Aki nem vagy csak ritkán jár színházba, leginkább a Tóth János című televíziós sorozat nemrégiben indult második évadából ismerheti Sodró Elizát, aki emellett mára a Radnóti Színház egyik legtöbbet foglalkoztatott, sokoldalú fiatal színésznője. Alig két hónapja mutatták be az Andrej Serban rendezte III. Richardot, amelyben Lady Annát alakítja, máris a küszöbön egy új bemutató. Mohácsi Jánossal egy Závada Pál-regényadaptációra készülnek: az Egy piaci nap a vészkorszakot követő Magyarországról, az antiszemita pogromokról és a tömeghisztériák pszichózisáról szól.
Néha azt érzem, hogy nagyon steril közegben élek.
- Kit alakít a Závada–Mohácsi-darabban?
- Még alakul a karakterem, alig járunk a darab negyedénél a próbafolyamatban. Ami biztosan látszik egy hónappal a bemutató előtt, hogy mindenki több szerepet játszik majd, és hogy egy bizonyos Tarcsai Sára nevű lány mindenképpen én leszek. Ő egy olyan valaki, aki nem kifejezetten szereti a zsidókat. Nagyon sokat dolgozik, mégsem jut neki semmi, ugyanakkor látja, hogy másoknak könnyebben megy, így hát őket teszi felelőssé a saját nehezéért. Eléggé harcias teremtmény, valójában élvezi is a konfliktusokat.
- Könnyen azonosul a harciassággal? Épp akkor járt a Kaposvári Egyetem színészképzésére, 4 éve, amikor Vidnyánszky Attila ott is átvette az „uralmat”, Csáki Juditot elküldték, és mindent, ami addig jól működött, egy tollvonással megszüntették. Akkoriban olyan hírek keringtek, hogy igencsak harciasan kiálltak a tanáraikért, az igazukért.
- Igen, az osztályom tényleg eléggé harciasan reagált, de nekem azért alapvetően nem ilyen a habitusom. Inkább agyalós vagyok, ahhoz meg, hogy valaki harcias legyen, lobbanékonynak kell lennie. Persze van, hogy idegesítenek dolgok, de nem tudok nyílt konfliktust vállalni. Megvárom, amíg lenyugszom, és intellektuális módon próbálom rendezni a dolgokat magam körül. Abban a helyzetben is legfőképp az zavart, hogy nem volt elég információnk arról, mi zajlik a fejünk fölött. Például nem olvashattuk el Vidnyánszky pályázatát. Iszonyatosan abszurd volt. Ott ült valami HÖK-ös csaj, és arra ügyelt, hogy a mi saját HÖKösünk nehogy szó szerint felolvassa, mi áll a pályázatban. - Érthetetlen makogással tudta egyáltalán a tudomásunkra hozni, hogy tulajdonképpen mi is ez a poszt, amit most létrehoztak, és hogy miért akarja ez az ember megpályázni. Nagyon fura volt. Fogalmunk nem volt róla, hogy mi történik. Egyszer csak lett egy helyzet, ami ellehetetlenítette a munkát, és amiben mi sérültünk. Olyan volt, mint egy válás. Mint amikor a szüleim elváltak.
- Veszteségként élték meg a változást?
- Ha van valami, ami működik, és azt egyszer csak se szó, se beszéd ledózerolják, az persze veszteség. Láttam nemrég egy épületet, vagyis inkább a hűlt helyét. Amikor a Rózsavölgyiben játszottuk a Mellékhatást, akkor még ott volt, most meg már nincs. Percekig álltam előtte, és néztem azt az űrt: letaglózott a hiánya. Nem mindig értem, miért nem próbálunk meg inkább javítani a hibákon, miért kell egy az egyben eltüntetni valamit. Minek kivágni egy egészséges fát, majd ültetni a helyére egy másikat?
- Ennyire beleéli magát a szerepeibe is? Akkor is, amikor Esterházy-publicisztikát olvas fel, ha Arany-esten mond balladát vagy Shakespeare-t alakít?
- Ebből a szempontból nincs különbség. Akár a telefonkönyvet is eljátszhatnánk, ugyanúgy állnék hozzá. Inkább az van, hogy amíg például egy Esterházy-szövegben az az izgalmas, hogy olyan, mint egy intellektuális rejtvényfejtés – minél inkább képben vagy, annál több síkját vagy rétegét érted meg, annál több apró sikerélményt okoz: de jó, ezt is tudom! –, addig egy Shakespeare-darabnál vagy egy Arany-balladánál közel jön hozzám az a nőtípus, aki a Rozgonyiné vagy az Egri leány.
- Mit jelent az, hogy közel jön?
- Ahogy dolgozom vele, gondolkodom rajta, előszedem a saját életemből az ismerős helyzeteket, az azonosságokat vagy épp a különbségeket, egyre inkább egymásra találunk a karakterrel. Megnézem, adott szituációban ő hogy dönt, én hogy döntöttem volna, vajon viselkedtem-e úgy valaha, egyáltalán történt-e velem hasonló. Nagyon érdekelnek az álomkarakterek, a mesékben felbukkanó archetípusok – akikkel egy álomban vagy egy mesében találkozol, ott élnek benned is, a te fejedben is. Nagyon érdekes például beszédbe elegyedni velük. Valójában ők a személyiség leválasztott részei. Ilyen módon próbálok meg találkozni a szerepeimmel is.
- Beszélget velük?
- Igen. Sokszor úgy próbálom megfejteni őket, hogy megkérdezem például Lady Annától, ott, akkor miért azt csinálta, amit? Miért úgy reagált? Vele kapcsolatban az volt az érdekes, hogy sokkal gőgösebbnek gondoltam, ő mégis készségesen válaszolt. Van úgy, hogy a fejemben már összeállt a karakter, de még nem jött elő onnan. Ha viszont megkérdezem, azzal előcsalogathatom.
- Van kedvenc karaktere? Olyan, akivel könnyen összeért?
- A Mellékhatásban például Connie sok mindenben hasonlított hozzám. Ugyanolyan szorongós alkat, mint én vagyok. De szerettem Bátki Tercsit is (a Szombathelyi Weöres Sándor Színház A falu rossza című előadásáért Eliza tavaly megkapta a POSzT legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díját – szerk.), pedig ő szinte az ellentétem. Sokkal vagányabb nálam, de mivel éreztem, hogy szeretnék ilyen lenni, könnyen tudtam azonosulni vele. Nagyon jó kölcsönhatásba kerültünk egymással: annak a hatására, hogy éjjel-nappal azon gondolkodtam, milyen is ő pontosan, kicsit én magam is bátrabban meg mertem lépni dolgokat. Nem vettem annyi mindent magamra, nem szorongtam annyit.
- A nagy filmes szerepek eddig elkerülték…
Nem sokat forgattam, az igaz, de szinkronmunkáim azért voltak – a Tóth Jánosból is azt tanulom most, hogyan viselkedjek a kamera előtt. Egyelőre még nagyon zavar, hogy amikor a felvétel zajlik, van egy steril, mesterséges csönd körülöttünk. A színházhoz képest az is nagyon más, ahogyan arra az egy pillanatra kell fókuszálni minden energiát. Nincs az, hogy majd legközelebb meglesz. Annak ott kell meglennie.
- Melyik a legemlékezetesebb szinkronszerepe?
- Az első nagy mozim a Szárnyas fejvadász volt. Ryan Gosling csajának adtam a hangomat. A szinkronban számomra az a legnehezebb, hogy nem látom egyben az egész alkotói folyamatot. Nem tudom, miért mondom azt, amit mondok, egyáltalán kije vagyok annak az embernek, akihez beszélek. A Szárnyas fejvadászban is volt egy mondat, amit egyszerűen nem tudtam jól elmondani. Nem is láttam a szereplőt a vásznon, kívülről szólt be – valahogy jobban megy, ha látom, mit csinál a színész, mert akkor nagyjából leveszem, hogy mire gondolhat. Annyit kellett volna elmondanom, hogy „Vedd le az ingedet, majd én kimosom!”, de nem találtam bele. Vagy huszonhatszor felvettük. Nem értettem, miért nem megy, mi másra kellene gondolnom, mint hogy vegye le az ingét. Egy idő után már teljesen összecsúszott a tér meg az idő, és azt néztem, hogy milyen türelmes ez a Ryan Gosling, hogy ennyiszer megcsinálja ezt a jelenetet csak miattam…
- Mi mindenre készül mostanában?
- A májusi bemutatón kívül készül egy kisfilm Dudás Balázs rendezésében a párkapcsolatokról, Alföldi Robi Chicagót rendez az Átriumban, amiben nagy valószínűséggel én leszek Roxy Heart, és megtalált egy nagyon izgalmas projekt is. A nyáron lemegyünk egy faluba, ahol jelen lévő probléma a mély szegénység, eltöltünk ott egy kis időt, anyagot gyűjtünk – ebből készülne egy előadás. Kicsit dokuszínház, kicsit társadalmi vetületű dolog. Borzasztóan érdekel. Néha azt érzem, hogy nagyon steril közegben élek. A választási eredmények is azért leptek meg, mert mindenki, aki engem körülvesz, beleértve az ezer Facebook-ismerősömet is, teljesen másképp vélekedett, mint az ország nagy része. Ami igazán szíven ütő volt, hogy Jézusom, azt sem tudom, hol élek. De ugyanez van akkor is, amikor néha a villamoson rácsodálkozom egy-egy emberre: jé, ő is egy itt élő ember! És akkor felmerül ezer kérdés bennem: hol van a színpadon ez az ember? Hol vagyok én attól, hogy megformáljak egy ilyen embert? Ha az archetípusát nézzük, tudnék-e hozzá első fogódzót találni? Vagy csak egy paródiát tudnék belőle csinálni? Meg tudnám-e úgy facsarni a személyiségemet, hogy olyasmi legyen, mint az övé? Azt hiszem, ehhez közelebb kell menni a hús-vér valósághoz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
