Buktak a kopaszok, Erdősi Lászlóné beadványával együtt. A Nemzeti Választási Iroda szerdán végül mégis a szocialisták beadványát hitelesítette a vasárnapi boltbezárások ügyében. Orbán Viktor előre menekül, hétfőn javaslattal áll elő, ám az ellenzék szerint ezzel már elkésett. A népszavazás lehetőséget teremt arra, hogy az emberek elmondják végre, mit gondolnak az Orbán-kormány politikájáról. Állami földek osztogatásáról és bérplafonról is.

 
Illusztráció

Hajrá, MSZP! – így kommentálta Lázár János, miszerint a Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta, hogy a szocialisták népszavazással próbálják „visszacsinálni” a vasárnapi boltbezárást. A Miniszterelnökség vezetője a biztató kurjantást azzal magyarázta, hogy a Fidesz természetesen minden esetben szívesen meghallgatja a népet. Szavait némiképp hitelteleníti, hogy pár hete Fidesz-kopaszok akadályozták meg Nyakó Istvánt, hogy hitelesítse az MSZP kezdeményezéséről szóló beadványt. És az sem tesz jót az őszinteség látszatának, hogy a múlt héten a kabinet még azt nyilatkozta: esze ágában sincs megváltoztatni a vasárnapi zárva tartást. Mára ez a mondás arra finomodott, hogy Lázár személy szerint azt szeretné, ha vasárnap minél többen pihenhetnének, de az erről szóló vitát a Fideszben még le kell folytatni. (A KDNP nem szól semmi érdemit, noha az egész a párt ötlete volt.)

És mégis megeshet, hogy vita közben a Fidesz még a népszavazás előtt meghallja a nép szavát, ugyanis a Liga Szakszervezetek azt kéri: a referendum előtt nyissa ki a vasárnapot a kormány, csak fizessenek több pénzt a vasárnapi műszakért, illetve a munkavállalók szabadon eldönthessék, hogy bevállalják-e azt.

Mindenesetre a Fidesz nincs könnyű helyzetben: a jelek szerint a vasárnapi zárva tartásról lehet érvényes és eredményes népszavazást tartani (azaz el lehet vinni a szavazók legalább felét, mintegy 4 millió embert, és többséget lehet biztosítani az igeneknek) – ami felfogható egy a kormánnyal szembeni bizalmi (pontosabban bizalmatlansági) voksolásnak. Nem csoda, hogy mindenki szeretne részesedni a hasznaiból. A DK – a többi kis párttal egyetemben – beszáll a kiíráshoz szükséges aláírások gyűjtésébe. A Jobbik politikusai szintén szignálják az íveket – ám támogatásuk csöppet sem az ügynek szól. Azt szeretnék ugyanis, ha a boltzáras népszavazás döntene a kormány által kezdeményezett menekültkvóta-ellenes kérdésben is (értsd: akarja-e a választópolgár, hogy az EU migránsokat telepítsen ide). Ezt a törekvést pedig a Fidesz is felkarolhatja, hiszen akkor a „kormánydöntőnek” szánt népszavazáson egy kérdés az ellenzéknek fütyül, egy a kabinetnek, azaz a hatalom joggal kommunikálhatja: továbbra is bíznak benne az emberek.

Nem csoda, hogy a szocialisták foggal-körömmel küzdenek annak érdekében, hogy ne a kvótaügy, hanem két másik kérdés kerüljön fel a „népszavazási lapra”. Ugyanis a vasárnapi boltzárral párhuzamosan a szocialisták a lopásgátlónak nevezett népszavazáshoz is gyűjtenek aláírásokat, mégpedig két kérdésben.

Az egyikkel a földmutyit verhetné keresztbe a köz, a másikkal pedig az állami szféra (értsd: többek között vállalatok) vezetőinél vezetnének be alacsonyabb bérplafont. Ezzel a három témával pedig – feltéve, hogy lesz referendum – a baloldal egy, a kampány végéig kitartó, ütős topicot építhet.

Ha mindhárom kérdésben a balos akarat érvényesül, akkor Orbánt hasonképpen sarokba lehet szorítani, mint ahogy ő tette ugyanezt az MSZP-kormánnyal – a szociális népszavazással.

Márpedig a jelek szerint a vasárnapi boltzár alkalmas erre, hiszen a kormány egyetlen eredményt sem tud felmutatni.

 

A kabinet célja az volt, hogy:
- A szuper- és hipermarketek piaci részesedése csökkenjen, a kisboltoké nőjön.
- A kiskereskedelem több embernek adjon munkát.
- A családok többet legyenek együtt.

A valóság:
- Az áruházláncok forgalma hízott (csak a vásárlók más napra strukturálódtak át).
- 8-9 ezer embert bocsátottak el a kiskereskedelemből. A multik megtartották alkalmazottaikat, dolgozóik azonban a vasárnapi pótlék nagy részét bukták.
- Az elbocsátások és a kiesett pluszpénzek miatt az érintett családoknál biztos nem lett bőségesebb a vasárnapi ebéd.

Azt szeretnénk, ha vasárnap mindenki otthon lehetne, a családjával tölthetné a hétnek ezt a napját, ez egy általános elv, amit támogatunk – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban arra a kérdésre, hogyan reagál a kormány arra, hogy népszavazást lehet tartani a kérdésben. Nem akarjuk megfosztani az embereket a vasárnapi munkavégzés lehetőségétől, de azt akarjuk, hogy ez ne legyen kényszer – tette hozzá. Orbán szerint a kereskedelmi szektor csak az első lépés volt, a kormány azóta is azon dolgozik, hogyan lehetne más szektorokra is kiterjeszteni a vasárnapi pihenőnap ügyét. A kormányfő elmondta, hogy hétfőn kap a kabinet egy jelentést a nemzetgazdasági minisztertől a vasárnapi boltzár hatásairól, ezt nyilvánosságra is fogják hozni. Ezt követően biztos lesznek viták, majd a kormány eldönti, mi legyen a politikai válasz a lehetséges népszavazásra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!