Magyarország megújítása – ahogyan azt a Fidesz ígérte – másfél évvel a választás előtt véget ért. Nem véletlen, hogy Lázár János miniszterelnökségi államtitkár is a választások közeledtével magyarázta a rezsicsökkentés szükségességét. Magyarország még egy ideig ott marad, ahol most áll. Lesz viszont rezsicsökkentés.
Akár a kormányzati kudarc beismerésének is beillik, hogy a miniszterelnök a Fidesz gyulai frakcióülésen azt mondta: mivel azt nem mondhatjuk, hogy jól állunk, hogy szép minden, a képviselőknek azt kell kommunikálni, hogy „jobban, szebben”. Orbán Viktor állítólag a frakcióülésen bírálta is a képviselőket, mert nem hiszik el, hogy győzhetnek 2014-ben. El kell hinni, és el kell hitetni – mostantól ez a feladat minden fideszes számára.
– Az állam pénzügyeinek rendbetétele után a választók szociális ügyeivel kell foglalkoznunk, hiszen demokráciadeficitnek nyoma sincs – nyilatkozta szokatlanul erőszakos hangvételű interjújában Lázár János miniszterelnökségi államtitkár a tegnapi Népszabadságban. Arra a felvetésre, miszerint a kormány politikája miatt az ELMŰ-EMÁSZ igazgatósági elnöke cégének Magyarországról történő kivonulását sem tartotta kizártnak, Lázár azzal válaszolt, hogy a magyar átlagjövedelmeket vetette össze a német igazgatósági elnök jövedelmével. De még az állami vízművek vezetőinek is nekirontott, mondván, milliókat keresnek, miközben a cégek a helyi politikai elit szponzorai és kádertemetői. A miniszteri, államtitkári fizetések összevetése az átlagbérrel ezúttal nem került szóba, viszont Lázár annyit közölt megnyugtatásképpen: „az energiacégeket nem akarjuk sem kiszorítani, sem államosítani”. Új egyezséget akarnak kötni velük, mert „a korábbi üzleti modellnek vége van”.
Ezek a szavak is megerősítik, hogy a kormány a választásokig hátralévő időben már nem is kíván mást tenni, mint muníciót adni a sajátjainak, hogy – Orbán szavaival – „szebbnek és jobbnak” látszódjanak. A józan ésszel tökéletesen ellentétes, erőszakos rezsicsökkentés egy utolsó, kétségbeesett kísérlet arra, hogy a kormány valamit konkrétat is tudjon mondani a választások előtt, mert az emberek már nem a gazdasági csodáról, a növekvő foglalkoztatottságról, a megvédett nyugdíjakról, az emelkedő bérekről, a megmentett devizahitelesekről harsogó papagájkommandónak hisznek, hanem a saját szemüknek – és a saját pénztárcájuknak. Nem beszélve a köz- és felsőoktatási reform látványos bukásáról, az egészségügyből kivont tízmilliárdoknak köszönhető káoszról, a kormányzati korrupcióról szóló egyre szaporodó cikkekről – ezek áradatában csak sovány vigasz lehet egy, az IMF-fel és az EU-val vívott hős szabadságharc, vagy az „ingyenélő” rokkantak, munkanélküliek, korkedvezményes nyugdíjasok megtanítása a kesztyűben dudálás tudományára.
Az 1998–2002-es ciklussal ellentétben a kormány szimbolikus ügyekkel sem tud kampányolni – nyilván, hiszen a néhai Wermer András után most Habony Árpád az éceszgéber. A Fidesz nem mozdul az utóbbi években jól bevált demagóg politikájától, amellyel jól láthatóan az ellenzéket is sikerült sarokba szorítania: az emberek zsebén keresztül próbálja megszerezni a szavazataikat. (Na meg a kormánypártra szabott választási rendszeren át, de ez más téma.) Mivel azonban az „át nem hárított” bankadó, tranzakciós adó, telefonadó költségeit (emelkedő mobilszámla, számlavezetési díj, készpénzfelvételi díj stb.) az emberek sajnos nagyon is számon tartják, akárcsak a növekvő élelmiszer- és benzinárakat, valamit ki kellett találni. A rezsicsökkentésbe legfeljebb a szolgáltatók rokkannak bele, de rövid távon semmibe nem kerül az államnak (a hosszú távú következményekkel meg majd ráérnek 2014-ben foglalkozni), ráadásul élő bizonyítéka az Orbán Viktor által hangoztatott „erős ország” létezésének, amely megálljt parancsol a luxusprofitot harácsoló, vezetőiket milliós fizetésért foglalkoztató cégeknek és megállítja a határon az energiaárakat. Mint Kádár apánk (lásd keretes írásunkat), akinek szintén fogták ugyan a fülét, csak neki Moszkvában, de ő akkor is a hozzá hasonló, egyszerű magyar emberek érdekeit tartotta szem előtt, akárcsak Orbán.
Az 1973-ban bekövetkező olajárrobbanás, és az energiahordozók áremelkedésének következményeként kialakuló válság lassan begyűrűzött Magyarországra, amely addigra Brezsnyevék nyomására leállította az 1968-ban elindított gazdasági reformokat. Kádár János számára a stabil életszínvonal volt mindennek az alapja, ezért a nehézségek dacára sem volt hajlandó megszorításokra és szerkezeti átalakításokra, inkább kölcsönökből finanszírozta az állam veszteségeit. Ez a politika is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország az 1989-es rendszerváltást hatalmas adósságállománnyal érte meg.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!