Kötelezőt kiolvastad?

„Hiba a nyári szünetre kötelező olvasmányokat adni, olvasónaplót íratni pedig szinte bűn, mert belerondít az olvasás gyönyörűségébe, és azt eredményezi, hogy célra fognak olvasni a diákok, miközben a naplóírás munkát ad az egész családnak és kivonatolvasásra nevel” – véli Arató László, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium és Gyakorló Általános Iskola tanára, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem oktatója, a Magyar Olvasástársaság elnöke pedig egyenesen a gyerek elleni merényletnek tartja az olvasónapló írását, ami még mindig nem kopott ki a közgyakorlatból és közgondolkodásból.

Azt mindkét szakember elismeri, nem arról van szó, hogy ne volna szükség kötelező olvasmányokra, csak azokat nem nyárra kell feladni, hanem a feldolgozásukhoz közelebb eső időben. Hiszen attól, hogy a diák nyáron elolvassa – mondjuk – A Pál utcai fiúkat vagy az Isteni színjáték Poklát, nagy eséllyel elfelejti, mire sorra kerül a tanévben.

Arató László nyárra nem is ad kötelező olvasmányt a diákjainak, csupán könyveket ajánl. Olyanokat, amelyek segítségével a fiatalok megszeretik az olvasást. Ezek lehetnek klasszikus világirodalmi alkotások, év közben ugyanis ilyeneket csak ritkán olvasnak a gyerekek, hiszen nincs rá idejük. Ilyen nyári olvasmányélmény lehet például Turgenyev Apák és fiúkja, egy jó Brontë- vagy Jane Austin-regény, esetleg Fielding, Tersánszky, vagy a nem tanított Stendhal-, Tolsztoj-, Dosztojevszkij-, Móricz- és Kosztolányiregények sora. „A cél az olvasóvá nevelés, ezért több kortárs és ifjúsági irodalmat kellene a gyerekek elé tenni – véli Arató. – Rengeteg színvonalas és lebilincselő kötet található a piacon, amelyek szórakoztatóak, és ugyanakkor fontos gondolatokat közvetítenek, hozzájárulnak az ön- és világismerethez.”

Modern irányok

Egyre több olyan fiataloknak szóló könyv is készül – külföldi és magyar írók tollából is –, ami aktuális lélektani vagy társadalmi kérdéseket feszeget – persze a tizenévesek nyelvén. Ilyen például Kalapos Éva D.A.C.-sorozata, illetve Massza című könyve, ami cyber bullyingről (netes zaklatásról) szól, vagy Bódis Kriszta Carlo Párizsban című műve, ami egy roma fiú felemelkedéstörténetét meséli el. Jay Asher Tizenhárom okom volt című regénye szintén a gimnazista korosztályt szólítja meg. A lebilincselő kötet érdekes narrációs technikával mutatja be egy öngyilkos lány történetét, amiből kiderül, mennyire fontos egy-egy elejtett vagy éppen ki nem mondott mondat. Szintén ajánlott olvasmány Lois Lowry negatív utópiája, Az emlékek őre vagy Számláld meg a csillagokat című regénye, ami ugyancsak fajsúlyos témát boncolgat – a holokausztot tizenévesek szemszögéből. Arató idesorolja a diákjai által is kedvelt Louis Sachar-regényt, a Stanley, a szerencse fiát és Robert Williams Luke és Johnját, valamint Janne Teller Semmijét is. Ha van rá igény, érdemes és tanulságos olyan lélektanilag és gondolatilag sem érdektelen sikerkönyveket is tanítani, mint az Éhezők viadala vagy az Alkonyat. Nagy és pedagógiailag kiaknázható divatja van a fantasyknek és az úgynevezett fehér disztópiáknak (negatív jövőkép) is.

Megmaradt klasszikusok

Persze nem kell eldobni a klasszikusokat sem, sőt érdemes Móricztól, Kosztolányitól vagy Balzactól egy-egy kevésbé ismert művet javasolni a diákoknak.

Ugyanakkor Arató rossz beidegződésnek véli, hogy általános iskolásoknak még mindig kötelezővé teszik például A kőszívű ember fiait vagy a Légy jó mindhalálig!-ot. Maga Móricz sem engedte saját középiskolás korú lányainak a Légy jót olvasni (akik a tiltás miatt, persze, kezükbe vették), hiszen attól, hogy gyerek hőse van egy könyvnek, még nem feltétlenül gyerekeknek szól. „A tanárok sajnos megszokták, hogy a hosszú évtizedek óta leggyakrabban tanított művekhez nyúlnak, az államosított tankönyvpiac is ezt segíti elő, de a NAT szerint sem A kőszívű fiai, sem a Légy jó mindhalálig! nem alternatíva nélkül kötelező általános iskolában” – teszi hozzá a szakember.

Hasonlóan vélekedik Gombos Péter is: a Légy jó mindhalálig! alkalmatlan arra, hogy megszerettesse az olvasást az általános iskolásokkal, csak kudarcélményt okoz, ráadásul tévhit, hogy kötelező lenne. A kerettanterv ugyanis csak két ajánlott művet említ általános iskolásoknak: az Egri csillagokat ötödikeseknek- hatodikosoknak, illetve egy Jókai-művet (nem muszáj A kőszívű ember fiait), valamint a Szent Péter esernyőjét hetedik-nyolcadik osztályban.

„Gondolkodásmódbeli változásra lenne szükség, mert elavult, rossz szemlélet uralkodik az irodalomoktatásban – magyarázza a Magyar Olvasástársaság elnöke. – Ha a jól beváltnak hitt műveket tes?- szük kötelezővé, akkor az irodalom és az olvasás mint élmény megszűnik, pláne, ha ehhez az olvasónapló módszerét is alkalmazzuk. Az érettségin és felvételin sem szerepelnek irodalomelméleti vagy irodalomtörténeti kérdések, az órákon mégis ezeket kérik számon. Holott az irodalmi gondolkodásra és az olvasás szeretetére kellene koncentrálni.”

A kérdés már csak az, hogyan, amikor a tanárok egy része olyan könyveket olvastat, amiket ő maga sem szeretett vagy nem is értett, ahelyett, hogy a mai gyerekeknek ismerős nyelvezetű, témájú, őket érdeklő és érintő műveket vennének elő, amikkel tudnának azonosulni. Sok tanár nem veszi figyelembe az adott gyerek életkorát, érdeklődését, érzelmi szintjét, pedig ezek alapján lehetne külön csoportokba osztani a diákokat és így más-más műveket feldolgozni.

Kötelező, közös, kölcsönös

A Magyar Olvasástársaság Betűfaló programja 170 iskolába juttatott el kortárs irodalmi műveket, segédanyaggal együtt – ezeket még a tanárokkal is megismertették. Sok esetben ugyanis az is probléma, hogy vannak olyan tanárok, akik nem is ismerik a kortárs írókat, sem műveiket, így ők „jobb híján” mindig maradnak a már jól ismert „kötelezők” mellett. A szemléletváltáshoz a tankönyvpiac változására is szükség lenne: alsóban alig vannak fiús könyvek, felsőben viszont a lányoknak szóló művekből akad hiány. Megfelelő mennyiségű példány kellene például Dragomán-, Szabó T. Anna- vagy éppen Lackfi-kötetekből, hogy az osztályokban érdemi módon tudjanak foglalkozni a művekkel. A kortárs alkotások nagy része már az interneten is elérhető, de az iskolák a kiadókkal is „köthetnének üzletet”.

És az sem haszontalan, ha egy tanár folyamatosan frissíti olvasmányélményeket nyújtó listáját. Gombos Péternek korosztályra lebontott ajánlott listája van, amelyet a diákok visszajelzései alapján frissít – minden évben. Például a nem is olyan régen még népszerű A Szent Johanna gimi-sorozat már nincs rajta, ugyanakkor a Harry Potter-sorozat évek óta nem tud kikopni, ahogyan A Pál utcai fiúk is stabil szereplő. Gombos szerint bővelkedünk a 6–10 éves korosztálynak szóló kortárs, magyar szerzők műveiben, és a gimiseknek is rengeteg jó könyvet írnak. Ám valahogy a kamaszokra kevesebbet gondol a kortárs közeg – miközben például Nógrádi Gábor A gonosz hét napja, Tasnádi István A kőmajmok háza vagy Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című kötetei nekik is szólnak.

Arató László az iskolában feldolgozandó irodalmi olvasmányok hármas felosztását javasolja: legyenek kötelező, közös és kölcsönös olvasmányok. Az irodalomórákon tárgyalt műveknek csupán egyharmada legyen az, amit a tanárok központilag kötelező olvasmányként adnak ki a diákoknak. A közös olvasmányt a tanár a diákokkal együtt határozza meg, érdemes kortárs, populáris és kedvcsináló műveket is idevenni. A kölcsönös olvasmányok pedig olyanok, amiket az osztályban egy-egy csoport olvas el és projektmunkában feldolgozva tárják a többiek elé.

Gombos Péter egy másik alapvető kérdésre is felhívja a figyelmet: egy osztály összetétele és érdeklődése döntse el, mi legyen a tananyag, ne pedig a tankönyv vagy más elvárások rendszere, hiszen a gyerekeket tanítjuk, nem a könyveket. A hatékony tanítás 80 százalékban a tanár személyiségén múlik. Egyik kedvenc példája erre Weöres Sándor, aki reál érdeklődésű volt, aztán egy középiskolai magyar tanára „elcsábította” az irodalom felé.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!