve két év, plusz mindaz a tapasztalat, ami Sydney óta rám rakódott.

– 1998-ban még a MOB külügyi titkára volt, hogy került ki Sydneybe?

– Februárban a naganói téli olimpia idején kaptam a személyes felkérést John Coatestől, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökétől, hogy csatlakozzam hozzájuk és vegyek részt a projektben. Mivel a feleségem azonnal igent mondott, elvállaltam. Úgy látszik, elégedettek voltak velem, mert innen hívtak át Athénba, később pedig Pekingbe.

– Hét éve Ázsiában él. Rengeteg ottani projektben vesz részt. Európaiként meg lehet ismerni Ázsiát annyira, hogy befogadják és elfogadják?

– Kölcsönösen respektáljuk egymást. Szerencsém volt: az első pillanattól kezdve ösztönösen megéreztem, hogyan működik a távol-keleti kultúra, hogyan üzletelnek. A 2005 és 2008 közötti időszak volt a tanulópénz. Később a koreaiak azért alkalmaztak, mert ha a kínaiak bíztak bennem, akkor biztosan tudhatok valamit. A japánoknak pedig tetszett, ahogy a koreaiaknál dolgoztam, és így tovább.

– Mostanában a 2022-es pekingi téli olimpia kandidálásán dolgozik. Pontosan mi a munkája?

– Főtanácsadó vagyok, ez azt jelenti, hogy elsősorban a pekingi főpolgármesterrel dolgozom sokat, ő a kandidálási bizottság elnöke. (Húszmilliós metropoliszról van szó – a szerk.) Néha a sportminiszterrel vagy az elnöki hivatallal egyeztetek. Főleg arról, hogyan illeszthető bele a kandidálás a regionális tervekbe, és azt hogyan kell nemzetközi szinten eladni. Kínában nemzeti prioritás a kandidálás, a legmagasabb politikai körök vesznek benne részt.

– A NOB szemlebizottsága a napokban hozta nyilvánosságra jelentését, és ebből úgy tűnik, inkább Pekingnek áll a zászló (a kazah nagyváros, Almati a másik pályázó).

– Szinte biztos vagyok abban, hogy elhozzuk az olimpiát. Peking pályázata jobb, mint Almatié. De nem akarom megsérteni a kazahokat, ők is rengeteget dolgoztak ezzel.

– Milyen egy ideális kandidáló?

– Nagyon fontos az egység, a közös akarat és ennek a megnyilvánulásai. Kell egy nagyon jó technikai elképzelés a helyszínekkel kapcsolatban. Szükség van egy nagy adag szerencsére, és a NOB-nak is szeretnie kell a pályázatot. Ez nagyon fontos.

– London úgy rendezhetett olimpiát 2012-ben, hogy még a játékok előtt közvetlenül sem volt nemzeti konszenzus. A sajtó egy része is folyamatosan támadta a rendezést.

– A NOB realista. Nem hisz feltétlenül a közvélemény-kutatásoknak. Tisztában van azzal is, hogy a klasszikus értelemben vett demokráciákban az ellenzék és a sajtó mindig hangosabb. Egyébként nekem különvéleményem van Londonról. Azt a kandidálást nem a britek nyerték meg, hanem a franciák nagyon látványosan elbukták.

– Mi számít inkább: a pályázó gazdasági felkészültsége, a politikai konszenzus vagy a kommunikáció és a sportdiplomácia?

– Egyértelműen a sportdiplomácia. A lobbizás és a kommunikáció. Ezek alapvetően meghatározzák a sikert. Ugyanis valamilyen szintű helyi anyagi felkészültség és politikai egyetértés nélkül el sem jut egy város oda, hogy kandidáljon. Ez egy kommunikációs csata, amit nem feltétlenül pénzzel vívnak. Persze az sem árt, ha az érintett város nyilvánvalóan elég tehetős ahhoz, hogy egy ekkora eseményt megrendezhessen.

– Sokan vitatják, hogy egy olimpia valóban nyereséges lehet (Los Angelest leszámítva). Ön szerint megéri egy városnak vagy egy országnak olimpiát rendezni?

– Olimpiát rendezni senkinek nem kötelező, és egy olimpia ellen érveket felsorakoztatni mindig nagyon könnyű. Ott van példának Norvégia, a világ egyik legjobban működő országa. Oslo vezetői mégis úgy gondolták, nem kandidálnak a téli játékokra, mert égetőbb problémáik vannak az oktatás és az egészségügy területén. Pedig ott szinte minden készen állt volna a rendezéshez, ami az infrastruktúrát illeti. De én húsz éve ebben az „iparágban” dolgozom, és látom, hogy az olimpia mit hozhat egy városnak vagy egy országnak gazdasági és társadalmi szempontból.

– Bár a PricewaterhouseCoopers hatástanulmánya, amely alapján a parlament hamarosan dönt a kandidálásról, az utóbbi évtizedek legolcsóbb, mégis nyereséges olimpiáját ígéri, véleményformáló közgazdászok, politikusok és újságírók is ellenzik, hogy olimpiát rendezzünk, mondván: nem állunk készen rá.

– Magyarországnak most volna egy történelmi pillanata, ezt megéri megragadni. Kandidálni kell, mert ha nem tesszük, soha semmi nem fog történni. Az Agenda 2020 ráirányítja a figyelmet a szerényebb anyagi háttérrel rendelkező, de felkészült és eltökélt pályázókra. Ráadásul Boston jelentkezése egy hajszálon függ, Párizs pedig klasszikusan jó abban, hogy elrontsák a dolgaikat. Hamburg hasonló helyzetben van, mint mi – már ami a belső támogatottságot illeti. Róma pedig... Most egyetlen érvet sem tudnék felsorolni, hogy miért kellene a 2024-es olimpiát Rómának kapnia.

– Vagyis ön biztos abban, hogy ha most elindulunk, akkor – ha nem is 2024-ben, de – húsz éven belül olimpiát rendezhetünk?

– Erre nincs szabály. Egy biztos. A NOB-tagság értékeli a kitartást és az eltökéltséget. Ugyanakkor Isztambul sem kapta meg, és az ominózus londoni eset kapcsán Párizs sem, pedig ők már négyszer próbálkoztak. Szocsi viszont elsőre befutott.

– Athén nagyon akarta a 2000-es olimpiát, erre megkapta a 2004-est. Bele is rokkant. Ön mégis azt gondolja, hogy Budapest képes lehet profitálni a rendezésből?

– Biztos vagyok abban, hogy minden fillér, amit Magyarország az olimpiai kandidálásra költ, többszörösen megtérül. Athén más eset. Ott voltam, úgyhogy nyugodtan beszélhetek többes szám első személyben. A szervezőbizottság tagjaként önkritikusan be kell vallanom, hogy számos hibát követtünk el, különösen, ami a helyszínek kiválasztását és a létesítményeket illeti. Nagyon sok állandó helyszínt építettünk, pedig volt alternatíva elbontható létesítményekre. Csak hát ott volt a nemzeti büszkeség. Az viszont nem igaz, hogy Athén veszített az olimpián: az elkerülő utak, metrók, gyorsforgalmi utak azóta is használatban vannak, és jelentősen átalakították, élhetőbbé tették magát a fővárost. A jelenlegi csődnek vajmi kevés köze van az olimpia megrendezéséhez. Görögország gazdasági mechanizmusa teljesen szétesett, van egy rosszul kezelt adórendszere. Görögország ma olimpia nélkül is pontosan ott tartana, ahol tart.

– Mit szól ahhoz a kormányzati elképzeléshez, hogy az olimpia bevételéből az egészségügyet támogatnák? Hallott már ilyesmit korábban?

– Laikusként azt mondom: meglepett ez a gondolat. Mondjuk úgy, nem tapasztaltam még effélét. Az olimpia szorosan vett bevételeiből általában az adott ország sportját szokták támogatni, és a hosszú távú eredmények ilyen típusú felhasználása is – mondjuk így – nem szokványos.

– A budapesti olimpia egyik fő támogatója azt mondta egy háttérbeszélgetésen, a magyar pályázat Achilles-sarka lehet az, hogy egyelőre nincs olyan konszenzusos figuránk, mint a briteknél a futó Sebastian Coe volt. Aki eléggé ismert és elismert, nyelveket beszél és különlegesen jó kommunikációs képességgel rendelkezik. Ön azt mondta, ez egy kommunikációs csata lesz. Kik lehetnek az adu ászaink?

– Nem ismerem pontosan a magyar helyzetet, de valóban meg kell találni azokat az embereket, akik legalább 15 különböző kritériumnak megfelelnek, és vállalják is a csatát. Coe ilyen volt, tűzön-vízen át „vitte a lángot”. Tudom, nem leszek népszerű mindenkinél azzal, amit mondok, de ez az igazság: nekünk van egy nagyon respektált NOB-tagunk, Schmitt Pál, és egy nagyon aktív tiszteletbeli NOB-tagunk, Aján Tamás. Van ezenkívül számos sportvezetőnk, aki a nemzetközi sportéletben vezető tisztséget tölt be és döntéshozó helyzetben van. Elsősorban rájuk kell majd támaszkodnia a magyar pályázatnak. A szervezőbizottság elnökét ráér még megtalálni.

– Ha önt felkérik, otthagyná Ázsiát, hogy a magyar pályázatot segítse?

– Volt már erről szó, és már akkor is mondtam, hogy nagyon szívesen vennék részt ebben a munkában. Nagy megtiszteltetésnek tartanám, várom a magyar parlament döntését.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!